Növeli a demencia kockázatát: a légszennyezés a mentális egészségre is negatívan hat

A légszennyezés eddig nem ismert hatását fedezték fel a kutatók.

GettyImages-1258150470

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kapcsolatot találtak a légszennyezés és a demencia között amerikai kutatók, tanulmányuk szerint 2015-ben a légszennyezés világszerte körülbelül kétmillió demenciás esetet és mintegy hatszázezer elhalálozást okozott.

A korábbinál egyre több ember betegszik meg, és hal meg a kognitív teljesítőképesség hanyatlása miatt a világon. 2000 és 2019 között a demencia aránya 86 százalékkal nőtt, miközben az általa okozott elhalálozás több mint megkétszereződött, ami részben az élettartam meghosszabbodásával és a népesség idősödésével magyarázható. Bizonyítékok vannak arra, hogy életmódi és környezeti okok, köztük a légszennyezés, a túlzott alkoholfogyasztás és a traumás agysérülések szintén szerepet játszhatnak - olvasható az Amerikai Geofizikai Szövetség közleményében.

A légszennyezés és a demencia kapcsolata

Muye Ru, a Duke Egyetem és a Columbia Egyetem kutatója és kollégái a légszennyezés szerepét vizsgálták a demenciás esetek növekedésében.

GettyImages-1233240186

A már létező szakirodalmat kutatták, hogy kapcsolatot találjanak a szálló por - pm 2,5 - és az elbutulás között. A szálló por természetes és ember által előidézett forrásokból, mint a gépkocsik kipufogógáza vagy az erdő- és bozóttüzek, származhat. Csakúgy mint cigarettából, amelyet belélegez mind a dohányos, mind a dohányfüstöt beszívó nem dohányos. Amikor ezek a szennyezőanyagok a szervezetbe kerülnek, hatással lehetnek a központi idegrendszerre, és kognitív rendellenességeket okozhatnak.

A tanulmány készítői szerint kutatásuk azt jelzi, hogy 2015-ben a légszennyezés világszerte körülbelül kétmillió demenciás esetet és mintegy hatszázezer elhalálozást okozott, a leginkább érintett országok Kína, Japán, India és az Egyesült Államok.

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában a betegség egyre nagyobb terheket ró a társadalmakra, ahogyan növekszik az életszínvonal és a légszennyezés.

A légszennyezés hatása

A kutatók megállapították, hogy a légszennyezés miatt nagyjából 15 százalékos az elbutulással összefüggő idő előtti elhalálozás, hétszázalékos a fogyatékossággal eltöltött élettartam, és mintegy 26 milliárd dollárra rúgnak a vele kapcsolatos gazdasági költségek.

GettyImages-470328514

A tanulmány megállapítja, hogy a légszennyezés az elbutulás egy lehetséges jelentős kockázati tényezője. A kutatók szerint a légszennyezés csökkentése segíthet megelőzni az elbutulást az idősebb népességben, ugyanakkor a kapcsolat egyértelmű bizonyítására jövőbeni kutatások szükségesek.

8 ital, ami védi a memóriát

Nemcsak ételek, italok is bevethetők a memória védelme érdekében: agyserkentő hatásúak, segítenek megelőzni a demenciát.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük