Ezért fogynak sokkal nehezebben az alacsony nők - Fitneszedző beszél az okokról és megoldásokról
Alacsony nőként nem egyszerű feladat a fogyókúrázás.
Szinte minden diétát kipróbáltál már, ugyanazokat az ételeket eszed, amiket a barátnőid, de rólad mégsem olvadnak a kilók? Ne aggódj, nem vagy egyedül ezzel a problémával, ugyanis Dan Price személyi edző tapasztalatai szerint valóban nehezebb alacsony nőként fogyni. A szakértő azt is elmagyarázta, milyen tudományos magyarázat áll a jelenség hátterében. Ha szeretnél többet olvasni ebben a témában, ide kattintva megteheted.
Ezért fogynak nehezebben az alacsony nők
Számos kutatás foglalkozott már az alacsony nők testsúlycsökkentésével. Egy 2018-as vizsgálat egyértelművé tette, hogy minél alacsonyabb egy ember, annál nehezebb fogynia. A tanulmányból az is kiderült, mi áll a jelenség hátterében, amit Dan Proce személyi edző tapasztalatai is megerősítenek.
Az első és legnagyobb probléma az, hogy az alacsony nőknek olyan kevés kalóriára van szükségük a fogyáshoz, ami hosszú távon szinte tarthatatlan. Például míg egy 175 centiméter magas, 77 kilogrammos, alacsony intenzitású mozgást végző nőnek naponta 2135 kalóriát kell elfogyasztania ahhoz, hogy tartsa a súlyát, addig egy 157 centiméter magas, 62 kilós nőnek maximum 1774 kalóriát szabad bevinnie a súlytartáshoz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fogyás esetében ezek a számok még elszomorítóbbak. Míg a 175 centiméteres nőnek heti félkilós súlyvesztéshez napi 1863 kalóriát szabad elfogyasztania, addig a tőle jóval alacsonyabb, 157 centiméteres barátnőjének a napi kvótája mindössze 1274 kalória lesz. Hogy miért ekkora a különbség? Mert egy kisebb testnek kevesebb kalóriára és energiára van szüksége, de pont emiatt kevesebb zsírt is tud elégetni.
Így fogyhatsz alacsony nőként koplalás nélkül
Dan Price szerint a probléma megoldása nem az, hogy egy szinte fenntarthatatlan kalóriacéllal érjünk el nagy eredményeket, hanem, hogy átlagos kalóriabevitellel, szenvedések nélkül is csökkenjen a súly. Ehhez viszont a fizikai aktivitást is növelni kell, hiszen ha többet eszik az ember, többet is kell elégetnie ahhoz, hogy kalóriadeficitben legyen.
Tehát napi 1400-1500 kalória elfogyasztásával és közepes intenzitású testmozgással az alacsony nők számára is elérhetővé válhat a sanyargatás nélküli heti félkilós fogyás. A fizikai intenzitás emelése nélkül megoldás lehet még, ha csökkentjük a várható fogyás mértékét, és fél kilogramm helyett mindössze pár száz dekagramm súlyvesztéssel is megelégszünk.
Csökkenti a gyulladásokat és a koleszterinszintet - Az életet is meghosszbbítja ez az egyszerű edzés
Már heti 150 perc edzés súlyzós edzés is elegendő az eredményhez.
Elolvasom(A képek forrása: Getty Images Hungary)