Így lesz a babából okos ember

4 dolog, amit nem szabad elmulasztanod

Az, hogy valakinek mekkora lesz az IQ-ja, részben már élete első évében eldől.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Retikül
Top olvasott cikkek

Az, hogy valakinek mekkora lesz az IQ-ja felnőttként, részben eleve meghatározott, részben viszont azon múlik, hogy az illető milyen körülmények között nevelkedett.

Számos szakember van azon a véleményen, hogy már a gyermek első évében is döntő jelentősége lehet a környezetnek a szellemi fejlődés szempontjából. Az alábbi módszerek alkalmazásával te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy csemetéd IQ-ja a lehető legoptimálisabb módon alakuljon.

Közelíts hozzá szeretettel!

A szeretetteljes környezet számos szakember szerint pozitív hatással van a kicsi IQ-jának fejlődésére, ami vélhetően az elfogadottság és a biztonság érzésével áll összefüggésben. Természetesen nem feltételezzük, hogy egy édesanya ne szeretné a kisbabáját, ám nem mindegy, hogy ezt miképp és milyen gyakorisággal nyilvánítja ki.

Mosolyogj sokat csemetédre, mondj neki kedves szavakat, mondatokat - teljesen mindegy, hogy érti-e őket, hiszen a hangsúly az érzelmi töltésen van -, puszilgasd, simogasd, dédelgesd minél többször! Az általános tévhittel ellentétben egy ilyen apróságot nem lehet elrontani a babusgatással. Persze, valamiféle kereteket ki kell alakítanod, amihez aztán - még ha esetenként némi rugalmassággal is, de - alkalmazkodnod kell, ám a szeretet kifejezésének nincs felső határa.

Beszélj hozzá!

A nyelv szóbeli használata - magyarul: a beszéd - jelenti az alapot az íráshoz és az olvasáshoz. Ahhoz, hogy ezt a lehetőségekhez képest minél előbb sajátítsa el az apróság, illetve minél nagyobb biztonsággal alkalmazza, nincs más dolgod, mint beszélni hozzá.

11 színvariáció a gyerekszobába, ami fejleszti a kicsi IQ-ját

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ennek legegyszerűbb módja, ha folyamatosan kommentálod, éppen mit csinál valamelyikőtök, vagy mi történik körülöttetek, de kiváló szolgálatot tehetnek a mondókák is - ide kattintva jó néhányat találhatsz. Ezek az egyszerű praktikák mindkettőtöknek örömet szereznek, miközben folyamatosan mélyül a kettőtök közötti kapcsolat, és a kicsi nyelvi és kommunikációs készségei is fejlődnek.

A Mozart-effektus

Elsőként Alfred Tomatis francia fül-orr-gégész orvos alkalmazta az osztrák zeneszerző muzsikáját beszéd- és kommunikációs zavarokkal küzdő gyerekek esetében. Azóta több száz olyan központ létesült a világon, ahol Mozart műveit gyógyító céllal hallgattatják az apróságok. Mostanra az is valószínűnek tűnik, hogy a klasszikus zene hallgatása - mivel jótékony hatással van az idegrendszerre - közvetetten az IQ fejlődését is elsegíti, méghozzá már babakorban is.

9 közkedvelt élelmiszer, amit felejts el, amíg szoptatsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem mindegy, mit eszik

Az omega-3 zsírsav támogatja az agy és a központi idegrendszer működését, ezáltal pedig az intelligencia fejlődését is.

Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?

Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. október 24. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Amíg szoptatsz, vegyél magadhoz elegendőt ebből a létfontosságú esszenciális zsírsavból, később pedig a védőnővel vagy a gyermekorvossal konzultálva illeszd be a kicsi étrendjébe. Arról, hogy mely életkorban mennyire van szüksége, ide kattintva olvashatsz bővebben.

Ezt is szeretjük