Túlsúlyos vagy? Erre a rákfajtára van nagyobb esélyed
Genetikai összefüggést mutattak ki a túlsúly és egy igen veszélyes rákfajta között.
Számos tudományos kutatás bizonyította már, hogy a túlsúly, illetve az elhízás szoros kapcsolatban áll bizonyos daganatos megbetegedésekkel.
Ilyen rákfajta például a májrák, a vastagbél- és petefészek-daganat, arra azonban kevesen gondolnak, hogy a melanoma is köztük lehet.
Melanoma és túlsúly
A Cancer Research UK és a Leedsi Egyetem szakemberei közös kutatásuk eredményét jelentették meg a Nature Genetics című szaklapban.
A kutatók szerint az elhízással már ismerten összefüggésben álló FTO génnek a melanoma kialakulásában is szerepe van.
- Ez az első alkalom, hogy az elhízás génjeként ismert FTO-t más betegséggel is kapcsolatba hozzák. Az eredmény felveti a kérdést, hogy a melanomán kívül van-e még olyan krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszhat a gén - mondta dr. Mark Iles, a tanulmány vezető szerzője.
Bőrrákra utalnak
Ha az alábbi bőrelváltozások valamelyikét észleled magadon, mindenképpen fordulj orvoshoz!
OLVASD EL EZT IS!

- orvos
- bőrrák