Így segít a fogyásban a kávé: mi az a 7 másodperces kávékapu?
A kávé segíti a súlycsökkentést, és többféle diéta is van, melyek erre a tényre építve alkalmazzák a fogyókúrában.
A kávé fogyasztó hatásairól régóta beszélnek, és mára az is kiderült, hogy valóban segít a karcsúsodásban a rendszeres fogyasztása. Mielőtt bárki felhúzná a szemöldökét, ha még nem hallott esetleg róla, igen, a fogyás kávéval is működik, ráadásul többféle javaslat is létezik arra vonatkozóan, hogy miképpen érdemes beilleszteni a kávéfogyasztást a mindennapokba, ha az alakformálás a cél.
Fogyás kávéval
A kávés diéta természetesen nem azt jelenti, hogy csak kávén kellene élni, inkább arról szól, hogy miképp lehet kihasználni legjobban a kávé fogyással kapcsolatos hatásait. Évtizedekkel ezelőtt ez az ital bizonyos értelemben mellőzött volt, mert bár sokan fogyasztották akkor is, leginkább a túlzott fogyasztás veszélyeiről esett szó, különösen a vérnyomásbetegségben szenvedőknek kellett figyelniük arra, nehogy túlzásba vigyék a napi adagot.
A kávéval kapcsolatban több kérdés felmerül, hiszen sokakat foglalkoztat, hogy jót tesz-e magával vagy inkább rosszat, ha megiszik egy feketét. Tény, hogy a koffein elfogyasztását követően 45 percen belül 99 százalékban felszívódik, nem vész el szinte egy cseppje sem. Ennek tudatában jogosak a kérdések, amikre a tudomány manapság igyekszik is megtalálni a választ, onnantól kezdve, hogy kiszárít-e, ha rendszeresen iszol, hogyan hat az edzésre, vagy épp a fogyást miképpen befolyásolja ez a közkedvelt ital.
Viszonylag sok kutatás foglalkozott már a koffein és a zsírok oxidációja és anyagcseréje közötti összefüggésekkel, egy friss tanulmány beszámolt több kutatási eredményről is. Az egyikben felnőtt, egészséges férfiakat vizsgáltak, naponta kétszer kellett kávébabot fogyasztaniuk, 3 mg-ot testtömegenként, ami után fokozatos terheléses tesztet végeztek rajtuk. A napszaktól függetlenül kimutatták, hogy a koffein nagymértékben fokozza a zsíroxidáció becsült értékét. Egy másik vizsgálatban ugyanennyi koffein elfogyasztása után biciklizniük kellett a résztvevőknek, itt az energiafelhasználás jelentős mértékben növekedett, de ez nem növelte a zsírok oxidációs képességét. Ezenkívül számos kutatást végeztek a koffein fogyásra gyakorolt hosszú távú hatásairól, és több tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a koffein segít a testsúly csökkentésében.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kávé ilyen hatását ismerve nem csoda, hogy több fogyókúrás diétába beillesztették már. Az egyszerűen „kávédiéta” nevet viselő étrend napi három csésze kávé fogyasztását javasolja a kalóriák csökkentésével egyidejűleg, mivel a kávé felgyorsítja az anyagcserét és így segít a fogyásban.
Egy másik, ennél érdekesebb megközelítés a „7 másodperces kávékiskapu” elnevezésű kávédiéta a kávé azon hatására épít, amely megnöveli a dopamin és adrenalin hormonok szintjét, amivel csökken az étvágy. Ezért a fogyókúrázóknak azt javasolja, hogy a kávé elfogyasztását időzítsék az éhségérzet megjelenéséhez. A konkrét ajánlás szerint amikor úgy érzed, hogy megéhezel, akkor kell 7 másodpercen belül egy kávét meginnod, mert ez segíteni fog leküzdeni az étvágyat.
Ezt tedd reggel a kávéba cukor helyett: egészségesebbek és nagyon jó hatásuk van a testre
A fűszernövények pikáns ízzel és számos egészségügyi hatással járulnak hozzá a kávézás élményéhez.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)