Sokat segíthet a mozgás koronavírus idején - Ezt javasolja a szakember a betegeknek

A mozgás ezekben a nehéz időkben még fontosabbá válik, nemcsak testi, de lelki okokból is.

mozgas-tudobetegseg3
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sajnos a koronavírus egyre jobban terjed, és a járvány szempontjából több veszélyeztetett csoport is van.

A krónikus obstruktív légúti betegségben, vagyis COPD-ben szenvedők esetében fokozott óvatosság indokolt, hiszen alapbetegségük miatt a koronavírus-járvány rizikócsoportjaiba tartoznak. Dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyász, a Tüdőközpont orvosa azonban arra figyelmeztet, hogy a napi rendszeres mozgásról a jelenlegi helyzetben se mondjanak le a betegek, mert állapotuk az inaktív életmód mellett romolhat.

Sétával megelőzhető a tünetek súlyosbodása

Egy kutatás már korábban is megerősítette, hogy a mérséklet fizikai aktivitás javíthat a COPD-s betegek állapotán. A légzési izmok és a vázizmok izomfunkciójának javítása a COPD-s betegek terhelhetőségét, aktivitását fokozza, ezáltal a beteg életminősége is javul mind fizikailag, mind pszichésen.

mozgas-tudobetegseg2
Fotó: Siri Stafford / Getty Images Hungary

A kedvező eredmények eléréséhez a kutatásban résztvevőknek napi rendszerességgel 3-8 kilométeres séta megtételére volt szükségük, és a megfigyelő orvosok kijelentették, hogy a mozgás nagyban hátráltatja a tünetek súlyosbodását.

Fontos a jól beállított kezelés

Dr. Hidvégi Edit hangsúlyozza, hogy a betegek terhelhetősége mindig egyéni, a fizikai aktivitást személyre szabottan kell meghatározni. A legfontosabb azonban, hogy csak jól beállított kezeléssel fogjanak hozzá a mozgáshoz, az első lépés tehát a tüdőgyógyásszal történő konzultáció legyen.

mozgas-tudobetegseg1
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

Erre a mostani helyzetben a telemedicina kínál lehetőséget: van rá mód, hogy a kezelőorvossal személyes találkozó nélkül, online konzultáció formájában egyeztessen a beteg. A kapcsolattartás egyébként is fontos a járvány időszakában, hiszen sok kérdés felmerülhet, és persze fontos, hogy elegendő mennyiségű gyógyszer és szükség esetén oxigén álljon a beteg rendelkezésére. 

Milyen mozgást ajánl a szakember?

Nem ajánlott azonnal sokat gyalogolni, vagy egyéb légzőgyakorlatot végezni, a fokozatosság, a terhelés emelése nagyon fontos!

 A kialakult járványhelyzet és a tüdőbetegség okán egyaránt érdemes kerülni a tömeget és a zárt helyeket. Az edzőterem vagy a zsúfolt városi park a jó időben sem megfelelő választás. Ha van lehetőség otthon mozogni – például elliptikus tréner, futópad vagy szobakerékpár segítségével – akkor érdemes ezt választani. Jó időben - ha nem tiltja kormányrendelet - ki lehet mozdulni a friss levegőre, ha lehetőség van a tömeg elkerülésére.

A cikk az ajánló után folytatódik

Gyógytornásszal konzultálva is kérhetők személyre szabott tornagyakorlatok, amelyek nem túl megterhelőek, de átmozgatják az egész testet és légzőgyakorlatokat is tartalmaznak.

Otthoni torna – az internet is számos lehetőséget kínál a mozgásra. Több videós anyag is található, akár olyan gyakorlatok is, amiket egy székben ülve lehet elvégezni.

Ha visszajön a hideg, rossz idő esetén a szobában, nyitott ablak mellett végzett légzőtorna, szobakerékpár is jó megoldás.

Ha a mozgás elkezdése kapcsán a tünetek erősödnek, intenzív köhögés, nehézlégzés lép fel, akkor ajánlott szüneteltetni az edzéseket, és érdemes kikérni az orvos tanácsát a továbbiakkal kapcsolatban!

A mozgás segíthet átvészelni a bezártságot

Nehéz időszak áll mindenki előtt, és a végét még nem látjuk, akár hetekre vagy hónapokra is fel kell készülnünk az izolációra. A hosszan tartó bezártság kapcsán fellépő depresszió és szorongás is csökkenthető rendszeres, napirendbe iktatott mozgás segítségével.

Fontos megkeresni a módját, hogyan lehet aktívan átvészelni ezt az időszakot, betegség esetén pedig érdemes szakember segítségét kérni a biztonságos edzéshez.

Gyógynövények a légúti betegségekre

Gyógyteákkal is enyhíthetők a légúti betegségek kínzó tünetei.

10 szupererős gyógynövény a légúti betegségekre: tisztítják a tüdőt, könnyítik a légzést

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük