15 tipikus nevelési baki, amitől boldogtalan felnőtt lesz a gyerekből

Galériával

A szülő rosszul is szeretheti a gyermekét, pedig csak jót akar neki.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szülő a legjobbat akarja a gyerkőcnek, ám lehet, hogy szándéka megvalósítására nem a legszerencsésebb utat választja. Az okok sokfélék lehetnek, a szakemberek szerint azonban a legvalószínűbb az, hogy annak idején az édesapát vagy az édesanyát nem jól szerették a saját szülei, és bár ezt kicsiként nyilván nehezen élte meg, a mintákat - nemritkán tudattalanul - továbbviszi.

Mindemellett vannak olyan nevelési elvek, amelyek, bár káros voltuk sokszorosan bebizonyosodott, a mai napig tartják magukat. Ráadásul időről időre felütik a fejüket újabbak is, melyek talán vonzónak tűnnek, de hosszabb távon épp ellentétes hatást váltanak ki, mint amire szükség lenne.

Fegyelem kontra engedékenység

Az emberiség történelme során a fegyelmezés mindvégig fontos szerepet játszott a gyereknevelésben - ám idővel nyilvánvalóvá vált, hogy a túlzásba vitt rendszabályozás destruktívan hathat a kicsi személyiségfejlődésére.

Ennek apropóján sok szülő - és sajnos szakember is - átesett a ló túloldalára, és a korlátok mellőzését tartja az egyedüli üdvözítő megoldásnak. Holott - más és más módon ugyan, de - mindkét nevelési stílus nehezen jóvátehető vagy akár visszafordíthatatlan károkat okozhat.

A feltételnélküliség hiánya

Ugyanilyen káros, ha a gyerkőcnek rendre meg kell élnie az elutasítottság érzését - és ez sokkal gyakoribb, mint hinnénk. A szakemberek szerint az egészséges személyiségfejlődés elengedhetetlen feltétele, hogy a csemete édesapja vagy édesanyja minden megnyilvánulásában érezze a feltételnélküliséget és az elfogadást. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a lurkó azt csinál, amit akar, ám tudnia kell, hogy soha nem őt magát nem utasítják el a számára legfontosabb emberek, hanem egy-egy kevéssé sikeres szavát vagy cselekedetét.

Kommunikációs bakik

A nevelés nemritkán a szülő kommunikációján siklik félre. A tipikus hibák közé tartozik a dolgok túlmagyarázása, aránytalan béketűréssel megspékelve, amelyet követően azonban az édesapa vagy édesanya szinte biztosan kijön a sodrából - hiszen hiába mondja el ugyanazt századszorra, mintha a falnak a beszélne.

A kommunikációs baklövések közé sorolandó még többek közt a túl sok választási lehetőség felkínálása - a kisgyerek pillanatok alatt belebonyolódik az alternatívák tömkelegébe, így nem tudja eldönteni, hogy mit akar. A legnagyobb kárt azonban az utasítgatás, a szidás, esetleg a gúnyolódás okozza. Ám az se sokkal jobb, ha a szülő, bár nem nyilvánul meg negatívan, a gyerek iránti elismerését sem juttatja kifejezésre.

Tökéletesen felnevelt gyerek természetesen nincs, ám korántsem mindegy, hogy a kicsinek csak időnként, illetve folyamatosan van része efféle élményekben. Utóbbi esetben az egészséges személyiségfejlődése foroghat kockán. Megtörténhet, hogy nehezen boldogul majd nagykorában az emberi kapcsolatok, illetve a hivatás és az egzisztencia terén, esetleg a társadalomba való beilleszkedés is gondot okozhat számára.

15 tipikus nevelési baki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha nem szeretnéd, hogy a te gyereked ebbe a népes táborba tartozzon, ismerd meg képgalériánkból a leggyakoribb szülői bakikat, és lehetőség szerint iktasd ki őket a nevelésedből.

Ezt is szeretjük