
Nem kell hozzá edzőterem: ez a 2 hetes edzésterv otthon faragja le a zsírt
Van olyan jó, mint a futás, mégis kevesebbet beszélünk róla. Ez a két hetes ugróköteles edzésterv formába hoz.


Az ugrókötél egyike azoknak a végtelenül egyszerű sporteszközöknek, melyek szinte minden háztartásban megtalálhatók, mégis hajlamosak vagyunk róluk megfeledkezni. Pedig ennek az egyszerű kis kötéldarabnak a segítségével majdnem annyi kalóriát égethetsz el, mint azzal, ha egy jó nagyot futnál, és ehhez még csak ki sem kell mozdulnod.
Ugrókötelezéssel egy óra alatt majdnem 900 kalóriát égethetsz el, vagyis ez az egyszerű sport az egyik leghatékonyabb kardió edzés. A gyakorlatai ugyanazok, amelyeket még gyerekkorodból ismersz, és egy húsz perces ugráláshoz nem lesz másra szükséged, csak egy ideális hosszúságú kötélre, mely vállszéles terpeszben rajta állva éppen derékig ér fel.
Két hetes ugróköteles edzés otthon
Napi fél óra ugrókötelezéssel akár heti egy kilót is fogyhatsz, és rengeteget javul az állóképességed is a végére, ha kipróbálod ezt a végtelenül egyszerű gyakorlatsort. A vádlid, a combod és a feneked egészen biztosan érezni fogja a változást. Nagy túlsúllyal azonban ebbe az edzésbe nem szabad belevágni, mert károsíthatja a térdízületet és a térszalagot, valamint jelentős megterhelést ró a szívre.
A képek forrása: Getty Images Hungary.
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- fogyókúra
- mozgásforma