Emésztésserkentő, afrodiziákum és finom
A karácsonyi lakomákhoz jól jön a szerecsendió ereje.
A szerecsendiót - Myristica fragrans - elsősorban krémlevesek, mártások, sütemények, italok fűszerezéséhez használják, de nem csak kellemes íze miatt érdemes fogyasztanod.
Az arab kereskedők által Európába juttatott fűszernövénynek számos egészségügyi szempontból előnyös tulajdonsága van, ám fogyasztásának van felső határa.
Röviden a szerecsendió fáról
A szerecsendió kétlaki fája akár 10-20 méter magasra is megnő. Levelei ládzsásak, fényesek. A növény virágai sárgák, a levélhónaljakban nyílnak, a termések 3-9 centiméter nagyságúak, zöldessárgák.
A vastag maghéj az érés során felreped, a magköpeny élénkvörös színű. Ezt a vörös magköpenyt leszedik a magról és megszárítják - belőle készül a szerecsendió-virág nevű fűszer. Az érett barnás színű termés pedig maga a szerecsendió.
Szerecsendió: emésztésserkentő és afrodiziákum
A termés a benne lévő illóolajoknak köszönhetően segíti az emésztést, ugyanakkor csökkenti a savtúltengést.
A fűszernövényt évszázadok óta használják puffadás ellen, illetve fájdalomcsillapító hatása is ismert. Fél teáskanál őrölt szerecsendiót hints a reggeli zabkásádba vagy müzlidbe, ha az ünnepek alatt a kelleténél többet eszel.
A szerecsendióban lévő vas segíti a vérképzést, javítja a közérzetet. Vágyfokozó, potencianövelő hatását már a legősibb szerelmeskönyv, a Káma-Szútra is említi. Ezt a fűszernövény magjában lévő illóolajoknak köszönheti - melynek fő hatóanyaga a miriszticin. Kis mennyiségben fogyasztva afrodiziákum, ám érdemes betartani a határokat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mennyit fogyaszthatsz belőle?
Hiába kellemes, aromás fűszernövény, nem fogyaszthatod korlátlan mennyiségben a szerecsendiót. A mag körülbelül 5%-át, illetve az illóolaj 4%-át kitevő miriszticin nevű vegyület a szervezetbe kerülve a meszkalinhoz - az egyik legrégebben ismert hallucinogénhez - hasonló anyaggá bomlik. Egy alkalommal legfeljebb 10 gramm szerecsendió fogyasztható, ennél nagyobb dózisban hallucinációkat, eufóriát, erős szomjúságot, hányingert, pánikot idézhet elő.
OLVASD EL EZT IS!
- fűszer
- szerecsendió
4 hatékony emésztésserkentő fűszernövény
- szex
- lazac