7 durva tévhit a kullancsokról
Ismerd meg a kullancsokkal kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, melyek még mindig tartják magukat a köztudatban.
A kullancsok nem csak nyári estéidet vagy erdei túráidat tehetik kellemetlenné. Az apró vérszívók komolyabb betegségforrást jelentenek az emberre nézve. Az általuk terjesztett számos kór közül csak egy – a kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás – előzhető meg védőoltással. Fontos tehát, hogy szem előtt tartsd az egyéni megelőzést. Ehhez azonban nélkülözhetetlen a tévhitek eloszlatása.
A kullancsok a bőrbe fúródva azonnal fertőznek
A bőrbe fúródott kullancs eltávolítására szerencsére több órád is van. A csípés utáni első órában az állat vért szív ugyan, de a fertőzésveszély ekkor még elenyésző. A kockázat négy-hat óra után nő meg ugrásszerűen: ha a kullancs fertőzött, a nyálmirigyeiben lévő kórokozók már megindulnak, és az állat fertőzött nyálával a szúrcsatornán keresztül az áldozat érrendszerbe jutnak.
A kalap védelmet nyújt a kullancsok ellen
A közhiedelemmel ellentétben a kullancsok többsége a fűszálak és a bokrok leveleinek fonákján várakozik legfeljebb egy-másfél méter magasságban. A karimás kalap tehát valóban megállítja és csapdába ejti a ráhulló kullancsokat, ám a legtöbb esetben felesleges – hiszen elsősorban alulról támadnak a vérszívók. Ugyanakkor fontos tudnod, hogy a gyerekeket leggyakrabban a fejükön éri csípés, így esetükben valóban nagy haszna lehet a kalapnak vagy vékony nyári sapkának.
Ha jól felöltözöl, nem fér hozzád a kullancs
A kullancsok kerülik a fényt, ezért a napozókra jóval kevésbé veszélyesek. A jó idő, a napsütés az egyik leghatásosabb természetes védelem a kullancsok ellen. A bő szabású ruha alatt nemcsak észrevétlenül bújhat meg az állat, de árnyékba is húzódhat – amit kifejezetten szeret. Ha nincs jó idő, és talpig beöltözve kirándulsz, próbálj meg olyan ruhát felvenni, amely sűrű szövésű, és lehetőleg egybeszabott, így nehezítheted a kullancsok dolgát. A legmegbízhatóbb védekezési módszert azonban a testre permetezhető riasztószerek nyújtják – például az S.C. Johnson Autan és OFF! termékei.
A B-vitaminok riasztják a rovarokat
A vitaminok valóban ellenállóbbá teszik a szervezetet a betegségekkel szemben, de a vérszívókra – így a kullancsokra – egyáltalán nem hatnak. A tévhit szerint a B-vitamin szedése során a bőr párolgásával erős szag távozik, ami elriasztja a kullancsokat. Emiatt kezdenek sokan vitaminkúrába kirándulások, nyaralások előtt. Ha azonban csak így védekezel a vérszívók ellen, komoly veszélynek teheted ki magad.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vigyázz, nehogy a bőrödbe szakadjon a kullancs feje!
A kórokozók java az állat bélrendszerében és nyálmirigyeiben található, tehát a béltartalma és a nyála az, ami valójában fertőz. Ha a vérszívónak csak a feje marad a bőrödben, azt szervezeted hamarosan kilöki magából.
Kenj zsíros krémet a vérszívóra!
Súlyos tévhit, hogy a kullancs eltávolításának legbiztosabb módszere, ha zsíros krémet kensz az állatra, ettől nem fog kilökődni a bőrödből, csak a súlyosbítod vele a szituációt. Ilyenkor a vérszívó stresszhelyzetbe kerül, nem kap levegőt és fuldokolni kezd, aminek hatására beleöklendezi kórokozókat tartalmazó nyálát a szervezetedbe. A kifejlett kullancs eltávolításának egyik legbiztosabb módszere a gyógyszertárakban, állatpatikákban és a benzinkutakon is kapható kullancseltávolító kanál. Ha azonban ilyen éppen nincs kéznél, a szemöldökcsipesz a legpraktikusabb választás.
A Lyme-kór könnyen észrevehető
A Lyme-kór hetekig-hónapokig, akár évekig is lappanghat a szervezetben, ráadásul könnyen ki is újulhat. A betegség nagyon alattomos, védőoltás sem létezik ellene, ezért fontos, hogy hamar észleld a tüneteket. Dr. Nagy Katalin bőrgyógyász szerint a Lyme-kór gyakran jár fáradtságérzéssel, hidegrázással, lázzal, fejfájással, de szintén ezt a betegséget jelezheti, a tarkómerevség, valamint az izom- és ízületi fájdalom. A Lyme-kór esetén a csípés körül alakulnak ki a foltok, gyűrűk, de vándorfoltokat is találhatsz a testeden.
A betegséget minden ötödik kullancs hordozhatja. Ha időben észreveszik, antibiotikumos kezeléssel gyógyítható ugyan, de nem szabad azt hinned, hogy ez védelmet jelent az ismételt fertőzés ellen. A Lyme-kór különösen hajlamos arra, hogy visszatérjen, ezért a legjobb megoldás, ha évente legalább egy szűrővizsgálaton részt veszel, ha egyszer már elkaptad ezt a betegséget.
A kullancsok által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás – kullancs-encephalitis – kórokozója elleni védőoltást érdemes már a téli időszak alatt beadatnod, hogy kora tavaszra védett legyél. Az oltás a csípés ellen nem, csupán az agyvelőgyulladást okozó vírusfertőzés ellen véd.
OLVASD EL EZT IS!
- kullancs
- lyme-kór
Hogyan távolítsd el a bőrödből a kullancsot?
- kullancs
- lyme-kór
A kullancs okozta halálos betegségek 9 tünete
- táplálkozás
- megelőzés