A magnézium 6 jótékony egészségügyi hatása: a cukorbetegséget és a szívritmuszavart is segít megelőzni
Jobb az egészséges táplálkozásra hagyatkozni, mint táplálékkiegészítőkre.
![A magnézium jótékony hatásai](https://kep.index.hu/1/0/3427/34276/342768/34276813_2624589_cf14e829cd3483b5b964ff4798d4a634_wm.jpg)
A magnézium nagyon fontos ásványi anyag az emberi szervezet számára. Több mint háromszáz enzimreakció megvalósulásában játszik szerepet, és főbb funkciói közé tartozik, hogy támogassa az izom-, az ideg- és immunrendszer működését, és szabályozza a vérnyomást.
Egy felnőtt teste hozzávetőleg 25 gramm magnéziumot tartalmaz, aminek az 50-60%-a a csontokban raktározódik. A többi az izomzatban, a puha szövetekben és a testnedvekben található.
A magnéziumfogyasztás jótékony hatásai
Egy felnőtt számára a napi, ajánlott magnéziumbevitel legalább 300 milligramm. Nagy mennyiségben mandula, kesudió és spenót fogyasztásával is bevihető a szervezetbe, de táplálékkiegészítőként is elérhető. Hiánya számos krónikus betegséghez vezethet, többek közt Alzheimer-kór, 2-es típusú diabétesz, kardiovaszkuláris megbetegedések és migrén is kialakulhat.
![GettyImages-907861936](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3427/34276/342768/34276883_30cbf0284a226e138e82bb8c4a37202e_wm.jpg)
A csontok egészsége
Bár a legtöbbször a kalciumot emelik ki a csontok egészségéért felelős ásványi anyagként, a magnézium is bizonyítottan szerepet vállal az erős csontozat fejlődésében. Egy 2013-as tanulmány szerint a megfelelő magnéziumbevitel nagyobb csontsűrűséget, jobb csontkristályosodási folyamatot eredményez, illetve menopauzán átesett nők csontritkulását is hátráltatja. A magnézium továbbá szabályozza a kalcium- és D-vitamin-szintet a szervezetben, amik szintén fontosak az erős csontokhoz.
Cukorbetegség megelőzése
A magnézium fontos szerepet játszik a szervezet glükózszintjének és az inzulin-anyagcseréjének szabályozásában, ezért lehet, hogy a magas magnéziumfogyasztás összeköthető a cukorbetegség kialakulási kockázatának csökkenésével.
A magnézium hiánya cukorbetegség kialakulását is előre jelezheti. A magnéziumhiányos étkezés ronthat az inzulinrezisztencián, illetve fordítva is megfigyelhető, hogy az inzulinrezisztencia megakadályozza a szervezet magnéziumfelvételét.
![A spenót is gazdag magnéziumban.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3427/34276/342769/34276943_d19dfcf930b81525476aa80cd771d362_wm.jpg)
Szívrendszer egészsége
Egy 2018-as tanulmány kimutatta, hogy a magnézium hiánya közrejátszhat a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásában. A kutatók arra jutottak, hogy a magnéziumhiányos állapot gyakori azon emberek között, akik szívelégtelenségben szenvednek, és ronthatja is a gyógyulási esélyeiket.
Magnéziumot számos szívrendellenesség, például szívritmuszavar kialakulásának megelőzésére vagy enyhítésére is szoktak ajánlani, illetve szívroham után javítja az életben maradás esélyét. Egy 2019-es kutatás azt is bebizonyította, hogy a rendszeres magnéziumfogyasztás csökkenti a stroke kialakulásának esélyét is.
Migrén és fejfájás megelőzése
Magnéziumterápiával a migrénes tünetek, valamint a fejfájás is visszaszoríthatók. Az ásványi anyag hiánya gyengíti a neurotranszmitterek működését, és az erek rugalmasságából is elvesz, amely tényezők sokban hozzájárulnak a migrén kialakulásához.
Azok az emberek, akik időről időre migrénes tüneteket produkálnak, általában kevés magnéziumot fogyasztanak, szervezetükben is csak kis mértékben található meg ez az ásványi anyag.
