Mit és mikor sportoljon a gyerek? Sportszakértők véleményét kérdeztük

Kevés elképzelésem volt arról, mi mindent szeretnék, ha majd anya leszek - és ezt a keveset is felülírta az, hogy a kislányom összetett szívfejlődési rendellenességgel született - de két dolgot biztosan tudtam: hogy nem szeretnék az asztal körül szaladgálni a villára tűzött falattal, és könyörögni, hogy anya kedvéért egye meg. A másik határozott elképzelésem az volt, hogy minél korábban kezdjen el sportolni.

Szerettem volna példát mutatni, ezért - és a felszedett 17 kiló miatt - én magam is elkezdtem edzésre járni, és vittem magammal. Amíg én kegyelemért könyörögtem az edzőnek, addig ő pakolgatta az egykilós súlyzókat, gurította a gimnasztikai labdát, vagy engem utánozott. Aztán megkaptuk a behívót a második műtétre, elköltöztünk, belaktuk a házat, ő meg iskolás lett. Az én felnőttkori sportpályafutásom lendületet vesztett - számon is kéri rajtam nap mint nap -, annak viszont nagyon örültem, hogy az iskolában úsznak, jógáznak, és van kempo is.

Mivel időjárástól függetlenül túrázunk - és a Waldorf-oviban is ehhez szokott hozzá, hiszen ott mindennap kimennek a gyerekek a levegőre, ha esik, ha fúj - megszokta, hogy kinn vagyunk, és nem baj, ha rossz az idő, havazik, térdig ér a sár, vagy csöpög az eső. Nem vagyunk cukorból. Egyedül tanult meg rollerezni, biciklizni, fut, mászik, élvezi a mozgást. Ha nem túrázunk, visszük a kutyákat az erdőbe, a patakpartra, a határba, gumicsizmában vagy papucsban, esőkabátban vagy trikóban, de megyünk. Ez fontos nekem is, és szeretném, ha neki is fontos lenne.

A sport másért is fontos. Én tesitagozatra jártam, a saját döntésem volt hatévesen. Hazamentem az óvodából, és közöltem otthon, hogy én felvételizni megyek. Fel is vettek. Később aztán kiderült, hogy nem vagyok atlétaalkat, és utáltam is az egészet úgy, ahogy van, mégis jó érzés, hogy van egy csomó sportág, amit kipróbáltam, amiket ismerek, és tudom a szabályokat, hogy szert tettem valamiféle testtudatra. A férjem a mai napig az égre emeli a szemét, mert nálam nem bukfenc van, hanem guruló átfordulás előre és hátra, és a kezünket nem csak úgy felemeljük, hanem oldalsó középtartásba emeljük. És volt már példa arra is, hogy a váci Ligetben megállítottam egy nőt, és elmondtam neki, ha így fut, akkor a traumatológián fog kikötni, nem a félmaratonon. Beigazítottam a kezét-lábát, és futottam vele - flip-flopban -, hogy megtanuljon levegőt venni.

Azt is szeretem, és a tesitagozatnak köszönhetem, hogy biztos az úszásom, jó a technikám, hogy tudom, érzem, mikor egyenes a gerincem, mikor van a vállam leengedve. Hogy tudok dobni. Hogy fel tudok ugrani úgy, amikor leérkezem, nem fordul ki a bokám. Határozottak a mozdulataim, nem leng a kezem össze-vissza mellettem. Tudom tartani a testem. Hogy tudom, milyen érzés, mikor zubog a vérem, és tele vagyok oxigénnel. Mikor remegnek az izmok a combomban. Szerettem volna, ha mindezeket a gyerekem is megtapasztalja. Mivel egyke, azt is szerettem volna, ha csapatsportot űz, hogy megtanulja, milyen együttműködve, közösen egy cél érdekében csinálni valamit, és mindez ne valami ködös lózung legyen számára egy meetingről.

Figyeltem őt a kezdetektől. Hosszú végtagjai vannak, gyors, fáradhatatlanul pattog, ugrál, nem fél a sebességtől, az eséstől, jól változtat irányt. Kiskorától a közösséget keresi, nem tűri a monotonitást, kissé szertelen, sokszor elkalandozik a figyelme. Oké, akkor az egyes sportok, evezés, kajak-kenu kilőve. A vívás szintén. Ahhoz nem is elég érett fejben. Maradt a küzdősportok valamelyike, a foci, a röplabda és a kosár, a kézilabdát én túl durvának tartom, ráér szétzúzni a térdét. Megbeszéltük, hogy elmegyünk, megnézzük az edzéseket, és eldöntheti, hova szeretne járni. Elsőként a kosarasokat néztük meg, az volt a legközelebb. Az első alkalom után csillogó szemekkel jött, ő ezt szeretné, ne is menjünk máshova.  Azóta már van „nagylány sportszerkója” is és nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen kitartóan és fáradhatatlanul jár az edzésekre. Most már nekem sem lehet kifogásom, előbb-utóbb megkapom, hogy ne csak a szám járjon, ha sportról van szó, ahogy az óvodában megkaptam azt is, én vagyok a legkövérebb az anyukák között. Bár a múltkor szereztem némi respektet egy fejenállással, de ahhoz nem kell fittnek lenni, sőt az akkor is megy, ha akkora a segged, mint a tanyasi lavór.

