3 rejtett ok az elhízás hátterében, amire nem gondolsz

Nem a hormonok okozzák

Hétköznapi érzések is okozhatnak elhízást.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A gyerekkori elhízás a kicsik nagy százalékát érinti, ám annak ellenére, hogy sokan a rossz étkezési szokásokra vagy a hormonokra fogják a kilók felszaporodását, gyakorta előfordul, hogy ezeknek vajmi kevés közük van a kevéssé kívánatos jelenséghez.

Sok más tényező is szerepet játszhat abban, hogy gyereknek meg kell küzdenie a felesleggel - ismerd meg őket.

Félelem

Valószínűleg nem újdonság számodra, hogy a lelki egyensúly felborulása testi tünetekben is megnyilvánulhat - a háttérben pedig egyebek közt a félelem is állhat. A gyerekek sokszor úgy érzik, hogy meg kell felelniük a szülők elvárásainak, otthon, az iskolában, az edzésen vagy a különfoglalkozáson, és még ezer más helyen, és attól tartanak, hogy ha nem teljesítenek úgy, ahogy az édesapa-édesanya elvárná, annak komoly következményei lesznek.

Nem mindennapi eset, de előfordulhat, hogy az állandó idegesség hatására az anyagcsere lelassul, ami értelemszerűen elhízáshoz vezet. Ugyanakkor a félelem más módon is kiválthatja a kilók megszaporodását: ha a gyerkőc a félelmei elől az evésbe menekül, egyfajta vigaszként. Ebben az esetben egyre kitágul a gyomra, így egyre többet eszik, hogy a kilók pedig csak gyűlnek.

Ettől lesz kövér a gyerek!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Stressz

Számos olyan tényező lehet a gyerkőc környeztében, ami stresszt okoz számára, többek között az alváshiány, a saját tér hiánya, a mozgásszegény életmód vagy éppen a tévénézés. Ezek mind ahhoz vezetnek, hogy a kicsi nem tud kikapcsolódni, amitől viszont csak még feszültebbé válik. Az idegrendszer állandó leterheltsége és a túlsúly kialakulása, illetve az elhízás között pedig szoros összefüggés van.

Ha ugyanis a szervezetnek stresszes szituációt kell megélnie, akkor egy CRS nevű anyagot kezd el termelni, melynek hatására nő az adrenalin és a kortizol szintje - ami egyenes arányban áll az éhségérzet növekedésével. Minél feszültebb a gyerkőc, annál több CRS-t termel a szervezete, és annál jobban fogja kívánni az ételt, ez pedig szintén mértéktelen evéshez vezethet.

Magányosság

Habár általában a gyerekeket mindig körülveszik más gyerekek, illetve felnőttek, gyakran előfordul, hogy mindennek ellenére magányosnak érzik magukat, mert azt hiszik, senki nem szereti őket. Holott a szülő számos olyan gesztust tehet csemetéje felé, melyek révén kifejezheti az iránta való érzéseit, illetve tudomására hozhatja, hogy mennyire fontos számára - csak éppen a mindennapok során sokszor háttérbe szorulnak az efféle megnyilvánulások.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Így a gyerkőc mellőzöttnek érezheti magát, ezért könnyen az egyetlen olyan dolog felé fordulhat, ami még boldoggá teszi, ez pedig a táplálkozás. Az érzelmi evés azért is veszélyes, mert először néhány aprócska falat, egy-egy csokikocka is örömet szerez, ám később emelkedik a mennyiség, ráadásul jellemzően kiemelt szerep jut a szénhidrátoknak - ami hosszú távon bizony meglátszik a gyerek külsején is.

Te odafigyelsz arra, hogy a gyerkőc ne hízzon el?

Ezt is szeretjük