
Hogyan készül a gyerek? Ennyit mondj egy óvodásnak a pszichológus szerint
Félsz, hogy túl sokat vagy túl keveset mondasz a gyereknek?

Sok szülő érzi magát kicsit sarokba szorítva, amikor óvodáskorú gyermeke az iránt érdeklődik, hogyan is készül a gyerek, illetve ő maga hogyan lett.
Ilyenkor fontos, hogy természetes hangnemben, a gyermek kérdéseinek megfelelő választ adj. Cikkünk megírásához Cziglán Karolina pszichológus, családterapeuta nyújtott szakmai segítséget.
Természetesen, egyszerű válaszokkal
- Ahogy a legtöbb kényes témára igaz, úgy a szexualitás és gyermekszületés kérdésére is áll: legjobb, ha alapvetően a gyerek diktálja a tempót. Azaz nem a szülő találja ki, mikor jött el a felvilágosítás ideje, és megköszörülve torkát közli, hogy valami komoly dologról kell beszélniük. Sokkal jobb, ha természetes módon, a hétköznapokban felvetődő kérdésekre válaszol őszintén, egyszerűen, úgy, hogy a gyerek megértse - magyarázza Cziglán Karolina.
Én hogy lettem?
A kérdés sokféle formában érkezhet: hogyan születik a gyerek, én hogyan lettem, miért olyan nagy annak a néninek a pocakja, honnan tudod, hogy Ágiéknak gyereke lesz, és még sokáig folytatható a sor. Az is megeshet, hogy a TV-ben csíp el a gyerek egy szerelmes jelenetet, és rákérdez, mit csinál az a néni és bácsi.
Nem tabu
- Ezek a helyzetek jó alkalmat kínálnak arra, hogy apránként megosszuk a gyermekkel, miről szól a nemiség, a szerelem, a párkapcsolat, és hogyan születik a gyerek. A spontán válaszok azért is jobbak, mert azt sugallják, az élet természetes részéről van szó, ami nem tabu, lehet róla beszélgetni, nyugodtan kérdezhet a gyerek, és bízhat abban, hogy a szülő őszinte válaszokat ad. Ez alapozza meg, hogy később, ha például kamaszként problémája adódik, bátran merjen a szülőhöz fordulni - részletezi Cziglán Karolina.
Annyit, amennyit tudni akar
Érdemes mindig nagyjából annyit mondani, amire valóban rákérdezett a gyerek. Ne járj sokkal a gyerek előtt, adj rövid választ, és hagyd rá, akar-e többet tudni, vagy egyelőre megelégszik ennyivel. Jó, ha vannak egyszerű szavaid a nemiségre, használd azokat, amiket a hétköznapi élet során is.
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
Nincsenek életkorhoz köthető fix válaszok
- Mindebből következik, hogy nincsenek egy-egy életkorhoz kapcsolódó fix válaszok, mert a gyerekek tempója eltérhet - mikor kérdeznek először, illetve mennyire részletes válaszokra kíváncsiak. Még ha egy kicsit zavarba is jön a szülő, lehet örülni, ha kérdez a gyerek, egyrészt, mert ez az egészséges érdeklődés jele, másrészt, mert fontos, hogy bármiről lehessen a családban nyíltan beszélgetni. Szerencsés, ha a szex nem egy különálló, elszigetelt téma, hiszen jó esetben az életünkben sem az. Ha szóba kerül, beszélgethetünk párkapcsolatról, szerelemről, érzelmekről is - mondja Cziglán Karolina.