Rengeteget fogytak, pedig nem számolták a kalóriákat: egyszerű trükk, amivel hosszú távon karcsú maradsz
Sokan azt hiszik, hogy a kalóriaszámlálás az egyetlen út a sikeres fogyáshoz, pedig más dolgot is érdemes figyelembe venni.
A kalóriaszámolás még mindig a legelterjedtebb módja annak, hogy az ember megtudja, pontosan mennyi energia az, amit ténylegesen elfogyaszt a nap folyamán ahhoz képest, hogy mennyire lenne szüksége.
Ám kimerítő lehet hónapokon keresztül az utolsó falatot is feljegyezni. Ha csak a számok és a kalóriák lebegnek a diétázók szeme előtt, arra is nagyobb esély van, hogy olyan fontos tápanyagokat iktatnak ki a szervezetükből, amelyek - bár magas kalóriatartalmúak - a test számára nélkülözhetetlenek.
Kalóriaszámolás nélkül is lehet fogyni
A fogyás akkor következik be, ha a szervezet több kalóriát éget el, mint amennyit a táplálkozás során beviszünk. Ezen egyszerű oknál fogva sokakban él a meggyőződés, hogy a kalóriaszámlálás az egyetlen út a sikeres fogyáshoz, pedig mást is érdemes figyelembe venni a sikeres fogyás érdekében.
Isabel Smith táplálkozási szakember szerint aki kalóriákat számol, az egy idő után elveszítheti az irányítást a teste felett, hiszen lehet, hogy például az avokádó magas kalóriatartalmú, de olyan értékes tápanyagokat és omega-3 zsírsavat tartalmaz, amely elengedhetetlen a helyes és egészséges fogyókúrához.
Ezért ő azt tanácsolja a a vendégeinek, hogy a kalóriaszámolás helyett koncentráljanak az adagokra. Azt javasolja, hogy a tányérra mindig kerüljön 25-30%-ban lassú felszívódású szénhidrát, amik lehetnek teljes kiőrlésű gabonafélék, durum tészta, bulgur, zabpehely, quinoa, hüvelyesek és bizonyos gyümölcsök, 25%-a származzon fehérjékből és 40-50%-a olyan zöldségekből, amelyek nem tartalmaznak keményítőt, hiszen ez az energiatartalmat is befolyásolja. Ilyen például a padlizsán, brokkoli, uborka, paradicsom, paprika.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Lehet kalóriaszámolással fogyni, de ez nem tanít meg arra, hogy a tested jelzéseire figyelj. Hiszen több energia kell a szervezetnek, ha öt kilométert futsz le, és kevesebb, ha csak egész nap heverészel a tévé előtt - mondta a szakember.
Nők, akik kalóriaszámolás nélkül fogytak
Két fiatal nő elárulta, hogyan sikerült a módszert tartva lefogyniuk.
- Gyerekkorom óta rengeteg diétát próbáltam. Pár éve kezdtem el figyelni a tányéron lévő adagokra és a tápanyagok eloszlására. Igyekszem 25% teljes kiőrlésű gabonafélével, 25% hússal és 50% zöldséggel megtölteni a tányéromat. Az adag sokáig eltelít, így a napközbeni nassolásokról is leszoktam. Az étkezés mellett elkezdtem súlyzós gyakorlatokat végezni, és most már 72 kiló mínusznál tartok - mondta Alexis.
- Egy újszülött mellett csak a késő esti órában volt idő arra, hogy főzzek a családnak, ilyenkor rendszerint tésztát, kenyeret, sült krumplit, pizzát készítettem, és nem korlátoztam az étkezéseimet, azt ettem, amit megkívántam. Ma már egy nagy adag fehérjeturmixszal kezdem a napom, a tányéron sok zöldség, gyümölcs kap helyet egy adag bulgurral vagy barna rizzsel és valamilyen húsfélével.
A hüvelyeseket, a feldolgozott cukrokat, a tejterméket és az alkoholt kiiktattam az életemből. Sok fehérjét és zöldséget fogyasztok, amiből annyit ehetek, amennyit csak megkívánok, hiszen nincs szükség kalóriaszámlálásra. Emellett heti háromszor végzek magas intenzitású intervallumedzést, azóta pedig nem csak 15 kilót fogytam, de izmosodtam is - mondta Maggie.
Ez a lány 30 napig nem evett cukrot
A fiatal nő harmincnapos kihíváson vett részt, amelyben nemcsak a cukorról, de a mesterséges édesítőszerekről és a cukorhelyettesítőkről is lemondott, még a mézről és az agaveszirupról is. Ezt tapasztalta.
Ez a lány 30 napig nem evett cukrot - Nézd meg, mi történt a testével!
ElolvasomBorító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!