2 hét, mínusz 4 kiló: fogyj könnyedén a cékla erejével!
Ha szereted a céklát, érdemes beiktatnod a diétás étrendbe is. Nézd meg, hogy miért!
A cékla magas vastartalmának köszönhetően segíti a vérképzést, vagyis ajánlott táplálék vashiányos vérszegénység esetén.
Ennél többet azonban kevesen tudnak róla, pedig fogyasztása akkor is javasolt, ha szeretnél búcsút inteni néhány plusz kilónak. Két hét alatt - csökkentett kalóriatartalmú étrend mellett - akár négy kilófeleslegtől is megszabadulhatsz.
Fogyasztó hatású cékla
Az apró, vörös gumó a betaninnak köszönheti színét. A vegyület többek között támogatja a zsírok lebontási folyamatait, minek köszönhetően a koleszterin epesavas sókká alakul.
Méregtelenítő hatású, valamint káliumban is gazdag. Ez utóbbiból adódóan segít helyreállítani a fokozott sófogyasztás következtében megbomlott vízháztartás egyensúlyát. Száz gramm cékla csaknem öt gramm rostot tartalmaz, így - kellő mennyiségű folyadék fogyasztása mellett - serkenti az anyagcsere-folyamatokat.
Hogyan fogyaszd?
Bár a legtöbben csak salátaként ismerik a céklát, valójában sülve, nyersen vagy akár turmix formájában is fogyaszthatod. Ha kalandvágyóbb vagy, még édességekhez is felhasználhatod alapanyagként.
Mintaétrend
Az alábbi étrend csak útmutatóként szolgál. Ha megéheznél két étkezés között, fogyassz bátran nyers zöldséget, gyümölcsöt, esetleg egy kevés teljes kiőrlésű pékárut.
1. nap
Reggeli: hagymás rántotta paradicsommal, olajbogyóval.
Tízórai: pár szem korpás keksz, egy alma.
Ebéd: 15 dkg grillezett tengeri hal barna rizzsel, balzsamos céklasalátával.
Uzsonna: egy pohár élőflórás kefir, pár szem puffasztott búza.
Vacsora: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós padlizsánkrémmel.
2. nap
Reggeli: egy adag zabkása dióval, mandarinnal, lenmaggal - fahéjjal megszórva.
Tízórai: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós avokádókrémmel.
Ebéd: egy adag borscs.
Uzsonna: Graham-lisztből készült palacsinta.
Vacsora: gyömbéres-ecetes céklasaláta.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
3. nap
Reggeli: két lágy tojás, egy szelet teljes kiőrlésű pirítós.
Tízórai: egy adag almás céklasaláta.
Ebéd: egy adag cukkinifőzelék tükörtojással.
Uzsonna: pár szelet puffasztott búza, mandarin.
Vacsora: egy adag fűszeres sült cékla.
4. nap
Reggeli: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós főtt tojással, uborkával, sajttal.
Tízórai: egy adag tejes kávé korpás keksszel.
Ebéd: 15 dkg grillezett csirkemell sült céklával.
Uzsonna: Graham-lisztből készült sütőtökös muffin.
Vacsora: egy adag céklakrémleves.
5. nap
Reggeli: egy pohár élőflórás natúr joghurt körtével és zabpehellyel.
Tízórai: egy adag cékla-alma turmix.
Ebéd: egy adag spenótos penne - teljes kiőrlésű tésztából.
Uzsonna: pár szem korpás keksz, egy narancs.
Vacsora: répás céklasaláta.
6. nap
Reggeli: egy adag banánturmix.
Tízórai: egy szelet teljes kiőrlésű kenyér paradicsommal, sajttal, csirkemellsonkával.
Ebéd: egy sült kacsacomb céklás krumplisalátával.
Uzsonna: egy pohár élőflórás natúr joghurt almakockákkal.
Vacsora: sültzöldség-saláta céklával.
A mozgás se maradjon el!
Kattints az alábbi videóra, és tudd meg, mi az a minimális mennyiségű mozgás, ami nem maradhat ki az életedből a fogyás, illetve az egészséged érdekében.
7. nap
Reggeli: egy adag répás-almás céklaturmix.
Tízórai: pár szem puffasztott búza, pár szem kivi.
Ebéd: egy adag francia rakott krumpli.
Uzsonna: pár szelet sült sütőtök.
Vacsora: pirított csirkemell céklakörettel.
OLVASD EL EZT IS!
- uborka
- káposzta
Hasi zsírpárnák ellen is: képeken a 6 legjobb karcsúsító leves
- paprika
- répa