Hogy kell hűtőfürdővel lázat csillapítani? Nem mindegy a hőmérséklet, és az időtartam sem
Többet árthatsz, mint segítesz, ha ezekre nem figyelsz.
Bár a láz azt jelzi, a gyerek szervezete reagál, és küzd a betegség ellen, nem szabad kezelés nélkül hagyni: tartós fennállása vagy túl magasra szökése veszélyes. A különböző lázcsillapító gyógyszerek mellett létezik egy jól bevált fizikális mód is a testhőmérséklet normalizálására, ez pedig a hűtőfürdő.
Hallhattál már róla, és alkalmazhattad is, ám az nem biztos, hogy ismered a hűtőfürdő helyes kivitelezésének módját. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen a vízhőmérséklet, ahogyan az sem, mennyi időt tölt a kis beteg a vízben.
Mi számít lázas állapotnak?
A gyerek láza hónaljban, fülben és végbélben is mérhető. Utóbbi esetben 0,5°C levonandó a mért eredményből.
Lázról 38°C-os testhőmérséklettől felfelé beszélünk. 38°C esetén és afelett a lázat csillapítani kell. Ha ennél alacsonyabb, de 37°C feletti a gyerek hőmérséklete, csak akkor kell lázcsillapítót adni, ha a kicsi lázgörcsre hajlamos, vagy rendkívüli módon megviseli szervezetét. Lázcsillapítót a gyerek korának megfelelően válassz, és kérj előzetesen orvosi véleményt.
Fontos, hogy a lázat komolyan vedd, és részletesen beszámolj a gyerekorvosnak, mikor mennyit mértél, és azonnali segítséget kérj, ha a gyerek láza nem csillapodik, illetve nagyon magas.
Hogyan kell hűtőfürdőt csinálni?
A gyerek számára a hűtőfürdőt fürdőkádban kell előkészíteni. Annyi vizet eressz a kádba, amennyi a szokásosnál több, hogy nagyobb felületen érje a testét.
A víz ne legyen hideg, és túl forró se, hanem legyen a lázas gyerek hőmérsékletével azonos. Ültesd bele a vízbe a gyereket óvatosan, ezután a lábához folyatva a vizet vékony vízsugárban kezdd el a vízbe ereszteni a hideg vizet. Ezzel a vízhőmérséklet lassan hűlni kezd.
A gyerek addig maradjon a kádban, ameddig a vízhőmérséklet 28-30°C nem lesz. Nyolc-tíz perc után be kell fejezni a hűtőfürdőt, ahogyan akkor is, ha közben erősen vacogni kezd a kicsi. Utóbbi esetben kis idő múlva újra lehet próbálkozni.
Veszélyes gyógymódok
A beteg gyerek gyógyulása nem ugyanazokkal a gyógymódokkal segíthető elő, mint egy felnőtté! Az alábbiak veszélyesek lehetnek rá.
Hogyan mérd a gyerek lázát?
Videónk segít neked, hogyan mérd a gyerek lázát, ha rugdalózik, ellenkezik, mocorog közben.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!