Milyen háziállat jó első kiskedvencnek? Nem biztos, hogy kutyussal kell indítani
A felelős állattartás a felelős állatválasztással kezdődik.
Minden szülő tudja, hogy a gyereknevelésben nem feltétlen a papírforma vagy a megszokás szerint kell döntéseket hozni. Így van ez az állattartással kapcsolatos dilemmában is.
Bár a legtöbb háztartásban egy kutya lesz a család új lakója, ha a gyerek háziállatot akar, egy széleskörű kutatásból kiderült, hogy a 10-17 éves gyerekek körében a befutó nem más, mint a patkány.
Hagyományos háziállatok
Előfordulhat, hogy valaki nem tud megbarátkozni a különlegesebb kiskedvenc gondolatával, és a hagyományos kutya-macska vonalon maradna. Ez esetben a legfontosabb, hogy az életmódot és a napirendet szem előtt tartva dönts: ha senki sincs otthon reggeltől estig, egy kutyusnak például csak szenvedés egyedül egy bezárt lakásban.
Annak ellenére, hogy megígérteted vele, és a gyereknek ki is telik az idejéből a napi többszöri séta, sajnos idővel gyakori, hogy egyre többször hárul a szülőre a feladat. Érdemes a kölyök helyett inkább egy jó természetű, akár kicsit idősebb, türelmes keveréket örökbe fogadni, mint egy fajtatiszta, hiperaktív ifjoncot. Egyrészt, nekik kevesebb a mozgásigényük, másrészt a kiforrottan jó személyiséggel rendelkező, higgadt kutyák biztosan pozitív élményt hagynak a gyerekben. A tenyésztett kutyák lelkivilága torzulhat, fogékonyabbak lehetnek betegségekre, vagy agresszívvé válhatnak. A shar pei például kifejezetten magának való, erőszakos, harcias típus, míg a golden retriever vagy labrador jegyek szinte garantálják a sikert. Fajtatiszta kutyákat kínáló menhelyek is léteznek, illetve a dolgozók szívesen ajánlanak kutyust személyre szabottan is. Ők tudják, milyen fajták keveredhettek védencükben, ezáltal milyen típusú, kinek való. A mentett kutyák sokkal ragaszkodóbbak, lojálisabbak és elkötelezettebbek gazdájukkal.
A cicák jobban viselik az egyedüllétet, azonban nem simogattatják magukat éjjel-nappal, csak akkor keresik az ember társaságát, ha ők úgy gondolják. Ezt fontos előre tisztázni, ha az álomkedvenc egy cirmos, hiszen sok gyerek személyes sértésnek veszi, ha kedvence nem keresi a közelségét dorombolva éjjel-nappal. A kutyákhoz hasonlóan macskából is inkább fogadj örökbe: tavasszal számtalan sanyarú sorsú fiatal cica várja a menhelyeken, hogy szerető otthonba kerülhessen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sokak kedvencei az aranyhalak, a sziámi harcoshal azonban optimálisabb választás elsőre, hiszen sokkal alacsonyabbak az igényei, mint a mesebeli pikkelyesnek. Napi egy-kétszeri etetés elég neki. Kizárólag egyedül tartható, azonban elég egy 9,5 literes akvárium, és már csodálható is a kékes szépsége. A patkányhoz hasonló degu is jó alternatíva: az emberihez hasonló alvásritmussal rendelkező állat nem fogja megzavarni a gyerek álmát. A legfontosabb, hogy a kiválasztott állatnak nemcsak az első héten, hanem folyamatosan szüksége van törődésre.
A felelősséget feltétlenül éreztetni kell a gyerekkel, és eleve, akkor engedélyezni a kisállatot, ha elég érettnek tartjuk hozzá, hogy egyedül is megküzdjön az állattartás mindennapos nehézségeivel.
Miért válassz patkányt?
A patkányhoz sokan negatív előítéleteket társítanak. Betegségeket terjeszt, koszos és harap: azonban ezek egyáltalán nem igazak. A házi kedvencnek való patkány épp az ellenkezője. Az állatok rendkívül tiszták, szeretik és igénylik a társaságot. Egy házban tartott példány jóval kevesebb kórokozót hordoz, mint egy kinti-benti kutya, és fikarcnyi agresszió sem szorult belé.
Mivel egy hörcsögnél nagyobbak, nem kell attól félni, hogy a gyerek esetleg összeroppantja, ahogy felemeli, a farkuknál viszont tilos őket húzkodni! Szeretnek ölben lenni, és rajonganak a simogatásért. Néhány kutya és macska személyiségéből adódóan nem lelkesedik azért, hogy egész nap piszkálják, azonban az otthon tartott patkányok mindegyike bújós és szeretetteljes. Naponta egy-két óra aktív törődést igényelnek: étellel könnyen kézhez szoknak, és maguktól is keresni fogják az ember közelségét. A fiatalon vásárolt, háziasított patkányok könnyedén megbarátkoznak gazdájukkal, szívesen ücsörögnek akár a vállán is.
Különösen intelligensek, ezért jól trenírozhatóak. Akár különböző mutatványokra is meg lehet őket tanítani, ami miatt a gyerekek szívesen töltik velük az idejüket. Az akadálypályák és labirintusok nemcsak a gazdinak, de a patkányoknak is szórakozást jelentenek. Leginkább párban szeretnek lenni, ideális esetben ketrecben. Két-három állat részére egy 100 x 50 x 100 centiméteres életteret ajánlanak a szakértők, melybe fogkoptatót és mászókákat is érdemes elhelyezni. Mindenevők, de a káposztaféléktől felfúvódnak, így ezeket érdemes kerülni, ellenben a magvakat kifejezetten kedvelik.
Szőrük fényes, selymes tapintású, és különböző színekben pompáznak: egyszínű és többszínű változataik is ismertek. Sajnos, mint a legtöbb háziállatot, a patkányt is tenyésztik, hogy minél egyedibb kombinációban kínálják őket eladásra. Ezek az állatok gyakran küzdenek komoly egészségügyi problémákkal, ami megrövidíti amúgy sem túl hosszú, 2-3,5 éves élettartamukat. Áruk 2000 forinttól körülbelül 5000-ig terjed.
(Képek: Getty Images Hungary.)
Nézd meg ezt is - Különleges emeletes ágyak
Ha kutyus van a háznál, aki bejárhat a gyerekszobába, különösen jó ötlet az emeletes ágy: a létrán nem tud felmászni, és összeszőrözni a takarót.
A legvagányabb emeletes ágyak, amiket valaha láttunk: elfogadnánk őket felnőttként is
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- gyerekek
- gyereknevelés
Hogyan neveljünk olyan gyereket, aki törődik másokkal? Az empátia tanítása
- kisgyerek
- gyerekek