Hogyan ismerkedjek, ha soha véget nem érő 24 órás műszakom van? Az egyedülálló anyáknak nem egyszerű, de nem lehetetlen

Az egyszülős család, mint fogalom, sokféle élethelyzetet és állapotot jelölhet. Olyan szülőket jelent, akik bármilyen okból kifolyólag egyedül maradtak gyermekeikkel. Ilyenek azok az édesanyák vagy édesapák, akiket elhagytak, vagy akik kiléptek egy nem működő kapcsolatból, akiknek elhunyt a párja, akik már a terhesség során egyedül maradnak, vagy akik eleve egyedül fogadtak örökbe. Bárhogy is legyen, egyedülálló szülőként, családi segítség nélkül minden hétköznapi helyzet komplikáltabb.

Amikor egy nő vagy egy férfi lezárja kapcsolatát, sokszor az önbizalma romokban hever, idő kell ahhoz, hogy nyisson mások felé, és megbízzon valakiben. Gyermektelen egyedülállóként is gyakran sok időbe telik új párt találnia az embernek, de ott, ahol kicsik is vannak, talán még bonyolultabb a helyzet.

Hogyan ismerkednek az egyedülálló anyák?

Tagadhatatlan, hogy a párkeresés szempontjából az édesanyák nagyobb hátrányból indulnak, mint gyermektelen szingli társaik. Amint egy nő anyává válik, a gyermekei lesznek számára a legfontosabbak, saját élete mellett egy vagy több másikról is gondoskodnia kell. Ha nincs nagyszülői segítség vagy egy apa, aki legalább hétvégente elviszi a gyerekeket, minden feladat a nőre hárul: reggel óvodába, iskolába viszi a kicsiket, bemegy a munkahelyére dolgozni, majd délután felszedi és különedzésre fuvarozza őket - már ha anyagilag megteheti -, és valamikor be is kellene vásárolni, vacsorát főzni, a gyerekekkel tanulni, a háztartást menedzselni. Olyan, mintha egy soha véget nem érő 24 órás műszakot vinne az ember, akinek leghőbb vágya, hogy egy hosszú nap után bedőljön az ágyba, mintsem összeszedje magát, és elmenjen egy vadidegennel randizni.

Egyedülálló édesanyákat kértük meg, meséljenek arról, mennyire fér bele az életükbe az ismerkedés a gyerekek nevelése és a családi teendők elvégzése mellett. 

Anna, 33 éves, egy hétéves kislány és egy négyéves kisfiú anyukája

- Három évvel ezelőtt döntöttünk úgy a férjemmel, hogy külön utakon folytatjuk. Egyszerűen két kisgyermek mellett egyre kevesebb időt töltöttük együtt, és lassan már csak úgy tekintettünk egymásra, mint a barátok. Pokolian nehéz volt az első pár hónap, noha nálunk közös döntés volt a szakítás. Megtapasztaltam, milyen egyedül vinni a háztartást, fizetni a számlákat, szerelőt hívni, ha elromlik valami, fuvarozni a gyerekeket iskolába és óvodába, tanulni velük, miközben én is dolgoztam. De a legnehezebb talán az, hogy mindig, minden helyzetben erősnek kell maradnom, nem eshetek kétségbe, már csak a gyerekeim miatt sem. A gyerekekkel a budapesti lakásunkban maradtunk, a férjem pedig messzebbre költözött, így csak kéthetente hétvégén viszi el őket. A nagyszülők vidéken élnek, mindkettőnk szülei aktívan dolgoznak, így csak ritkán, havonta, másfél havonta találkoznak az unokákkal. 

Mivel a gyerekek a szakításunk idején nagyon kicsik voltak - a nagyobb négy-, a pici egyéves -, mondhatni, hónapokig egyik napról a másikra éltem, és el sem tudtam képzelni, hogy valaha még megadatik számomra az, hogy találjak egy olyan társat, aki elfogad a gyermekeimmel együtt. Persze nem ez volt akkor a prioritás, de hónapok múltán azért néha ott motoszkált a fejemben a gondolat. Nagyjából egy év egyedüllét után éreztem azt, hogy 31 évesen jó lenne ismerkedni. A nagyobbik gyermekem óvodás volt, és a kisebbik is bölcsibe járt. Mivel a gyerekek és a napi teendők minden szabad percemet beosztják, a sima hétköznapokon meg nincs nagyon olyan szituáció, amikor belebotlik az ember a nagy őbe, esténként tudtam kicsit kikapcsolódni az internetet böngészve. Ekkor regisztráltam egy olyan társkereső oldalra, ami kifejezetten egyedülálló szülőknek szólt. Az egyik jelölttel kapcsolatban többhetes levelezgetés után úgy éreztem, élőben is megismerném. Megnyugtatott az a tudat, hogy még ha nem is jövünk össze, az nem azért lesz, mert nekem gyerekeim vannak, hiszen ennek a társkeresőnek pont ez volt a lényege.

