Öt gyerekét adta el, majd még négyet szült: egy tragikus fotó története
A Chalifoux gyerekek története mai ésszel szinte felfoghatatlan.
A fotótörténetnek vannak olyan, mindannyiunk emlékezetébe beégett, ikonikus képei, melyek jól érthetően mutatják be, hogy a felnőttvilág hogyan okoz a gyermekeknek életre szóló törést. Ilyen Nick Út Pulitzer-díjas „Napalm lány” néven elhíresült fotója vagy éppen Kálmán Kata Kenyérevő gyerek című alkotása. Valamivel kevésbé ismert az az 1948. augusztus 4-én Chicago szegénynegyedében készült fotó, mely egy család öt gyermekének tragédiájáról mesél.
„4 gyerek eladó. Érdeklődni odabent”
A képet készítő fotós személye ismeretlen, de annyi bizonyos, hogy a fotó először az indianai The Vidette-Messenger of Valparaisóban jelent meg 1948. augusztus 5-én. Később Ohióban, Michiganben, Wisconsinban, Pennsylvaniában és New Yorkban is bekerült az újságokba.
A fotón a felső lépcsőn a hatéves Lana és az ötéves RaeAnn Mills, a lentin pedig a négyesztendős Milton és kétéves húga, Sue Ellen ülnek. A gyerekek kissé zavartan néznek a kamerába, a háttérben várandós anyjuk eltakarja az arcát. A táblán pedig a felirat: „Négy gyerek eladó. Részletek odabent.”
A Chalifoux házaspár szerény körülmények között élt, a férj, Ray szenesautó-sofőrként dolgozott, azonban megszűnt a munkája. Mivel ezt követően nem tudták fizetni a lakbért, tartalékuk pedig nem volt, kilakoltatással fenyegették őket. Mivel nem tudtak hová menni, úgy döntöttek, eladják gyerekeiket - az emberkereskedelem természetesen már ekkor is bűncselekménynek számított az USA-ban.
Állítólag néhány nappal később egy chicagói nő felajánlotta, hogy átmenetileg befogadja a családot, a szülőknek pedig munkát biztosít, ebből azonban - nem tudni, miért - végül nem lett semmi. Sokan gondolták azt is, hogy megrendezett fotóról van szó, ám ennek ellentmond, hogy végül a gyerekeket mégis eladták.
RaeAnn Mills és Milton
RaeAnn Mills és Milton a Zoeteman házaspárhoz kerültek, ahol nevüket Beverlyre és Kennethre változtatták. John és Ruth Zoeteman nem bánt kesztyűs kézzel a két gyerekkel: gyakran megkötözve tartották őket az istállóban - ahol volt, hogy zsebkéssel védték meg magukat a patkányoktól -, a földeken pedig egész napos munka várt rájuk. Lényegében rabszolgasorban tartották őket, és a kisfiú, Milton visszaemlékezései szerint gyakran így is szólították.
Kamaszként Milton a gyakori bántalmazásokra egyre dühösebben reagált, és összeütközésbe került a törvénnyel is. Végül skizofréniával diagnosztizálták, és elmegyógyintézetbe került. Onnan 1967-ben engedték ki. Arizonába költözött, alkalmi munkákból tartotta fenn magát, egyszerűen élt, a nővérével, RaeAnn-nel haláláig tartotta a kapcsolatot. 2015-ben hunyt el.
A Zoeteman házaspárnál hosszú évekig tartó bántalmazásokat követően RaeAnn megszökött. 17 évesen azonban megerőszakolták, és teherbe esett. Egy ideig egy leányanyák számára fenntartott intézményben élt, a gyermekét azonban kénytelen volt örökbe adni. 21 éves volt, amikor újra találkozott biológiai anyjával, Lucille-lel, aki semmiféle megbánást nem mutatott a történtek miatt. Sőt kiderült, hogy miután apjukkal, Rayjel elváltak útjaik, a következő kapcsolatából még négy lánya született.
David
A képen még az anya hasában lévő David 1949-ben született meg. Őt törvényesen fogadta örökbe Harry és Luella McDaniel - akiknek nem lehetett gyerekük. David még nem volt egészen egyéves, amikor 1955-ben rossz állapotban, testén számos poloskacsípéssel McDanielékhez került. Szigorú, de szerető emberekként emlékszik vissza örökbe fogadó szüleire. David Wheatfieldben nőtt fel, néhány mérföldre testvéreitől, RaeAnn Millstől és Miltontól - időnként meg is látogatta őket. David 16 évesen, lázadó kamaszként végül megszökött a szigorú katolikus nevelés elől: húsz évet töltött a katonaságnál, járt Vietnámban is, majd leszerelését követően nyerges vontatót vezetett Washingtonban.
David - testvéreivel ellentétben - nem érez haragot anyjuk iránt, mint mondta: „Soha nem kért bocsánatot. Tette akkoriban mindannyiunk túlélésének záloga volt. Kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk?”
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Lana és SueEllen
Lana sorsának alakulásáról keveset tudni, mindössze az biztos, hogy 1998-ban elhunyt rákban. SuEllent egy Johnson nevű házaspár fogadta örökbe, és az eredeti otthonától nem messze nőtt fel, Chicago East Side negyedében, a St. Francis de Sales High Schoolba járt. 2013-ban hunyt el tüdőrákban. Halála előtt nem sokkal még találkozott nővérével, RaeAnn-nel és bátyjával, Miltonnal. Anyjukról azonban Davidnél jóval kevésbé megértően nyilatkozott: „A pokolban kell égnie."
Emlékszel a palackból itatott, csontsovány kisfiúra? Így él ma a 8 éves Hope
A falujából elüldözött kisfiú a csodával határos módon megmenekült.
ElolvasomForrás: www.nypost.com, www.eu.aberdeennews.com
OLVASD EL EZT IS!
- nepál
- emberkereskedelem