Felrobbant az internet attól, amit ez a nő mondott az anyaságról: sokakat elgondolkodtatott
A két kislányt nevelő Annalee Ford szerint nem a szabadság elvesztése miatt nehéz anyának lenni.
Annalee Ford, egy coloradói édesanya, aki férjével egy két- és egy négyéves kislányt nevel. Egy, a közelmúltban megosztott TikTok-videója sokakat elgondolkodtatott, többmilliós nézettséget hozott számára, majdnem hétezren szóltak hozzá, és körülbelül ugyanennyien meg is osztották. A videóban őszintén mesél az anyaságról, illetve annak nehézségeiről a saját példáján keresztül.
Az anyasággal járó érzelmi kimerültség
Elmondja, hogy mielőtt gyerekei lettek, azt gondolta, szülőnek lenni elsősorban a korábbi szabadság elvesztése, valamint az alváshiány miatt nehéz. Ma azonban már úgy látja, az anyaság legnehezebb része a napi 24 órás érzelmi szabályozás, amely teljesen kimeríti.
"Rengeteg türelem és erő kell ahhoz, hogy higgadt tudjál maradni akkor, amikor a gyerekek éppen kiborulnak, kiabálnak. Hiszen neked kellene megtanítanod a viselkedéseddel, hogyan tudják szabályozni az érzelmeiket. Ó, istenem!"
"Ma reggel elvesztettem a fejem. Rosszul indult a nap. Küzdöttek, veszekedtek egymással. A négyévesem azt monda, hogy utál engem. Végül üvöltöttem a gyerekeimmel" - mesélt videójában egy kaotikus reggelről Annalee Ford.
@annaleegrace15 Being a mom is the most wonderful and humblimg thing ive ever done. Every day these little kids teach me something new about myself and im just so thankful for the opportunity ❤️😭 #momlife #momsoftiktok #babiesoftiktok #toddlersoftiktok #marriedlife #husbandwife ♬ original sound - Annalee
"Egyre többen vannak tisztában ma már azzal, hogy mennyire fontos az érzelmek elismerése, a gyerekkel töltött idő alatti tényleges jelenlét, a pozitív fegyelmezés. De úgy érzem, annyira erre koncentrálunk, hogy közben elfelejtünk beszélni róla, hogy mi is emberek vagyunk. Először is ember vagyok, és csak másodsorban anya. Szóval hibázni fogok. És néha megesik, hogy kiabálni fogok velük, és persze rosszul érzem majd magam emiatt.”
Annalee azt mondja, megérti, hogy a szülők miért haboznak megmutatni a gyereknevelés negatív vagy nehéz részeit a közösségi médiában, de a helyzet következtében irreális elvárások alakulnak ki a többi szülőben. Ha kíváncsi vagy arra is, hogyan beszéltek az anyaságról hús-vér anyák, kattints ide!
Olvass tovább: anyaság előtti elveink a szülés előtt és után
Az alábbiakban kétgyerekes anyukák mesélnek róla, hogy melyek a szülői létnek azon területei, amikről a gyerek születése előtt meglehetősen más nézeteket vallottak, mint ma.
„Ha anya leszek, én soha…" - az elképzelés és a valóság 5 gyakorló szülőtől
Tökéletes szülők voltunk, amíg meg nem született a gyerek.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Borítókép: Getty Images Hungary)