Mondanom sem kell, milyen nehéz volt arra a hétvégére összeszednem magam, amikor a férjem elvitte a gyerekeket, felvenni a szekrényben porosodó szép ruhám, kicsinosítani magam, és beülni egy vadidegennel meginni valamit. De úgy éreztem, még mindig jobb helyzetben vagyok, mint azok az egyedülálló szülők, akik teljesen egyedül maradtak. Igaz, kéthetente hétvégén tudtam randizni, amikor a gyerekek az apjuknál voltak, a hétköznapok szóba sem jöhettek. Abból a kapcsolatból nem lett végül semmi, majd begyűrűzött a pandémia, így maradt a netes csevegés. Bízom benne, ha vége ennek a nehéz időszaknak, és szabadabban lehet jönni-menni, én is megtalálom azt, aki számára mi leszünk a legfontosabbak - osztotta meg történetét Anna.

Kata, 35 éves, egy nyolcéves gyerek anyukája

Kata két éve maradt egyedül kisfiával, aki az egyik hetet az édesapjánál, a másik hetet az édesanyjánál tölti. 

- Mondhatni, szerencsés helyzetben vagyok, hiszen a válás után a fiam apjával baráti viszont tudtunk kialakítani, így abban sem láttam semmi kivetnivalót, hogy egyik héten nála, a másik héten pedig nálam legyen a gyerek. Mivel mindketten a fővárosban lakunk, nem olyan messze egymástól, a fiunk ugyanabba az iskolába jár, csak egyik héten én, a másik héten pedig az apja viszi-hozza. 

Sosem voltam az az otthonülős típus, szeretem a társaságot, az embereket, a válásom során pedig a barátaim vigasztaltak, és próbáltak otthonról kimozdítani és felvidítani, akiknek rettentő hálás vagyok emiatt. Nagyjából fél év után éreztem magam készen arra, hogy ismerkedjek. Mivel minden második hetem szabad volt, igyekeztem programokat szervezni magamnak, moziest a barátokkal, zumbaóra vagy egy nagy séta a városban.

Az egyik ilyen séta alkalmával futottam bele egy régi ismerősömbe, akivel még egy általános iskolába jártunk. Kiderült, hogy ő is elvált, és van egy ötéves lánya. Úgy éreztem, rögtön egy hullámhosszra kerültünk, és megbeszéltük, hogy két hét múlva ismét találkozunk, addig pedig a közösségi oldalakon tartjuk a kapcsolatot. Az elkövetkezendő időszakban többször randiztunk, bár tény, a spontaneitás mindig kimaradt, hiszen előre kellett megszervezni az időpontokat, amelyek akár az utolsó pillanatban is változhattak például egy megbetegedés miatt. Egy éve vagyunk együtt, a gyerekek megismerték egymást, és összeköltöztünk. Immár úton van a harmadik, közös csemete, akit a nyárra várunk. Sosem gondoltam volna, hogy egy válás és gyerek után ilyen hamar rám talál a szerelem. Hiszem, hogy ez a kapcsolat örökké fog tartani. Azt tanácsolom az egyedülálló szülőknek, hogy higgyenek. Higgyenek saját magukban és abban, hogy igenis, rájuk találhat a szerelem, és bár sokkal több tervezéssel és szervezéssel jár, nem lehetetlen - árulta el Kata. 

Ha egy anya egyedül vállal gyereket: kiszámoltuk, milyen lehetőségei vannak

Nemcsak lelkileg és fizikailag, de pénzügyileg is megterhelő egyedülálló szülőnek lenni.

Borító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary

• egyedülálló anya
• ismerkedés
• kapcsolat
• Gyerek