Orvosi kutatás: ettől az édesítőszertől nem fogyni, hanem hízni fogsz
A tudomány rácáfolt arra, hogy a cukormentes édesítők jók a diétához.
Sokan úgy gondolják, hogy a cukormentes az egészséges és főként a diétás szinonimája, ezért, ha vásárlásra kerül sor, akkor az édesítőszerrel készült termékekre esküsznek. A Massachusetts-i Általános Kórház tanulmánya azonban rácáfol erre az álláspontra.
A cukormentes ételek és italok leggyakoribb mesterséges édesítőszere a cukornál kétszázszor édesebb ízű aszpartám, ami az Applied Physiology, Nutrition and Metabolism című szaklapban közölt tanulmány következtetései szerint nemcsak, hogy nem segít a kilók leadásában, de egyenesen az ellenkező hatást éri el: hízáshoz vezet.
Aszpartám a szervezetben
Az aszpartám emésztésekor egy fenilalanin nevű vegyület keletkezik, mely gyakori fogyasztás esetén közvetve elősegíti a súlygyarapodást, mivel megzavarja az alkalikus foszfatáz nevű enzim működését, ami segít az anyagcsere-betegségek megelőzésében is.
Az aszpartámra vonatkozó kutatást egereken végezték, melyeket négy csoportra osztottak: az első normál étrenden élt, a második ugyanilyen étrend mellett aszpartámmal édesített vizet kapott. A harmadik csoport magas zsírtartalmú ételeket fogyasztott, a negyedik pedig szintén zsíros ételeket, aszpartámos vízzel kiegészítve.
A vizsgálat 18 héten át tartott, ezt követően egyértelműen kimutatható volt, hogy az aszpartámmal édesített vizet - különösen zsíros ételek kíséretében - fogyasztók súlya jelentősen megnőtt az édesítetlen vizet fogyasztókéhoz képest, és a vércukorszintjük is magasabb volt, ami hajlamosabbá teszi a szervezetet a gyulladásra és a cukorbetegségre.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az aszpartám káros hatása
A magyarázat összetett: az aszpartám a bélben lebomláskor az alkalikus foszfatáz szintjét csökkentve megzavarja azokat a folyamatokat, melyek segítenek a káros toxinok semlegesítésében - így a toxinok az emésztést akadályozzák.
Másrészt, bár a kalóriabevitelt a legtöbb mesterséges édesítőszer között az aszpartám sem növeli, az éhséget és az étvágyat igen. Noha arra tervezték őket, hogy elősegítsék a súlycsökkenést, a legújabb vizsgálatok pont arra mutatnak rá, hogy a helyzetet sokkal rosszabbá tehetik.
A kutatócsoport ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy megfigyeléseiket nem terjesztették ki az összes mesterséges édesítőszerre, így csak az aszpartám esetében bizonyított a negatív hatás, melynek pontosabb megismeréséhez még további klinikai kutatások szükségesek.
Hizlalja a hasat
Ez a tíz étel mind megakasztja az anyagcserét, terheli a szervezetet, így csak hízik tőlük a has. Ha karcsúbb szeretnél lenni, elsőként tőlük szabadulj meg!
OLVASD EL EZT IS!