Kevesebb zsír van a testükön, pedig szeretik az édességet - Jó hír dán kutatóktól

Az európai lakosság 20%-át érinti egy különös génvariáns.

Édesszájúak hízása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Koppenhágai Egyetem kutatói tavaly megtalálták azt a génvariánst az emberi szervezetben, mely szoros összefüggésben áll az édes íz preferálásával.

Az idei évben tovább folytak a vizsgálatok, melyek eredményeképpen egy igazán meglepő felfedezést tettek, ami a Cell Reports nevű tudományos folyóiratban is megjelent.

Édesszájú, mégsem hízik?

A vizsgált FGF21 genetikai variáns nem egyszerűen azt okozza, hogy az érintett emberek édesszájúak lesznek. Az ilyen génváltozattal rendelkezőknek, bár több cukrot fogyasztanak, mint mások, arányaiban kevesebb a testzsírjuk.

- Mindez ellentmond annak a feltevésnek, miszerint, aki több cukrot fogyaszt, az könnyebben hízik. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ez a génváltozat pusztán egy kis darabja a kirakónak, hiszen a túlsúly kialakulása sok-sok életmódbeli tényezőn és további géneken múlik. Mi most csak az FGF21 génvariánst, valamint ennek a testtel való kapcsolatát vizsgáltuk - nyilatkozta Niels Grarup, a kutatást végző egyik professzor.

tudos

Magasabb vérnyomás, alma típusú hízás

Az említett génvariánshoz nem pusztán pozitív hatások kötődnek. A genetikai változat kissé megemelkedett vérnyomással és úgynevezett alma típusú hízással is járhat. Vagyis, bár arányaiban kevesebb testzsírral kell számolniuk az FGF21 génvariánssal rendelkezőknek, amennyiben felszednek pár kilót, az a has- és a csípőtájékon gyűlik - alma típusú hízás formájában -, ami egészségügyi szempontból veszélyesebb, mint a körte típusú hízás - melynél a zsírpárnák fenék- és combtájékra koncentrálódnak.

Mivel több mint 450 ezer ember adatait vizsgálták a kutatás során, komoly következtetéseket tudtak levonni a kontinens lakosságára nézve. A kutatók szerint az európai lakosság körülbelül 20%-a rendelkezik ezzel a genetikai hajlammal.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- A cukorral való kapcsolata miatt az FGF21 gén a cukorbetegség és az elhízás kezelése szempontjából potenciális célpont lehet - mondta Niels Grarup.

A Koppenhágai Egyetem felfedezése jövőbeni kutatások és gyógyszerfejlesztés szempontjából lehet fontos. A szakemberek azt próbálják meghatározni, hogy a gén kiiktatható-e gyógyszer segítségével olyan esetekben, amikor az egészségi állapot - cukorbetegség, elhízás - ezt szükségessé teszi.

Egészséges, de hizlal

A genetikai örökségnél is fontosabb az életmódod és a táplálkozásod. Nézd meg, melyek azok az ételek, amelyek hiába egészségesek, meglepő módon hizlalnak.

Hizlalják a zsírraktárakat, stoppolják az anyagcserét, és azt hiszed, egészségesek: messzire érdemes elkerülni őket

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Getty Images.

Ezt is szeretjük