![A magnéziumot érdemes változatos táplálkozás során bevinni a szervezetbe. A teljes kiőrlésű kenyér tele van magnéziummal, míg a tojás kalciummal, így együttesen képesek a csontokat erősen és egészségesen tartani.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3427/34276/342769/34276947_012c4b498f52eb167e37d157c6f69b57_wm.jpg)
Premenstruációs szindróma enyhítése
A magnézium a premenstruációs tüneteket is enyhítheti, ha B6-vitaminnal együtt szedik, de a területet még a továbbiakban is kutatják. Puffadásra, hangulatingadozásokra és mellérzékenységre viszont enyhülést hozhat.
Szorongás ellen
A szervezetben található magnézium mennyisége befolyásolja a hangulatot, és nagy szerepet játszik a különböző hangulatingadozásokban, depresszió vagy szorongás kialakulásában. Ezt egy 2017-es kutatás is alátámasztja, ami kimutatta, hogy minél alacsonyabb a szervezet magnéziumszintje, annál erősebb a szorongásérzet.
Napi ajánlott bevitel
Az ajánlott bevitel nem és kor szerint változik. Egy gyermeknek első 3 évében napi 80 mg magnéziumot ajánlott fogyasztania, míg 4 és 8 év között 130 mg-t és 9-től 14 éves korig 240 mg-t. A nőknek 18 és 30 év között 310 mg-t, míg a férfiaknak 400 mg-t. 31 éves kortól a férfiaknak 420 mg az ajánlott magnéziumbevitel, míg a nőknek 320 mg.
Terhes nőknek kiemelten fontos a magnéziumfogyasztás az utolsó hónapig, addig lazítja az izmokat, elkerülhetőek vele a görcsök.
![](https://kep.index.hu/1/0/5732/57327/573278/57327809_07309cacaf807221b8f555abed88fed7_wm.jpg)
Hüvelyszárazság enyhítése hormon nélkül!
Az égő, feszülő érzéssel, nehézkes együttlétekkel járó hüvelyszárazság a változókornál korábban is kialakulhat. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúp segít enyhíteni a panaszokat. A kozmetológiából jól ismert hialuronsav mellett gyógynövények kivonatát tartalmazza. A Cikatridina használata a menopauzában tartósan ajánlott, a terhesség és szoptatás alatt pedig az orvos ajánlása szerint.
A Cikatridina patikában kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bOtFNli_4PcO5g8g7uE3UWYlj7zZX6dwSzrwTCOtimr.97/stparam=smdljpsrsq/fastid=mwbrtkhdnmxayhgxjkqktbuneelt/nc=0)
Promóció
A magnézium azon kulcsfontosságú tápanyagokhoz tartozik, amit a szervezet más tápanyagokkal, vitaminokkal és ásványokkal együtt tud a legjobban hasznosítani. Jótékony hatásainak egy részét önmagában is ki tudja fejteni, viszont a test egészségének fenntartására ez nem elég. Pont ezért inkább javasolják táplálkozás útján bevinni a szervezetbe és ügyelni, hogy magnéziumban gazdag ételeket együnk, így könnyebben és természetesebben tud más tápanyagokkal együtt beépülni a szervezetbe. Önmagában, csak táplálékkiegészítőként és nem fő magnéziumforrásként ajánlott.
(Képek: Getty Images)
Nemcsak görcsoldó, de a mélyalvást is segíti: miben van sok magnézium?
A magnézium az alvásban is segítséget jelent. Az ásványi anyag ugyanis szabályozza a melatonin hormon termelését, a jeltovábbító neurotranszmitterek aktivitását és a paraszimpatikus idegrendszert is, ezek által pedig felkészíti a testet az alvásra.
Nemcsak görcsoldó, de a mélyalvást is segíti: miben van sok magnézium?
A magnézium pótlása az elalvásban is segít.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
![magnezium-etelek](https://kep.index.hu/1/0/2002/20028/200288/20028819_02751043da99d163f4801dac39a531aa_wm.jpg)
- magas vérnyomás
- izom