Pihe-puha felhőgyurma házilag, 2 fő hozzávalóból: imádni fogják a gyerekek az állagát
Készítsétek el pillanatok alatt a saját gyurmátokat egyszerűen, otthon!
Gyurmázni - kis túlzással - minden gyerek szeret. Szívesen gyúrják, formázzák az anyagot, a legkülönfélébb formákat alkotva belőle. Már a legkisebbek is elbíbelődnek vele szülői segítséggel, a nagyobbak pedig egyre összetettebb, bonyolultabb figurákat készítenek belőle, és nemegyszer történetet is szőnek az alkotások köré.
Ez a kézműves-tevékenység amellett, hogy elszórakoztatja a csemetéket, számos úton-módon fejleszti is őket, a kreativitáson túl támogatja például a finommotorika és a szem-kéz koordináció alakulását is. Így aztán a gyurma gyorsan fogy a háztartásokban, de szerencsére hipp-hopp előállítható otthon is két fő hozzávalóból.
Puha gyurma házilag
A következő recept - ha egyáltalán annak lehet nevezni -, két hozzávalóból, valamint a keverék színezésére szolgáló ételfestékekből áll. Megoldás lehet akkor, ha épp elfogyott otthon a gyurma, de nem tudtok vagy nem akartok boltba menni, és arra is jó, hogy a gyerekekkel együtt kutyuljatok, hiszen az előállítási folyamat önmagában is kikapcsolódás, jó élmény, hogy a keverés és a gyúrás után egyszer csak összeáll a felhőgyurma. Azért felhő, mert egy kifejezetten puha anyagot kaptok a végén, amit öröm lesz gyömöszölni. Az ételfestékkel a színek keverésével is játszhattok. Ha úgy érzitek, elkél egy kis csillogás is, és lapul az egyik fiók mélyén csillámpor vagy flitter, azt is adhattok hozzá.
A The Best Ideas of Kids felhőgyurmájához kukoricakeményítőre és testápolóra van szükségetek, valamint tetszőleges színű ételfestékekre. Egy mélyebb tálba öntsetek fél bögre testápolót, csepegtessetek bele az ételfestékből attól függően, hogy milyen erős árnyalatot szeretnétek kapni. Több színt is hozzáadhattok, hogy kevert színeket kapjatok.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kutyuljátok össze a két hozzávalót, majd adjatok hozzá körülbelül egy bögre kukoricakeményítőt. Kanállal kevergessétek, amíg össze nem áll, majd vegyétek ki, és tegyétek egy olyan felületre, amin átgyúrhatjátok. Vigyázat! Az ételfesték miatt lehet, hogy fog, így érdemes lehet letenni például egy sütőpapírdarabot alá. A gyúrás közben érzitek, hogy kell-e még hozzá testápoló vagy kukoricakeményítő. Ha ez megvan, készen is vagytok!
Amennyiben szeretnétek, hogy tovább maradjon puha a gyurma, tároljátok légmentesen lezárható tasakban vagy dobozban. Ha kiszárad, mire újra elővennétek, adjatok még hozzá testápolót.
10 nagyszerű játék kartondobozból
Ezekben a játékokban az a csodás, hogy készítésük nem igényel különösebb kézügyességet. Pár kiszuperált kartondobozra, ollóra, ragasztóra, filcre, textilanyagra lesz szükséged, és már csak a képzeletetek szab határt annak, mi készül belőle.
10 nagyszerű játék kartondobozból gyerekeknek: órákra lekötik a kicsiket
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)