Sok időbe kerül, és nem lesz tőle gyorsabb a fogyás: mélyen gyökerező tévhitről derült ki az igazság
Sokan azt hiszik, hogy ezzel a módszerrel gyorsabban fogynak, pedig csak az idejüket pazarolják rá.
Az evési napló alapvetően mankóként szolgálhat az életmódváltás során vagy a diéta alatt - bár akik hosszú távú eredményt szeretnének elérni, azok a gyors fogyást ígérő módszerek helyett inkább válasszák az életmódváltást.
A kalóriák naplózása segíthet, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen részletességgel követi az ember, hogy miből mennyit evett vagy ivott egy nap, mert szakértők szerint egy bizonyos szint felett már jóformán teljesen felesleges vezetni.
Fogyási napló
Az Obesity szaklapban megjelent tanulmányban 153 fő vett részt, nekik fél éven át kellett rögzíteniük azt, hogy nap mint nap milyen élelmiszereket fogyasztottak. A kísérletet azért hajtották végre, mert arra számítottak, hogy azoknál, akiknek nagyon részletesen kellett leírniuk az étrendjüket, jelentősebb fogyást tapasztalnak. A WeightWatcher diétás programmal együtt készítették el a kutatást.
Azért volt erre szükség, mert szeretnék frissíteni az alkalmazásukat bizonyos 0 pontos élelmiszerekkel, amiket nem kell beleszámolni a napi kalóriafogyasztásba, hiszen sokan úgy érzik, hogy túl megterhelő feladat "állandóan csak a kalóriákat számolni". Arra voltak kíváncsiak, hogy valóban szükséges-e a felhasználóknak mindent nyomon követni, vagy sem. Egészségügyi szakértők elemezték a kapott adatokat egy ROC-görbe-analízis segítségével, ezzel tudták megállapítani, hogy az embereknek hány napig kell nyomon követniük a táplálkozásukat ahhoz, hogy sülycsökkenést érjenek el.
Kiderült, hogy valóban nem kell mindennap 100%-ban követni. Azok az emberek, akik naponta az étrendjük 30%-ára figyeltek oda, azok a súlyuk 4%-át, azok, akik a 40%-ára, azok az 5%-át, és azok, akik a 70%-ára, azok pedig a 10%-át fogyták le. Tehát ebből is látszik, hogy jelentős súlycsökkenést lehet elérni akkor is, hogyha valaki csak nagyjából, egészséges és élhető, rugalmas keretek között figyel oda az étrendjére.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ez azért bíztató eredmény, mert általában a 6 hónapos súlycsökkentő programoknak épp ez az 5-10%-os súlyvesztés a céljuk. Nem kell drasztikus változtatásokat eszközölni, hiszen már néhány kiló is stabilizálhatja a vérnyomást, javíthat a vérzsírértékeken, csökkenti a szív-érrendszeri betegségek és a cukorbetegség kockázatát is. Hetente nagyjából 0,5-1 kiló fogyás számít egészségnek.
A kísérletben részt vevők között voltak high trackerek, ezeket szuperfelhasználóknak nevezték el, akik a hét legtöbb napján mindent lejegyeztek 6 hónapon át, és átlagosan a súlyuk 10%-át vesztették el. Ám a legtöbb résztvevő egy másik csoportba tartozott, akik az elején még viszonylag rendszeresen regisztrálták az elfogyasztott élelmiszereket, de nagyjából 4 hónap után már csak hetente egyszer használták az alkalmazást, és még így is sikerült a súlyuk 5%-át elveszteniük. Azok, akik az alacsony szinten követték nyomon az étrendjüket, ők hetente három nappal kezdték a kísérletet, majd három hónap után nullára csökkent ennek a mértéke. Ők a súlyuk 2%-át vesztették el.
Ezzel a felfedezéssel a fogyókúrás applikációk még hatékonyabbak lehetnek, személyre szabottabb programokat ajánlva a felhasználók számára. A tudatos, jól megtervezett étrend, a rostban, fehérjékben és esszenciális zsírokban gazdag ételek és italok fogyasztása elengedhetetlen a sikeres fogyáshoz. Mindezek mellett pedig a rendszeres testmozgásra is oda kell figyelni.
Olvass tovább: 24 kilós fogyás is lehetséges ezzel a gyógyszerrel
Egy fogyókúrás gyógyszert teszteltek egy átfogó kutatásban, az eredmények nagyon biztatóak.
24 kilós fogyás is lehetséges az új gyógyszerrel: átfogó kutatás jelent meg
Egy új fogyókúrás gyógyszert teszteltek egy átfogó kutatásban, az eredmények nagyon biztatóak.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)