Meglepő, hogy mik fognak bekerülni a rákkeltő anyagok listájába: eddig egészségesnek hitték őket
A WHO a közeljövőben frissíti a rákkeltő anyagok listáját, és nagyon meglepő, hogy mik fognak belekerülni.
A rákkeltő anyagok listáját bővíti az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség, az IARC összeállítása alapján.
Nemrég közölték, hogy a népszerű édesítőszer, az aszpartám is felkerül a frissített listára - meglepő, hogy mik fognak még szerepelni rajta.
Frissítik a rákkeltő anyagok listáját
Az Index oldalán megjelent cikk szerint négy csoportra osztják az IARC kutatói azokat az anyagokat, melyek kapcsán humán és állatkísérletek során felmerült sejtkárosító hatásuk, amivel növelik a rák kialakulásának a kockázatát.
A négy gyűjtőcsoport az alábbi az IARC osztályozása szerint
1. Az emberre nézve rákkeltő anyagok (alkohol, HPV kórokozói).
2A. Lehetséges rákkeltő anyagok az emberre nézve - korlátozott, nem megfelelő bizonyítékok állnak rendelkezésre, mint a vörös hús vagy a levegőben lévő szennyező részecskék esetében.
2B. Lehetséges rákkeltő anyagok az emberre nézve - korlátozott, nem megfelelő és nem elegendő bizonyítékok állnak rendelkezésre, mint a fogamzásgátlók, a mobiltelefon esetében, de ide kerül az aszpartám is.
3. Emberre nézve nem minősíthető rákkeltő hatás, ilyenek az érzéstelenítők és a hajfestékek.
A rákkeltő anyagokat listázó csoportban 94 tétel szerepel, ahova felkerült az Aloe vera kivonata is. Patkányokkal végzett kísérletek során kiderült, hogy növeli a vastagbélrák kialakulásának esélyét a benne található DNS-károsító vegyi anyagok miatt. Sőt a lehetséges rákkeltő anyagok csoportjába még a memóriajavításáról híres Ginkgo biloba kivonata is beletartozik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezenkívül még a benzin, a bitumen és bizonyos ázsiai savanyított zöldségek is szerepelnek a listában, amit hivatalosan július 14-én tesznek közzé a WHO szakemberei.
Olvass tovább: rákot okozhatnak ezek az élelmiszerek
Egy új kutatásban meglepő dolgot fedeztek fel a szakértők - bizonyos élelmiszerek már fiatalkorban is rákot okozhatnak.
Rákot okozhatnak ezek az élelmiszerek: meglepő, milyen fiatal korban kialakulhat miattuk
Egy új kutatásban meglepő dolgot fedeztek fel a szakértők - bizonyos élelmiszerek már fiatalkorban is rákot okozhatnak.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- környezetszennyezés
- rákkeltő