Dia
Az iskolai próbatételek - felelés, dolgozat - nagyobb stresszel járhatnak, mint mi, felnőttek gondolnánk.
A kisgyerekre is nyugtalanítóan hat a személyes tér - azaz saját szoba vagy legalább sarok - hiánya.
A kevés vagy nem megfelelő minőségű alvás ugyancsak stresszforrás lehet.
A túlzásba vitt foglalkozások, különórák egyfajta lelki teherként nehezedhetnek a kicsire.
A nem elégséges fizikai aktivitás már önmagában hizlal - mozgás híján pedig még kevésbé tudja kiadni magából a feszültséget a gyerek.
Egyes gyerekeknek szóló műsorok sem feltétlenül hatnak pozitívan a kicsik lelkiállapotára.
A kistestvér születése is egyfajta stresszt jelenthet a gyerkőcnek - még akkor is, ha látszólag jól éli meg.
Hasonló lehet a helyzet akkor, ha új családtag, például nevelőszülő kerül a környezetébe.
A bölcsődébe-óvodásba kerülés, illetve az iskolakezdés tipikus stresszforrások.
A szülők válása - legyen bármilyen civilizált is - minden gyereket megvisel.
Ő a foci-vb norvég sztárjának gyönyörű párja: Erling Haaland gyerekkora óta ismeri Isabelt
Ő lett a legvonzóbb női magyar sztár: Dobó Katát és Jakabos Zsuzsát nyomta le ez a színésznő
Agyba-főbe verték a Magyar Televízió legendás műsorának sztárját: kitálalt a Nulladik Típusú Találkozások szakértője
Az RTL-hez igazol az ATV ismert arca: már megvan, ki lesz az utódja
Brutális felhőszakadások mossák el a kánikulát szerdán: itt csaphatnak le a legkegyetlenebb viharok
Nádas György milliókat vett el gyerekei örökségéből: nagyobbik fia botrányos dolgokat mondott róla