Miért jó, ha a gyereknek képzeletbeli barátja van? Így még nem gondoltad végig
Sok gyerek kreál magának képzeletbeli barátot, és, bár ez ijesztő lehet a szülők számára, valójában jó dologról van szó.
Legyen bár kisgyerek alakú vagy kedves, torzonborz szörnyecske, esetleg állatfigura, a szülők általában megijednek, ha a gyerekük egy képzeletbeli, csak általuk látható barátról kezd beszélni.
Nem feltétlenül a magány vagy az unatkozás szüli ezeket a lényeket, de az sincs kizárva, hogy a gyerek átmenetileg így jut játszópajtáshoz. Akárhogy is, megfelelő szülői hozzáállás szükségeltetik, és semmi aggodalom.
Kinevetni semmiképp sem jó a gyereket, vagy megtagadni a kitalált lény létezését. Érdemes inkább érdeklődést mutatni felé, elfogadni a váratlan ismerőst, illetve minél többet megtudni róla. Ijedtség helyett pedig jobb átgondolni a dolgot: gyermekek lelki fejlődésével foglalkozó kutatók rávilágítottak, miért jó, ha egy gyereknek képzeletbeli barátja van.
Miért jó egy képzeletbeli barát?
Egy 2014-es, az Oregoni Egyetem által amerikai iskolákban készített felmérés szerint a gyerekek 65%-ának van képzeletbeli barátja. Elsőre furcsa lehet, de kutatók szerint ez voltaképpen jó dolog.
A Durham Egyetem és a Yorki Egyetem pszichológus kutatói azt találták, hogy azok a gyerekek, akiknek képzeletbeli barátjuk van, később könnyebben boldogulnak majd szociális kapcsolataikban. Úgy vélik, a képzeletbeli barátokkal való beszélgetés emellett fejleszti a kognitív képességeket és a saját maguk felé irányuló kommunikációjukat is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az Oregoni Egyetem fejlődéspszichológusa, Marjorie Taylor, akinek szakterülete a képzeletbeli barátokkal való foglalkozás, kiemelte, hogy egy ilyen, láthatatlan ismerős nagymértékben fejleszti a gyerek fantáziáját is. Hozzátette, hogy az elképzelt lény nyoma ily módon, az élénk és jól működő képzelőerőben akkor is meg fog maradni, ha a gyerek már nem is emlékszik a képzeletbeli barátjára.
Természetesen, ha a képzeletbeli barát sokat is ad egy gyereknek, akkor sincs gond, ha a gyereknek nincs ilyen.
- Nem minden intelligens gyerek kreál magának képzeletbeli barátot, és nem is csak a kiemelkedő szellemi képességűek. Egy képzeletbeli barát megléte vagy nemléte semmit nem mond a gyerek intellektuális képességeiről - mondta Taylor.
Amennyiben a szülő nem tud dűlőre jutni azt illetően, rendben van-e a gyerek, nem történt-e vele valami, amit nem tud még megfogalmazni, vagy aggasztja a képzeletbeli barát megjelenése, egy gyermekpszichológussal való konzultáció segíthet.
OLVASD EL EZT IS!
- cigaretta
- kisgyerek