Könyvtárosból lett a koronavírusos emberek kontaktkutatója: tapasztalatairól mesélt a nő
A koronavírus szinte minden ember életét megváltoztatta, van, aki kénytelen volt a járványhelyzet miatt munkát is váltani.
Sajnos 2020 már biztosan nem vonul be a történelem legjobb évei közé: számos társadalmi és természeti probléma mellett a koronavírus-járvány is egyre növekszik, ami alapjaiban változtatta meg a mindennapi életet.
A tavaszi hullám után ismét felerősödött a fertőzés mértéke, és a nyáron meglazított szigorítások közül is sokat újra be kellett vezetni. A kialakult helyzet a munka világára is nagy hatással volt, rengetegen veszítették el az állásukat, vagy éppen egy teljesen más szerepkörben kellett helytállniuk.
Könyvtárosból kontaktkutató
A San Franciscóban élő Shawna Sherman a saját bőrén is tapasztalta, milyen hatalmas fordulatot vesz az élet a pandémia hatására, ráadásul hatalmas felelősséggel és kihívásokkal teli munkát osztottak rá. Nagyon sok emberhez hasonlóan a kezdetekkor őt sem igazán érdekelte a járványhelyzet, hiszen hozzájuk a SARS és az ebola sem tört be, így úgy gondolta, nincs mitől félnie. Aztán egyik napról a másikra bezárták a könyvtárat, ahol dolgozott.
- Városi alkalmazottként a katasztrófavédelmi szolgálat munkatársa is vagyok, ami azt jelenti, hogy bármilyen munkára behívhatnak, ha a város vészhelyzetet hirdet. Mindig arra számítottam, hogy ez majd valami földrengéshez hasonló lesz, nem egy járvány – mondta a nő. Kapott egy e-mailt, hogy kontaktkutatóként kellene segítenie a vírus elleni küzdelmet, vagyis az igazolt betegekkel szorosan kapcsolatban állókat kellett megkeresnie, és kideríteni, ők is tapasztalnak-e fertőzésre utaló jeleket. A kontaktkutatás arra is kiterjedt, hogy családtagok, barátok, kollégák körében vannak-e olyanok, akik veszélyeztetett csoportba tartoznak, és hogy megfelelően betartják-e az óvintézkedéseket.
Magyarországon is hasonló a helyzet
Itthon a kontaktkutatást a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a kormányhivatal és az illetékes kerületi vagy járási hivatal végzi, hasonló szempontok alapján. A koronavirus.gov.hu oldalon található információk alapján kötelező minden olyan személyt felderíteni, aki kapcsolatban állt a fertőzöttekkel a tünetek megjelenése előtti két napban. A különböző információk alapján a hatóságok alacsony és magas kockázatú fertőzésveszélyt határoznak meg, ami a további intézkedésekre is kihat.
A járvány terjedésével viszont már nem olyan könnyű nyomon követni mindenkit, aki igazolt fertőzöttel találkozott. Ennek megoldására magyar alkalmazás is született, de ettől függetlenül a kontaktkutató központok munkája sem szűnt meg.
Ilyen a mindennapi munka kontaktkutatóként
Shawna elmondta, hogy bár kívülállóként nem tűnhet nehéznek a kapcsolattartás, lelkileg mégis nagyon megterhelő feladat, hiszen így jobban belelát idegen emberek mindennapi életébe, de az is előfordul, hogy nagyon barátságtalanok vele telefonon keresztül is. Az első hívása előtt mély levegőt vett, majd tárcsázta a számot, és az előírtak alapján elmondta a hívott félnek, hogy azért keresi, mert tudomása szerint kapcsolatba lépett egy koronavírusos emberrel.
Mivel a személyiségi jogok miatt egy kontaktkutató nem árulhatja el pontosan, ki is volt a hívott környezetéből az, aki elkapta a vírust, így a legtöbben türelmetlenek lesznek, és csak felesleges faggatózásnak érzik az egész procedúrát.
Az amerikai nő nem tagadja, már sokszor rácsapták a telefont, de mivel ez népegészségügyi érdek, ezért a kontaktokat fontos mindenáron elérni – akár telefonon, SMS-ben vagy e-mailben. Másrészt viszont nem haragszik senkire, hiszen tudja, ez nemcsak számára, hanem mindenkinek nagyon stresszes időszak, sokan nemcsak a munkájukat, hanem a szeretteiket is elveszítették a vírus miatt, így megérti, ha gyakran nem kíváncsiak rá.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Egy kontaktkutató munkájában természetesen nem csak nehézségek akadnak. Shawna szerint az emberek többsége kedves és együttműködő, készséggel segítenek, hiszen tudják, hogy mindenki érdekét szolgálja az intézkedés. Vannak olyanok is, akik elérzékenyülnek a hívás hallatán, hiszen attól félnek, olyan szerettük betegedett meg, aki nagy veszélyben van, vagy már tudják, mi történt, és aggódnak érte.
Mit üzen a kontaktkutató?
Talán abban minden olyan dolgozó egyetért, aki valamilyen módon kivette a részét a védekezésből, hogy a saját bőrükön tanulták meg, mit is jelent valójában egy ilyen vírus, és egy fertőzöttből könnyen harminc is lehet. Épp ezért nagyon fontos az olyan óvintézkedések betartása, mint a maszkviselés, az alapos kézmosás és -fertőtlenítés, valamint a kellő távolság betartása. Shawna számára az egyik legnagyobb tanulság az volt, hogy a vírus mindenkit egyformán érint – mindenki megbetegedhet tőle kortól, nemtől, bőrszíntől és anyagi helyzettől függetlenül.
Egy ápoló arca a nehéz műszak után: drámai fotókon mutatták meg
Szívszorító fotókat tettek közzé az ápolók a munkájuk hatásáról.
Így néz ki egy ápoló arca a nehéz műszak után: drámai fotókon mutatták meg, mi történik az arcukkal
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)