3 ok, ami vashiányos vérszegénységhez vezet: minden esetben valami van mögötte
A vashiányos vérszegénység mindig tünet, nem önálló betegség.
A vashiány és a belőle adódó vérszegénység gyakori állapotnak számít. Elsősorban akkor alakul ki, amikor valamilyen oknál fogva megnő a szervezet vasszükséglete, mint fokozottabb növésnél, terhességnél vagy szoptatás során.
Ha felnőttként várandósság/szoptatás nélkül valakinél vashiányos vérszegénység alakul ki, úgy fontos utánajárni a mögöttes oknak, hiszen ez minden esetben valamit jelez. A témában dr. Fehér Ágnest a Trombózis- és Hematológiai Központ belgyógyászát kérdeztük.
Vashiány és vérszegénység
A vérszegénységnek, azaz anémiának több típusa is létezik: ezek közül a legismertebb az a vashiányos vérszegénység. A vasra nagy szükség van a megfelelő vérképzéshez, mivel a hemoglobin egyik fő alkotórésze, valamint az oxigén hemoglobinon keresztüli szállításában játszik nagy szerepet.
Amennyiben fokozódik a vasszükséglet, vagy nő a vasfelhasználás, és ezt a raktárakból nem képes a szervezet fedezni, úgy először vashiány, majd vashiányos anémia lép fel. Vérszegénységről akkor beszélünk, amikor már a vörösvértestek vagy/és a hemoglobin mennyisége a normál szint alá csökken. Az alábbi laborvizsgálatok a legszükségesebbek a diagnózishoz:
- vörösvértest,
- szérum vas,
- szérum ferritin,
- transzferritin,
- transzferritin-szaturáció,
- TVF,
- hemoglobin,
- MCV,
- MCH.
A vashiányos vérszegénység tünet
- A vashiányos anémia mindig egy tünet, így azonkívül, hogy azt kezelni kell, étrenddel, gyógyszerrel, szükség esetén vénás vaspótlással, fontos a kiváltó ok felkutatása és annak rendezése - tanácsolja dr. Fehér Ágnes, a Trombózis- és Hematológiai Központ belgyógyásza. Alább olvashatóak a leggyakoribb állapotok, melyek vashiányos vérszegénységhez vezethetnek.
- Nem megfelelő étkezés: az egyoldalú étkezés miatt különböző hiányállapotok alakulhatnak ki, így vashiány is. Ez főleg a vegetáriánusokat veszélyezteti, ugyanis a vas az állati eredetű táplálékokból tud a legjobban felszívódni. Ezenkívül nem jól összeállított fogyókúra is vashiányt eredményezhet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Felszívódási zavar: a vashiányos vérszegénység hátterében gyakran találni valamilyen felszívódási zavart. Gluténérzékenység esetén például a vékonybél bélbolyhai károsodnak, így nem képes azokon keresztül a vas ideálisan felszívódni. Cöliákián kívül ok lehet még gyulladásos bélbetegség, de olyan onkológiai állapotok is, melyek hatással vannak a vas felszívódására.
- Fokozott vérvesztés: ekkor nem elsősorban sérülés, komoly trauma miatti vérvesztésre kell gyanakodni, hanem olyan kórképekre, mint az erős menstruáció, aminek okát szintén érdemes kideríteni, vérzékenység, illetve a vérzéssel járó krónikus kórképek, mint az aranyér és a gyomor-bél-traktusból származó vérzések.
Ételek a vaspótlásra
A vaspótlásra az étrend-kiegészítők mellett a tudatos egészségügyi diéta is alkalmas, ez esetben figyelni kell a felszívódást segítő és gátló anyagokra is.
8 isteni ételötlet a vas hatékony pótlására: vérszegénységgel javasolt mindennap fogyasztani őket
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- egészség
- hasmenés
11 tünet, ami vérszegénységre utal: nem mindig könnyű felismerni
- egészség
- egészségügy