
Így lesz sikeres felnőtt a gyerekből
A gyerekek problémái kerülnek a színházi foglalkozások középpontjába.

A gyerekek, fiatalok problémáit állítja a színházi foglalkozások középpontjába az idén 20 éves Kerekasztal Színházi Nevelési Központ. A drámatanárok meghallgatják a véleményeket, együtt gondolkodnak és játszanak az osztályok tagjaival.
A diákok bátran megfogalmazhatják álláspontjukat, kifejthetik nézeteiket, és szembesülhetnek mások - az övéktől akár teljesen eltérő - gondolkodásmódjával. A drámapedagógusok nem foglalnak állást, nem közvetítenek értékrendet, és nem döntenek arról, hogy mi a jó és mi a rossz: inkább arra ösztönzik a résztvevőket, hogy kísérletezzenek a lehetőségekkel, tegyék próbára képességeiket és feszegessék saját határaikat.
Valamennyi korosztálynak
- A közoktatásban részt vevő valamennyi korosztálynak, tehát elsőtől a 12. osztályos diákoknak kínálunk foglalkozásokat - mondta el Hajós Zsuzsa drámatanár az MTI-Pressnek.
A Mézeskalácsház című előadás az első és második osztályos kisiskolásokat szólítja meg Jancsi és Juliska - Margitka - történetét alapul véve.
A kétórás foglalkozáson a gyerekek a következő konfliktust igyekeznek feloldani: mi van akkor, ha valami látszólag teljesen rendben van, mégis mindenki tudja, hogy gonosz erő működik a háttérben. Jancsi mindezt nem észleli, de a barátai és Margitka igen, ezért a kisfiú segítségére sietnek. A drámaórán Jancsi barátait a gyerekek játsszák, Margitkát egy drámapedagógus.
A harmadik és negyedik osztályosok a Fivérek című foglalkozáson vehetnek részt. A főszereplő tízéves kisfiú nem találja helyét a világban, az édesanyjával és a testvérével sem hajlandó beszélni, inkább egy fantáziavilágba, Mátyás korába réved vissza.
Az ötödikeseknek és hatodikosoknak William Shakespeare Hamlet című művének felhasználásával készül a Tovább! című előadás, amelynek segítségével az eleve meghatározottság kérdését járják körül.
A Csontketrec az otthon, a szabadság és a felelősség témakörét vizsgálja a 13-14 évesek szemszögéből, míg az Edward Bond-drámából készült, középiskolásoknak szóló Tizenegy trikó a világ megértésének módjait, a megértés szintjeit feszegeti.
Hol a helyem a világban?
- Hogy zajlik egy foglalkozás?
- Minden foglalkozáson van egy színházi előadás, amely vagy egészben, vagy részletekben megy le. Utána a diákok csoportokban és drámatanár vezetésével megbeszélik a látottakat, majd eljátszhatják az adott történet folytatását, vagy éppen az előzményét saját ötleteik alapján. A foglalkozásokon mindig csak egy osztály vehet részt, illetve olyan közösségeket fogadunk, amelyek tagjai ismerik egymást, hogy az összeszokás ne vegye el a figyelmet a munkától.
A komplex színházi élménnyel párosul a nevelési folyamat. Célját illetően azon túl, hogy segít a színházi befogadásban és színházra nevel, mindig egy aktuális társadalmi problémát helyez a foglalkozások középpontjába, és azt minél szélesebb és mélyebb aspektusaiban vizsgálja, tárja fel.
- Hogyan választanak történeteket egy adott korosztálynak?
- A probléma általában ugyanaz: hol a helyem a világban? Ennek feldolgozása függ természetesen a korosztálytól, és ehhez mérten kell olyan történeteket választani, amelyek a fiatalokat vagy gyerekeket cselekvővé teszik, bevonják őket. (...)
- Tudnak meglepetést okozni a gyerekek az ötleteikkel vagy a reakcióikkal?
- Vannak visszaköszönő ötletek, de sok meglepő is, hiszen minden gyerek más. A Fogságban című darabot - amely az egyik legjobb foglalkozás volt - kétszázszor játszottuk. Azért hagytuk abba, mert már nem tudtunk semmi pluszt hozzáadni, és nem volt olyan gyerek, aki újat tudott volna mondani. Pedig mi is mindig tanulunk a gyerekektől, hiszen egy más környezetből jövő ember másként reagál ugyanarra a helyzetre.
Igyekszünk úgy dolgozni, hogy a résztvevőknek elegendő terük legyen érzelmeik és gondolataik kifejezésére. (...)
- Évente mennyi foglalkozást tartanak?
- Tavaly 144 foglalkozást szerveztünk, ennek harmadát vidéken. A kisebb településeken, ahol nincsenek úgymond nagyobb események, látványosabban hat egy-egy ilyen foglalkozás. Ebből a szempontból vidéki gyerekekkel jobb együtt dolgozni.
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
A foglalkozások ingyenesek
A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ öt tagja Bagaméry Orsolya, Bethlenfalvy Ádám, Hajós Zsuzsa, Lipták Ildikó és Nyári Arnold színész-drámatanár.
A foglalkozások ingyenesek, hogy a marginalizálódott, hátrányos helyzetű fiatalok se maradjanak ki a színházi élményből. Alapítványi és állami, pályázati pénzekből tartják fenn magukat, előreláthatólag júniusig. Utána teljesen bizonytalan a helyzetük, minden attól függ, hogy milyen pályázati lehetőségek adódnak.
Fotók: Erdély Mátyás.
OLVASD EL EZT IS!

- kisgyerek
- tehetség
3 fontos jel, hogy rejtett tehetsége van a gyereknek

- kisgyerek
- iskola
Rendőr vihetné a lógós gyereket az iskola igazgatójához

- kisgyerek
- stressz