Gyomnövénynek hiszed, pedig májvédő, C-vitaminban gazdag kincs - 7 gyógyhatású tavaszi növény
Tavasszal a természet a legkülönfélébb növényekkel örvendezteti meg az embereket, sokról nem is sejtjük, hogy milyen értékesek.
A természet valódi kincsesbánya tavasszal: a téli dermedtség után számos növény jelenik meg a kertekben, az erdőkben és a mezőkön.
Ezek egyike-másika pedig kifejezetten előnyös az emberi szervezet számára, bár első pillantásra gyomnövénynek néznénk, valójában gyógyhatással bírnak. Érdemes tehát felkészülten indulni a kirándulásra, kosárral, egy-két zacskóval, hogy legyen mibe szedni a növényeket. Ne feledd: védett természeti területen előzetes engedélyt kell kérni a gyűjtéshez, állami kezelésben álló, nem védett területen pedig napi maximum 2 kg szedhető fejenként, de a legtöbb esetben ennél kevesebb is elegendő saját felhasználásra.
Gyógyhatású növények tavasszal
A fentieken túl alapszabály még, hogy csak azt a növényt használd fel, amit teljes bizonyossággal be tudsz azonosítani. Ha nem vagy biztos magadban, kérj segítséget, vagy hagyd ott! Szintén érdemes figyelni arra, hogy lehetőség szerint ne forgalmas út mellől, kipufogógáznak kitett példányokat gyűjts. A következő növények kerülhetnek salátába, krémlevesekbe, smoothie-kba sőt akár pestóba is. Feldobhatod velük a már ismert recepteket.
Teszteld tudásod a gyógynövénykvízzel!
A következő kvízben tesztelheted, hogy mennyire ismered a gyógynövényeket. Ehhez egy-egy képről kell eldöntened, hogy melyik növényt is ábrázolja.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- gyógynövény
- kertészkedés