Erősíti a szív- és érrendszert, tónusos izmokat varázsol: az egész testet megdolgozza az úszás
Az úszás csodásan hat a szervezetre, nyáron érdemes kihasználni az előnyeit.
A nyári melegben az átlagosnál is nehezebben veszi rá magát az ember, hogy sportoljon, pedig a testmozgás ilyenkor is elengedhetetlen az egészséges életmódhoz. Ekkor érdemes csak igazán kihasználni az úszás nyújtotta előnyöket.
Az úszás minden korosztályú és testalkatú mozogni vágyó számára jó választás, ráadásul úgy dolgoztatja meg az egész testet, hogy nem terheli az ízületeket. Amennyiben eddig még csak kacérkodtál az úszás gondolatával, a következő érvek meggyőzhetnek.
Az úszás előnyös hatásai
Nyílt titok, hogy a mozgás az egészség megőrzésének, sőt bizonyos esetekben helyreállításának az egyik legfontosabb eszköze. Fontos, hogy valamiféle testmozgásra mindennap jusson idő, nemzetközi ajánlások értelmében heti legalább 150 perc közepesen intenzív, vagy 75 perc intenzív sportolás lenne ajánlott a felnőttek számára. Ez sokféleképpen támogatja a szervezetet, segít például a napjainkra jellemző, leginkább a helytelen táplálkozásból és inaktív életmódból következő krónikus betegségek kivédésében.
Míg vannak olyan mozgásformák, amelyek ízületi panaszokkal vagy túlsúllyal nem ajánlottak, addig az úszás ezekben az esetekben is többnyire biztonsággal végezhető, ízületkímélő sport. A víz a felhajtóerő miatt egyrészt segíti a mozgást, másrészt viszont a közegellenállás révén bizonyos mozdulatoknál fokozott munkára készteti az izmokat. Az úszással növelhető az izomerő, illetve formálhatók az izmok, valamint az egész test - különösen akkor, ha váltogatod az egyes úszásnemeket.
A szív- és érrendszer is profitál a mozgásból, egyes vizsgálatok szerint az úszás csökkentheti a vérnyomást. Az úszás a kardiosportok közé sorolható, felpörgeti a pulzusszámot, és növeli a szervezet által felhasznált oxigén mennyiségét, így erősíti, edzi a tüdőt és a szívet is, mindemellett viszont nem terheli meg nagyon a szervezetet.
Az úszás jó eszköz lehet a testsúly kordában tartásában, az elégetett kalória mennyisége függ a sportoló testtömegétől és a választott úszásnemtől is, a legkevesebb kalória a mellúszással égethető el, de még azzal is körülbelül 200 kalóriától szabadulhatsz meg 30 perc alatt.
A pszichés hatásai szintén figyelemre méltók: kedvezően befolyásolja a hangulatot, segíthet a stressz kezelésében - igaz, ezeket a pozitívumokat a legtöbben tapasztalják, amikor rendszeresen mozogni kezdenek, ahogyan az alvás javulását is, ami szintén gyakran felmerül az úszással kapcsolatban.
Jó, ha váltogatod az úszásnemeket
Sokan csak a kedvenc úszásnemükben szelik a hullámokat, ám több szempontból is előnyös, ha váltogatod őket. Az egyes úszásnemek más és más izomcsoportokat dolgoznak meg jobban. Míg a mellúszás elsősorban a hát- és a mellizmokat erősíti, a hátúszás alaposan megdolgozza az alsó végtag izmait, valamint a széles hátizmot. A gyorsúszás szintén kifejezetten hatékonyan edzi a hátizmokat, ráadásul több kalória égethető el vele, mint az előző kettővel.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ugyanakkor más szempontokat is érdemes mérlegelni: a görnyedt testtartás javításában leginkább a hátúszás lehet a segítségedre, a nyaki gerinc panaszai esetén pedig a mellúszás kerülendő lehet. Mozgásszervi problémák, már meglévő betegségek esetén ajánlott szakemberhez fordulni a rendszeres úszás megkezdése előtt.
6 dolog, ami ingyen van, de sokat segít az egészség megőrzésében
Az egészséges életmóddal kapcsolatban az egyik leggyakoribb kifogás minden bizonnyal az, hogy nagyon drága. A dobogó második fokán pedig az időigényessége szerepel. Való igaz, hogy odafigyelést és ráfordított időt, energiát igényel, ha valaki kézbe szeretné venni a saját egészségét, és az is tény, hogy a leghasznosabb, legtisztább élelmiszerek nem olcsóak. Van viszont néhány dolog, ami ingyen van, mégis sokat segíthet.
6 dolog, ami ingyen van, de rengeteget segít az egészség megőrzésében: nem csak az étkezés számít
Nem minden drága, ami egészséges, egy kis időráfordítással és elhatározással nagyon sokat tehetsz a fizikai állapotod fejlesztéséért.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)