3 hétköznapi szokás, ami napról napra hizlal
Ha kevés fehérjét fogyasztasz, vagy nem alszol eleget, könnyen felszedhetsz pár kilót.
Talán úgy érzed, annak ellenére kúsznak fel rád a pluszkilók, hogy nem eszel igazán hizlaló ételeket. A dolog hátterében számos dolog állhat - az egészségügyi problémáktól a mozgáshiányig.
Bizonyos esetekben azonban csak olyan apróbb életmódbeli tényezők okozzák a bajt, melyekre esetleg nem is gondolsz.
Keveset alszol
Sokan kötik össze az állandó rohanást és a kialvatlanságot a nyúzott, sovány ember képével. Valójában azonban az alváshiány éppen a túlsúly kialakulásának kedvez. Ennek oka, hogy a kevés alvás eredményeképpen több gherin hormon termelődik a szervezetben - ez a vegyület felel az éhség kialakulásáért.
A gherin hormon hatására többet eszel, mint amennyire valójában szükséged lenne, a felesleg pedig pluszkilók formájában gyűlik a hason, a combon vagy épp a fenéken. Az alváshiány következtében kialakuló túlsúlyról bővebben olvashatsz korábbi cikkünkben.
Kevés fehérjét eszel
Talán hajlamos vagy a fogyókúra alatt - vagy egyszerűen csak az egészség jegyében - kiiktatni étrendedből a húst. Ezzel azonban nem csökkented a kilóid számát, ugyanis a hús helyett valószínűleg több szénhidrátot - tésztát, krumplit, rizst - fogyasztasz.
A szervezet számára a fehérje feldolgozása kétszer annyi energiába kerül, mint a szénhidrátok és a zsírok lebontása. Vagyis a fehérje emésztése során több kalóriát égetsz el, mint amikor szénhidrátot eszel.
Felejtsd el a zsíros, olajos húsokat, fogyassz grillezett szárnyashúst és halakat. Ha pedig növényi fehérjeforrásra vágysz, akkor érdemes minél több hüvelyest beépítened az étrendedbe. Korábbi cikkünkből többet is megtudhatsz a lencse és a borsó fogyasztó hatásáról.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Nem iszol eleget
A folyadékhiány olyan gyakran tapasztalt problémák kialakulásáért felelhet, mint a fáradtság, a karikás szemek vagy a fejfájás. Mindezek mellett azonban az anyagcsere is lelassul az elégtelen folyadékbevitel következtében. Amennyiben kellő mennyiségű folyadékot viszel be a szervezetedbe, egyrészt gyorsabb lesz az emésztésed. Másrészt, ha fogyókúrázol, a zsírégető folyamatok beindulásával azok a zsírsejtekben tárolt méreganyagok is felszabadulnak, amelyeket ki kell mosni a szervezetből. Ha kíváncsi vagy, hogy pontosan mennyi folyadékot kell fogyasztanod a diéta alatt, kattints korábbi cikkünkre!
OLVASD EL EZT IS!

- futás
- meditáció