A hétéves kisfiú kutat építtetett Afrikában: segíteni akart, hogy tiszta vizet ihassanak az emberek

A fiút nagyon megrendítette, amikor az iskolában azt tanulták, vannak helyek, ahol a gyerekeknek kilométereket kell gyalogolni a tiszta vízért.

Kisfiú alapítványa a tiszta vízért
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A világ folyamatosan fejlődik, a modern technológia egyre jobban megkönnyíti az életünket, ennek okán pedig akár azt is gondolhatnánk, hogy a 21. században már szinte nincsenek lehetetlenek.

Ez persze sajnos nem igaz, sok helyen az olyan alapszükségletek is hiányoznak, vagy nehezen megoldhatók, mint a megfelelő minőségű ivóvíz. Az UNICEF adatai alapján ma a világon 2,2 milliárd ember nem jut megfelelően tiszta, biztonságosan fogyasztható vízhez, évente pedig 297 ezer öt év alatti gyermek hal meg a rossz víz okozta fertőzések, hasmenés és higiéniai problémák miatt.

Hétéves kisfiú harcolt a megfelelő ivóvízellátásért

Az 1991-ben, Kanadában született fiú, Ryan Hreljac mindössze hétéves volt, amikor először hallott arról, hogy vannak helyek a világon, ahol nincs megfelelő tisztaságú ivóvíz, és az embereknek akár órákat kell gyalogolniuk a legközelebbi ivókúthoz. 

ryan-hreljac4
Fotó: ryanswellfoundation / Instagram

- Az egész akkor kezdődött, amikor első osztályos voltam. Nagyböjt idején gyakran gyűjtöttünk az iskolában pénzt jótékonysági célokra. Abban az évben megpróbáltunk segíteni a fejlődő országokban élő embereknek. Megtudtuk, hogy 70 dollárért lehet kutat építeni. A tanárom elmagyarázta, hogy az emberek azért haldokolnak, mert nincs tiszta vizük. Nagyon-nagyon kiborultam - mondta a ma már harmincéves férfi az életét megváltoztató pillanatról.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az ezt követő időszakban mindent megtett érte, hogy összegyűljön a ma nagyjából 30 ezer forintnak megfelelő összeg. Extra házimunkát vállalt több zsebpénzért cserébe, majd amikor meglett az összeg, a WaterCan nevű kanadai nonprofit szervezethez ment, ahol kiderült, hogy sajnos nem jól mondták az iskolában: a kút felépítéséhez legalább 2000 dollár szükséges.

ryan-hreljac2
Fotó: ryanswellfoundation / Instagram

Ryan a sokkal magasabb összeg ellenére sem mondott le legnagyobb vágyáról, hogy segítsen a világ szegényebb részein élőknek megfelelő minőségű vízhez jutni. A helyiektől gyűjtött adományokat, beszédeket tartott, majd amikor összegyűlt a szükséges összeg, 1999-ben megépült az ugandai Angolo Általános Iskola kútja, ami egy szintén általános iskolás fiúnak volt köszönhető.

Nem ért véget a küldetés

Tízévesen, 2001-ben Ryan családja segítségével létrehozta saját alapítványát, a Ryan’s Well Foundationt, ami az azóta eltelt húsz évben 16 fejlődő országban több mint 892 725 embernek segített tiszta vízhez jutni 1166 víz- és szennyvízkezelési projekt révén. A programokban nemcsak kutakat építettek, hanem az is fontos volt számukra, hogy a lakosságot oktassák, és felhívják a figyelmet a víz és a megfelelő higiénia értékére a fejlődő országokban. Az alapítvány támogatói között van Matt Damon, Oprah Winfrey, Jane Goodall és Károly herceg is.

ryan-hreljac3
Fotó: ryanswellfoundation / Instagram

A fiú a későbbi években sem tétlenkedett, folyamatosan járta Afrika, Ázsia és Dél-Amerika szegény országait, hogy a kutak karbantartásáról és további oktató előadásokról gondoskodjon, közben pedig diplomát is szerzett 2013-ban nemzetközi fejlesztés és politikatudomány szakon.

ryan-hreljac1
Fotó: ryanswellfoundation / Instagram

Munkásságát számos díjjal elismerték, ő a legfiatalabb ember, aki valaha is megkapta Kanada legrangosabb díját, az Ontario-rendet, de neki ítélték az edinburghi herceg aranydíját és a Planet Afrika Nelson Mandela humanitárius díját is. A fiú, bár mindig nagyon örült az elismerésnek, soha nem kérkedett velük, és figyelmét inkább továbbra is alapítványának szentelte.

A jótékonykodás legegyszerűbb formái: ha segíteni szeretnél, de nem tudod, hogyan állj neki

Jótékonykodni nem csak nagy összegek felajánlásával lehetséges, a valódi segítségnyújtásnak számos módja van.

A jótékonykodás legegyszerűbb formái: ha segíteni szeretnél, de nem tudod, hogyan állj neki

Jótékonykodni nem csak nagy összegek felajánlásával lehetséges, a valódi segítségnyújtásnak számos módja van.

Elolvasom

(Képek forrása: ryanswellfoundation / Instagram)

Ezt is szeretjük