Vadonatúj rákteszt: csak bele kell fújni, és jelzi is a bajt

Remélhetőleg hamarosan minden orvosnál elérhető lesz az egyszerűen használható eszköz.

Rákszűrés lehelet alapján
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ACS NANO című folyóiratban december végén közzétett tanulmány szerint a jövőben az orvosok számára is széles körben elérhetővé válhat egy olyan eszköz, melynek segítségével 17 féle betegséget diagnosztizálhatnak a lehelet alapján, köztük a tüdőrákot, az irritatív bél szindrómát, valamint a scleroris multiplexet.

Az eszköz egyfajta szondát jelent, tulajdonképpen egy lelehetanalizátor, mely működése során a kilélegzett levegőbe kerülő mikroszkopikus anyagokat kísérli meg a legnagyobb pontossággal azonosítani, ennek alapján pedig következtetni tud a kóros folyamatokra is.

Minden betegségnek lenyomata van a leheletben

A találmány fejlesztői a korábbi tesztek során 1400 embert hívtak össze különféle országokból, hogy a készülékbe lélegezzenek, azt pedig, hogy milyen betegségben szenvednek, ennek segítségével 86%-os bizonyossággal meg tudták állapítani.

A kutatók úgy vélik ugyanis, minden egyes betegségnek sajátos lélegzetlenyomata van, ami nem számít újdonságnak, ha azt vesszük, a kipárolgásból, például a vizelet szagából is meg tudnak állapítani problémákat az orvosok, vagy akár csak azt, hogy a kutyák kivételesen érzékeny orrukkal bizonyítottan képesek kiszagolni bizonyos betegségeket.

A vizelet, a vér vagy éppen a lélegzet úgynevezett illékony szerves összetevőket tartalmaz - VOC, vagyis Volatile Organic Compound -, a szonda pedig képes ezek pontos analizálására, köszönhetően annak, hogy olyan nanorészecskéket tartalmaz, amelyek érzékenyek arra, ha ezek emelkedett koncentrációban fordulnak elő.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A készülék jelenleg tesztfázisban van, a kutatók azonban remélik, hogy a további tesztelések és a nagyobb pontosság elérése után akár piacra is dobhatják, az eredmények ugyanis biztatóak.

Úgy vélik, azért is fontos lenne, ha hasonló eszköz válna elérhetővé az orvosok számára, mert kicsi, megfizethető, könnyen használható, alkalmas a személyre szabott diagnózisra és nyomon követésre, emellett jóval kevésbé invazív, mint például a vérvétel. Nem beszélve arról, hogy a tüdőrákot például akár korábban is képes kimutatni, mint a röntgen. Bővebb információért kattints ide!

A kép illusztráció.

Ezt is szeretjük