Aztán jöttek olyan vélemények, hogy ez még korai, hogy tönkremennek az ízületei, hogy az iskola mellett ez nagyon megterhelő, ráadásul balkezes, hogy fog így kosarazni, nem lesz sikerélménye, csak megutáltatom vele a sportot, miért nem járatom máshova, ahol nem kell használni a kezét (!) és hogy jól meggondoltam-e. Én igen, de azért megkérdeztem két szakértőt, ők mit gondolnak, mikor és mit kezdjen sportolni egy gyerek. Olyan sportszakembereket kerestem meg, akik maguk is gyerekekkel foglalkoznak.

Hászné Szabó Anita Lilla (TE, EKE testnevelő mester, edző, szertornaedző, akrobatikustorna-edző, személyi edző) szerint semmi okom az aggodalomra.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeket minél korábban szoktassuk hozzá a rendszeres testmozgáshoz. A babúszást 3-4 hónapos korban el lehet kezdeni, hat hónapos kortól már zenés, énekes, mozgásos foglalkozásokon is részt vehetünk. Másfél éves kortól pedig alapozó tornára is beírathatjuk a gyerekeket.

Hároméves kortól megszámlálhatatlan lehetőség közül választhatunk, mert a legtöbb sportág indít kezdő, illetve előkészítő csoportokat óvodás korú gyerekeknek. Minél korábban megszokják a gyerekek, hogy van egy külön program, ahol szervezett keretek között külső személy utasításait kell követni, annál hamarabb és nagyobb eséllyel fognak beilleszkedni a bölcsődébe, óvodába. Ezt azért is tartom fontosnak, mivel a gyerekeknek nehéz elfogadni azt, amit nem a szülő mond, nem ő kér, így viszont evidens lesz számukra, hogy egyes helyeken nem a szülő utasításait kell követni. Fontos az is, hogy így rendszeresség kerül az életükbe.

A legfontosabb azonban, hogy már egészen korán olyan ingerek és hatások érik őket, amik segítik a légzési és keringési rendszer megfelelő fejlődését, és a vázizomzat is változik, így megelőzhetőek a gyermekeket érintő gyakori elváltozások, a gerincferdülés, a lúdtalp.

A kisgyermekkorban elkezdett sport hatására az általános ügyesség is nagymértékben fejlődik, ezt később már kevésbé lehet hatékonyan fejleszteni. A lehető legjobb, ha iskoláskorig minél több mozgásformát kipróbál a gyermek, így sokkal könnyebb konkrét sportágat számára, hiszen láttuk, miben leli örömét, mi illik a személyiségéhez. Iskoláskorban már lehet specializálódni, megnyílnak a versenyzési lehetőségek, ezek az élmények nagy, pozitív személyiségformáló erővel bírnak.

Természetesen ehhez az kell, hogy a szülő vegye a fáradságot, és vigye a gyereket a foglalkozásokra, edzésre. Ahogy már említettem, az is fontos, hogy figyelembe vegye a gyerek egyéni adottságait, tudja, mi az, ami érdekelheti. Ha tudjuk, hogy szeret más gyerekekkel együtt, csoportosan játszani, akkor valószínű, hogy egy csapatjáték a megfelelő számára. Ha inkább egyedül játszik, magának való, akkor egyéni sportág lehet megfelelőbb. Persze ez nem zárja ki, hogy amit csak lehet, kipróbáljon, sőt erre biztatok mindenkit. A tapasztalatom azonban az, hogy a szülők nem fektetnek energiát ebbe. Sokan egyáltalán nem viszik mozogni, sportolni a gyereket, ha mégis, akkor az esetek nagy részében nem a gyermek adottságai miatt választja a szülő az adott foglalkozást, mozgásformát, hanem a sportegyesület adottságai miatt.

Sokszor fontosabb és elsődleges szempont, hogy helyben, de legalábbis közel legyen, és egyéb, mellékes jellemzők is szerepet játszanak a választásban. Hogy a gyerek legjobb barátja, több osztálytársa is oda jár, ugyanakkor teljesen figyelmen kívül hagyják a gyerek egyéni tulajdonságait, érdeklődését. Ha szerencséjük van, és sikerül találni egy olyan edzőt, aki felismeri a gyerekben rejlő lehetőségeket, és látja, hogy mely sportág lenne igazán megfelelő számára, akkor átirányítja a megfelelő testmozgáshoz a gyermeket, de nem ez a jellemző. Így az esetek nagy többségében egy olyan sportágban köt ki a gyerek, ami nem neki való, amiben nincs akkora sikerélménye. Ilyenkor általában elmegy a kedve, abbahagyja az edzést, ezzel együtt sokszor teljesen kikerül a sport az életéből.

A szülő akkor tesz a legtöbbet a gyermekéért, ha kis korától kezdve figyeli a játékát, a személyiségét. Igen, ez áldozattal is jár, mert lehet, hogy messzebb kell vinni a gyereket, ami időt és energiát kíván, de a gyereknek az a legjobb, ha a számára megfelelő sportágban lehet. Ma már a szülőket különböző rendezvények, sportágválasztó napok is segítik, ahol rengeteg különböző sportágat ki lehet próbálni egy nap alatt, megkönnyítve a döntést.

