Mikor áll készen a baba a szilárd ételekre? Nem szabad túl korán váltani

Babákkal megismertetni új ízeket is kalandos művelet, azonban egy bizonyos kor után már a szilárd táplálékkal is meg kell barátkozniuk.

babatáp nyitó
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahány baba, annyi szokás - akár így is szólhatna a mondás. Az, hogy a kicsi mennyi ideig szeretne szopizni, teljesen alkatfüggő, a szilárd ételekkel azonban egy idő után mindenkinek meg kell ismerkednie.

A baba többféleképpen jelezheti, hogy készen áll a változatos étrendre, az anyatej mellett is állandóan éhes, vagy nagy érdeklődést mutat a szülők tányérján található ételek irányába.

Szilárd táplálék bevezetése

A szoptatás ideje teljes mértékben az édesanya és a gyerek között dől el - előfordulhat, hogy már négy hónapos kortól más táplálékot is fogyaszt, de ez még hónapokkal is kitolódhat.

Azonban szakértők szerint éppen ettől a 4-6 hónapos kortól el lehet kezdeni a hozzátáplálást, akár csak kiegészítésként is az anyatej mellett más állagú, szilárdabb táplálékot adni a babának. Fontos az anyatejes táplálás, a kezdeti időszakban az immunrendszer fejlődéséhez szükséges vitaminok és ásványi anyagok jutnak a baba szervezetébe, de a vegyes táplálkozás bevezetése is kiemelten fontos, hiszen hat hónap után az anyatej már önmagában nem elég a fejlődő szervezet számára.

Amikor először szilárd táplálékhoz jut a baba, egy összetevőből álljon, legyen szó húsról, zöldségről vagy gyümölcsről, mindezt püré formájában. Minden egyes új íz után várj még 3-5 napot, mire egy másik ételt mutatsz meg, és bizonyosodj meg arról, hogy nincsenek allergiás reakciói, kiütések, duzzanatok vagy hasmenés. Vezess egy listát arról, eddig milyen ételekkel ismerkedett meg a baba, akár a hűtőre is ragaszthatod. Ezek mellé érdemes feljegyezni azt is, ha a baba furcsán reagált valamire. Ahogy nő a lista, úgy lehet kombinálni a különböző összetevőket, és ízesíteni őket.

Kombinált étkezés

Keverd össze az ételeket, amiket eddig kipróbáltatok. Pürésíts banánt almával, és adj hozzá zabpelyhet, vagy mixeld össze a zöldséget hússal. Amint a baba a pürékkel magabiztosan táplálkozik, tíz hónapos kora körül darabosabb ételeket is lehet neki adni. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Ízesítések

A pürésített zöldségeket egy kanál olívaolajjal vagy napraforgóolajjal dúsítsd, az alma- és körteszószokat szórd meg kis fahéjjal, tegyél oregánót, bazsalikomot vagy majoránnát a pürésített húsra, vagy szerecsendiót, petrezselymet, metélőhagymát az összetört édesburgonyára. Süss ki egy kis fokhagymát, és pürésítsd hússal, vagy főzd üvegesre a hagymát, és keverd össze spenóttal. Ne adj sót és semmilyen édesítőt hozzá, különösen mézet ne, ezek csak egyéves kortól adhatóak.

Szélesedik a paletta

A bébi étrendjét úgy tudod kiszélesíteni, hogy az ismerős ízekkel variálsz. Ha már korábban kóstolt avokádót és joghurtot, nyugodtan keverd össze, csepegtess bele lime-ot, és készen is van a bébiguacamole. Azonban vedd figyelembe, hogy tejtermékeket nyolc hónapos kortól ajánlott adni.

Pékáru

Ezeknek az összetevőit nem tudod külön bemutatni a kicsinek, mint az élesztő vagy a sütőpor. Szerencsére azonban vajmi kevés az esély az allergiás reakcióra. 3-5 napig kell várni két péksütemény bemutatása között.

Ha a baba evett már gabonát, és nem volt semmi furcsa reakciója, először érdemes a szájban könnyen olvadó kölesgolyót vagy bulátát adni neki, a kenyeret 8-9 hónapos kortól lehet kipróbálni. Olyan pici darabokra vágd, amit el tud szopogatni. Ahogy egyre nő, már ropogós kekszeket is megkóstolhat. Természetesen erre nincs recept, mindenki a maga útján és módja szerint fedezi fel gyermeke ízlésvilágát, azonban a 3-5 napos szabályt az ételérzékenység miatt érdemes betartani. 2 éves kortól a gyerek gyakorlatilag bármit ehet már, amire nem érzékeny.

Ételek, melyek tápanyagaikkal gyarapítják a baba agyát: a fejlődés jelentős szakaszában kiemelten fontos

A hozzátáplálási időszakot követően érdemes minél nagyobb hangsúlyt helyezni arra, hogy olyan ételt kapjon a pici, mely tápanyagokban gazdag, és különösen, hogy értelmét, agyát gyarapító tápanyagokhoz jusson.

Ételek, melyek tápanyagaikkal gyarapítják a baba agyát: a fejlődés jelentős szakaszában kiemelten fontos

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük