Fokozott a petefészekrák kockázata ezen a 4 munkahelyen: meglepő eredményt kaptak a kutatók

Bizonyos munkakörökben gyakrabban fordul elő a petefészek daganatos megbetegedése, mint másutt.

GettyImages-86238955

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A rák egy kóros sejtburjánzás, amit számos körülmény beindíthat, és amiből jó- vagy rosszindulatú daganat is kialakulhat. Számos fajtája létezik ennek a betegségnek, Magyarországon a tüdőrák okozta halálesetek emelkednek ki a statisztikákból, de az Európai Unión belül hazánk dobogós a rákos megbetegedések okozta elhalálozás tekintetében.

Szomorú statisztika, hogy a Rákkutatási Világalap (WCRF) legfrissebb, 2020-as adatai szerint Magyarországon az egész világot tekintve a 7. legmagasabb a petefészekrák előfordulásának az aránya. A rákot genetikai és környezeti tényezők keveréke váltja ki, például az azbesztnek való kitettség bizonyítottan rákot okoz, de más tényezők is közre játszhatnak.

Petefészekrák kialakulása munkahelyen

2023. júniusában a kutatók a munkahelyeken fellelhető anyagok esetleges karcinogén hatását vizsgálták. A kanadai tanulmány során összesen 497 nőt azonosítottak Montrealban, akiknél petefészekrákot diagnosztizáltak, ehhez vették további, közel 900 más, petefészekrákban szenvedő nő adatát a lakcímük és az életkoruk szerint.

GettyImages-522272347

Minden résztvevő esetében megvizsgálták a foglalkozási előzményeket, tehát a munkákat, amiket valaha végeztek, és hogy azt pontosan mikor és mennyi ideig. Ezeket társították olyan környezeti kitettségekhez, amik arra a munkakörre jellemzőek, például a füst, gyapotpor vagy különféle vegyi anyagok. Ezt követően pedig górcső alá vették a petefészekrák arányát a foglalkozás és az ahhoz kapcsolódó környezeti tényezők tükrében.

Kiderült, hogy a fodrászoknál, legalábbis azoknál, akik már több mint tíz éve dolgoznak az iparban, háromszor nagyobb eséllyel alakult ki petefészekrák, mint más munkák esetében, feltehetően a vegyszereknek való kitettség miatt. A listán a második helyen a könyvelők szerepelnek, kétszer nagyobb kockázattal, valószínűleg a nyomtatáshoz használt anyagok miatt, de a mozgásszegény ülőmunka is okozhatja. Hasonló arányt figyeltek meg a varrók és a salesmunkát végzők körében. A pontos okok még nem tisztázottak. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A fodrászoknál egyébként a rákos megbetegedések rizikóját már korábbi vizsgálatokban is kimutatták, így F. Perry Wilson, a Yale Egyetem Klinikai és Transzlációs Kutatási osztály igazgatója szerint a legfontosabb, hogy akik ezt a szakmát választják, azok mindenképpen gyakran szellőztessenek a szalonban, és használjanak kellő védőfelszerelést munka közben - nyilatkozta a MedScape oldalán.

Olvass tovább: a petefészekrák 5 gyakori tünete, amin sokan átsiklanak

Mindennapos jelek hívhatják fel a figyelmet a petefészekrákra.

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük