Megéri a gyerek miatt együtt maradni vagy a válás a jobb megoldás? A szakértő véleménye
Ha kibékíthetetlenek az ellentétek, a válás a megoldás.
Minden kapcsolatban vannak kisebb-nagyobb hullámvölgyek. Egyes konfliktusok megoldódnak, általában azért, mert mind a két fél próbál javítani a kapcsolaton. Azonban van az a pont, amikor a válás lehet az egyetlen megoldás.
Sokan a gyerekek miatt maradnak együtt, pedig már a hátuk közepére sem kívánják a másikat. Azonban nem biztos, hogy pont ez a legjobb a gyerek számára, sőt.
Válni vagy nem válni?
Dr. Christine Carter amerikai szociológus a Huffington Postnak mondta el, hogy igazából nem az a fontos, hogy a pár együtt marad a végén vagy sem, hanem a kapcsolatuk minősége lesz itt a meghatározó. A szakértő szerint kutatások igazolják, hogy a gyereknek a két szülő közti konfliktus az, ami valójában árt, nem pedig az, ha külön élnek.
Azonban mik számítanak kibékíthetetlen ellentétnek? Nos, ez elég szubjektív kérdés, de általánosságban elmondható, hogy ha a szülők között állandósul a verbális zaklatás, káromkodás, ordítás, rosszabb esetben pedig már a fizikai erőszak is megjelenik egy-egy veszekedéskor, akkor bizony itt már mindenképpen lépni kell, és fel kell keresni egy válóperes ügyvédet.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ráadásul minden gyerek a szüleitől tanulja el a viselkedési mintákat, azonban ha azt látja, hogy az anyja és az apja megállás nélkül bántják egymást, akkor később, felnőttkorában nagy eséllyel az ő szerelmi kapcsolata is zűrös lesz. Lényegében ugyanazokat a hibákat követi el nagy eséllyel, mint a szülei, hiszen nem egy egészséges kapcsolat mintáját látta.
Dr. Tammy Nelson, a The New Monogamy: Redefining Your Relationship After Infidelity - magyarul Az új monogámia: a kapcsolatod újrafogalmazása a hűtlenség után - című könyv szerzője szerint veszélyes pozícióba helyezi az a felnőtt a gyermekét, aki csak miatta marad együtt a másikkal. Ez azért is rossz, mert ha véletlenül elválnának a szülők, akkor a gyermeknek lenne bűntudata, ami miatt viszont sérül a lelkivilága, ráadásul olyan felelősséget kap a nyakába, amivel nem tud mit kezdeni, és a szülő később úgy érezheti, hogy áldozatot hozott, pedig ezt nem kérte tőle a gyerek.
Hogy kommunikáljunk a gyerekkel?
A jó kommunikáció elengedhetetlen váláskor. Ha már úgy érzi az ember, házassága véget ért, nincs értelme titkolózni, muszáj elmondani azt a gyereknek. Nyilván számít a gyermek kora is, például akinek kisbabája van, könnyebb helyzetben van, hiszen a lurkó még nem igazán tudja, mi is történik.
A beszélgetések során fontos közölni vele, hogy anya és apa nem tud már békességben együtt maradni tovább. Meg kell vele értetni, hogy a válás nem az ő hibája, és a procedúra után is ugyanúgy szeretni fogják őt. Bár nagy eséllyel érezni fog némi haragot a szülők iránt, ezt ilyen esetekben el kell fogadni. A hallgatás viszont ebben az esetben egyáltalán nem célravezető.
Nem szabad a gyerek előtt sosem szidni a másikat, hiszen ő attól függetlenül ugyanúgy szereti mind a két szülőjét. Ha esetleg a házastárs elkezd járni valaki mással a válási procedúra alatt, akkor az újdonsült barátnőt sem szabad gyalázni. Ha a gyerek azt látja, a szülei a válás közben és a jogi procedúra után is együtt tudnak működni, akkor sokkal gyorsabban fel fogja dolgozni ezt a traumát.
Mi történik, ha mégis van utolsó esély?
Természetesen van az a pont, amikor még megmenthető a házasság, és nem kell egyből a válást, mint egyetlen lehetőséget felhozni. Azonban fontos, ha a párok tényleg úgy gondolják, hogy adnak még egy esélyt egymásnak, akkor beszéljék át az összes konfliktusukat, hogy tiszta lappal induljanak. Esetleg külső szakértőt, például párkapcsolati terapeutát is fel lehet keresni. A lényeg, hogy a gyermek minél kevesebbet sérüljön, hiszen mégis az a cél, hogy felnőttkorára ne csak fizikailag, hanem lelkileg is egészséges legyen.
Hogy rajzolja magát a gyerek?
A gyereklélekről sokat elárul, hogy és miket rajzol a gyerek. Mit érdemes megfigyelni rajzain?
Hogy rajzolja saját magát a gyerek? Figyeld meg a képein ezt a 8 jellegzetességet!
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- gyereknevelés
- szülő
Ahogy neveled, olyan lesz a gyerek: 4 szülői nevelési stílus hatása
- stressz
- gyereknevelés