A szülő hozzáállása, szerepe a gyermeke rendszeres sportolásában elengedhetetlen. És persze a legjobb, ha ezen felül példát is mutat, azaz az ő életében is rendszeresen jelen van a mozgás, a sport.”

Őri Gergely (Veresegyház BKG Kosárlabda edző, utánpótlás-vezető) is megerősített a döntésemben.

Óvodáskorban és az általános iskola megkezdésekor a szülő dönti el, hogy milyen sportra íratja be a gyermekét. A sportág kiválasztásakor optimális lenne, ha a gyermek képességeihez, személyiségéhez, érdeklődéséhez mérten alakítanánk a választást, a gyermek érezné a szülői támogatást és figyelmet. Így nagyobb az esélye a sport nyújtotta öröm és sikerélmény kialakulásának.

Minden szülő életében fontos pillanat, mikor gyermeke megkezdi az általános iskola első osztályát. Nagyon sok szülő félti a gyermekét. Nagy változás ez a családok életében, és sokan attól tartanak, a gyerekek napközben nagyon elfáradnak, és sok lenne, korai lenne nekik az iskola mellett a rendszeres edzés is. Itt nem a mindennapi sportági edzésről beszélek, hanem heti kétszer 60 percről, ami a gyerek életébe rendszert és szervezettséget is vinne, és az egész napos padban ülést egy játékos mozgással felülírhatná. A kezdeti aggodalom azonban elmúlik, a legtöbb szülő belátja, hogy valóban nem sok a heti két alkalommal egyórás edzés.

Kollégáimmal sokat beszélgetünk a gyerekek iskolán kívüli programjairól, mivel a legtöbbünknek van gyereke, szülőként is helyt kell állnunk. Véleményünk szerint az ideális az, ha „okosan és kiegyensúlyozottan van terhelve” a gyermek:  egy művészeti és egy sporttevékenységgel. Ez az együttes terhelés több készséget fejleszt egyszerre, másrészt a gyerek szélesebb betekintést nyer egy időben több területre, így könnyebben kialakul az, miben tud igazán kiteljesedni vagy kimagaslót alkotni.

A legnagyobb problémát abban látom, hogy a gyerekek keveset mozognak maguktól. A világunk egy elkényelmesedett, modern eszközökkel felszerelt irányba halad, ami a gyerekeket az elektronikus játékokban könnyen elérhető csalóka sikerélményekkel csábítja. Azért mondom, hogy csalóka, mert befektetett energia, erőfeszítés nélkül lehet sikereket elérni, egyfajta hamis illúziót adva ezzel a gyereknek. Én magam és a velem egykorúak gyerekként, óvoda és iskola után szinte egész nap a játszótereken voltunk. Fára másztunk, fogócskáztunk, mászókákon lógtunk, hintázás közben ugráltunk ki a hintából, fociztunk a betonon, bicikliztünk. Sajnos erre egyre kevesebb példát látok, holott egy gyerek számára ennek teljesen természetesnek kellene lennie.

Annak ellenére nagyon kevés gyerek sportol, hogy manapság sokkal több a lehetőség a sportolni vágyók számára. A mozgás, a sport azért is fontos lenne, mert szinte észrevétlenül fejleszti a gyermek mozgáskoordinációját, mozgáskultúráját. A sport rengeteg hasznos dologra megtanít, túl azon, hogy test, lélek és szellem egészségét is szolgálja. Ezt a legkiválóbban egyetemem, a Testnevelési Egyetem jelszava foglalja össze: Szellemet-erkölcsöt-erőt egyesíts!

Mára általánossá vált, hogy 13-14 éves fiúk, lányok jönnek hozzánk edzésre. Szeretnének megtanulni kosárlabdázni, de előtte nem sportoltak semmit az iskolai testnevelésórán kívül. Emiatt sok esetben az edzésen nekünk kell megtanítani a gyerekeket futni, felugrani és talajra érkezni ahelyett, hogy sportágspecifikusan tudnánk velük foglalkozni.

Sajnos a tapasztalat azt is mutatja, hogy a szülők financiális vagy időgazdálkodási okokból sokszor nem törődnek azzal, hogy sportoljon a gyerekük, nem élnek a lehetőséggel.

Mindent összevetve azt tanácsolom, hogy a sportág kiválasztásakor a gyermek képességeit és személyiségét tartsuk szem előtt. Vegyük figyelembe, hogy minden gyermek eltérő ütemben fejlődik a vele egykorú társaihoz képest, és előfordulhat, hogy nem elég érett még az adott sportághoz. Ami ugyanennyire fontos, az, hogy a gyereknek sikerélményt és élvezetet adjon a rendszeres sport!”

Fotók: Getty Images Hungary

A gyerekeknek nem csak sportra, felnőttekre is szüksége van.

• sport
• sport hatása gyerek személyiségére
• sportolás hatásai
• mozgásforma
• Gyerek