Mi történik, ha megiszod a savanyú tejet? Ezt nem is gondoltad volna!
Rosszabb is történhet egy egyszerű émelygésnél, ezért nem árt vigyázni a savanyú tejjel.
Több alkalommal is írtunk már arról, mit okozhat, ha valaki lejárt szavatosságú élelmiszereket fogyaszt el, vagy éppen olyasvalamiből eszik, melynek felületén már megjelentek a penészgombák is.
Ahogy a felvágottak vagy éppen a lédús zöldségek és gyümölcsök, a tej is a leggyorsabban romló élelmiszerek közé tartozik, így egyáltalán nem árt tisztában lenni azzal, mit okozhat, ha bőven az eltarthatósági idején túl, megsavanyodva fogyasztod el.
Ezért romlik meg olyan hamar
A tej eltarthatóságát a zacskón, illetve a dobozon jelzik, mely azonban elsősorban arra utal, meddig lehet a terméket forgalomban tartani, általában ugyanis nem jelent nagy problémát, ha például egy nappal a lejárati dátum után fogyasztod el, persze csak akkor, ha a megfelelő körülmények között tároltad.
Utóbbi főként a tartós tejekre igaz, a házi, illetve a zacskós verziók általában nem bírják olyan sokáig, mindegyikre igaz azonban, hogy lényeges a hűtőszekrényben való tárolás, ha ugyanis elöl hagyod, szoba- vagy még magasabb hőmérsékleten, nagyon gyorsan megromolhat, olyannyira, hogy még a szavatossági időt sem bírja ki.
Tilos megenned, ha már penészes! 8 étel, aminél nem vicc, és lekaparni sem szabad
Nézegess képeket!
ElolvasomA pasztőrözés, illetve hőkezelés során lényeges mértékben csökken a tejben található baktériumok száma, fontos azonban tudni, hogy ezáltal sem lesz teljes mértékben steril a tej, ugyanis bizonyos baktériumok életben maradhatnak, idővel pedig szaporodni kezdenek, különösképp, ha ehhez a lehető legjobbak a feltételek - a hűtés révén például csak jóval lassabban képesek erre.
Utóbbi baktériumok felelnek azért is, hogy a tej, ahogy romlik, megsavanyodik, ugyanis, mialatt a tejcukorból táplálkoznak, anyagcsere-termékeket képeznek, többek között tejsavat.
Mi történik, ha romlott tejet iszol?
A tej eltarthatóságát főként a beltartalom minősége határozza meg, így ha például csak egy nappal lépted túl a meghatározott időt, érdemes alaposan szemügyre venned. Az állaga is árulkodik arról, ha már romlott, ha viszont mégsem, szagold meg. Amennyiben nincs kellemetlen illata, önts ki belőle egy kicsit, és óvatosan kóstold meg - elég egy icipici, a nyelved hegyére vett mennyiség is ahhoz, hogy érezd, savanyú-e.
Ha utóbbi már igaz rá, ne idd meg, számos kellemetlen tünetet tapasztalhatsz ugyanis a romlott tej elfogyasztása után néhány órával. Ha kevésbé vagy érzékeny, könnyen lehet, hogy semmiféle problémát nem okoz, ellenkező esetben azonban - vagy ha gyenge az emésztőrendszered, illetve az immunrendszered - az émelygésen és hasmenésen túl hányást, görcsöket, lázat és más gyomorrontásos, ételmérgezéses tüneteket is okozhat, melyek pár órán, de akár napokon át is fennállhatnak.
A boltokban kapható dobozos tejből, mivel számos különféle eljáráson átesett, általában nem lehet aludttejet készíteni, így csak megromlik, míg az igazi házi tejből nagyanyáink előszeretettel készítették, hogy egy cseppje se vesszen kárba. A hivatalos definíció szerint az aludttej a megalvadó nyers tej, a folyamat pedig szobahőmérsékleten, külső beavatkozás nélkül zajlik le a tejsavbaktériumok hatására egy-két nap alatt.
A friss, illetve házi tejjel érdemes még jobban vigyázni, ezzel kapcsolatban mindig fontos betartani a fogyasztás jelzett határidejét, amellett pedig, hogy hűtőben tartod a tejet, lényeges arra is ügyelni, hogy soha ne hagyd elöl túl sokáig, illetve a hűtő hátsó részébe tedd, a gyakori nyitogatás okozta hőmérséklet-változás így kevésbé érinti.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- táplálkozás
- megelőzés