Az Alzheimer-kór korai tünetei: a tisztálkodás elhanyagolása és a társas kapcsolatok kizárása is jelezhet

Az Alzheimer-kór tünetei közé nem csak a memóriazavarok tartoznak.

GettyImages-1091764652
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az élet természetes velejárója, hogy az ember olykor elfelejt ezt-azt. Az idő előrehaladtával talán nehezebben jutnak eszébe a rég nem látott ismerősök nevei, esetleg az otthonában kavar el valamit úgy, hogy csak órák vagy napok múlva találja meg.

Ha viszont a memóriaproblémák egyre sűrűbben jelentkeznek, és jelentősen nehezítik a mindennapokat is, az már kezdődő betegség tünete is lehet.

Az Alzheimer-kór korai tünetei

Az időskori elbutulás, tehát a demencia leggyakoribb oka az Alzheimer-kór, ami az agy szerkezeti elváltozásával és jelentős szellemi leépüléssel jár. Bár jelenleg nem áll rendelkezésre hatékony gyógymód, a betegek életét különböző terápiás módszerekkel lehet segíteni. A korán jelentkező, fiatalkori fajtájánál az első tünetek harminc és hatvan év között, a későn kialakuló típusnál hatvanéves kor felett mutatkoznak meg.

GettyImages-648833218
Fotó: shapecharge / Getty Images Hungary

A kór jelei többfélék lehetnek, a tünetek között nem csak a memóriazavarok szerepelnek, a döntéshozatal nehezítettsége, a társas kapcsolatok és a tisztálkodás elhanyagolása is árulkodó jel lehet. Az Alzheimer’s Association (Alzheimer Szövetség) összegyűjtötte azokat a tüneteket, amelyekre mindenképp érdemes felfigyelni.

A mindennapi életet zavaró emlékezetkiesés

Az új információk elfelejtése jellegzetes korai tünet. Kieshetnek fontos dátumok és események, egyre nagyobb szerephez jutnak a különböző segédeszközök, határidőnaplók, cetlik, mobiltelefonba feljegyzett tudnivalók.

Tervezési és problémamegoldási nehézségek

A demenciával élők közül sokan tapasztalhatják, hogy nehezükre esik a tervek kidolgozása vagy betartása, és problémákba ütközhetnek a számokkal való munka során is. Egy ismerős recept követése vagy a havi számlák észben tartása nem várt nehézségeket okozhat.

GettyImages-152829574
Fotó: Daniel Allan / Getty Images Hungary

Nehezebb az ismerős feladatok kivitelezése

Bizonyos mindennapi feladatok elvégzése jóval tovább tart, mint korábban, gyakran léphet fel koncentrációzavar. Eljutni egy olyan helyre, ahol egyébként már jártak, összeállítani a bevásárlólistát kihívást jelenthet.

Összezavarodik a hely- és az időérzékelés

Az Alzheimer-kórral élők gondban lehetnek a napok és hónapok múlásának követésével. Előfordulhat, hogy hirtelen nem tudják, hol tartózkodnak, és hogyan kerültek oda.

A cikk az ajánló után folytatódik

Látászavarok jelentkezhetnek

Egyes személyeknél látászavarok jelzik a betegség meglétét. A látás megváltozása olvasási és egyensúlyzavarokhoz vezethet, nehezítheti a gépjárművezetést is. Az érintettek olykor nem tudják jól meghatározni a távolságot vagy a színeket.

Beszéd- és írásproblémák

A beszélgetés követése vagy a beszélgetésbe való bekapcsolódás nehézkes lehet a betegek számára. Megeshet, hogy a mondanivalójuk közben elakadnak, és nem tudják, hova akartak kilyukadni, esetleg ismétlik önmagukat. A szókincsükben is változások állhatnak be, nehezükre eshet megnevezni egy hétköznapi tárgyat, esetleg szokatlan névvel illethetik.

GettyImages-484056383
Fotó: Lwa / Getty Images Hungary

Megváltozott ítélőképesség

Az ítélőképesség megváltozása olyasmiben is megnyilvánulhat, mint például az időjárásnak megfelelő ruha kiválasztásának hiánya, de az is jellemző, hogy az érintettek elhanyagolják saját magukat, például kevesebb gondot fordítanak a tisztálkodásra. A pénzügyi döntéseik is kívánnivalókat hagyhatnak maguk után.

Változások a személyiségben

Mivel a beszélgetés kellemetlenségekkel járhat a számukra, az Alzheimer-kórban szenvedők előbb-utóbb visszahúzódóvá válnak, hanyagolni kezdik a társas kapcsolataikat, lemondanak a korábban kedvelt tevékenységeik űzéséről. A személyiségük és a hangulatuk is megváltozhat, gyakran érezhetik magukat rosszkedvűnek, zavarodottnak.

Fontos a korai diagnózis

A korai diagnózis még akkor is nagyon fontos, ha jelenleg nem áll rendelkezésre olyan kezelés, ami megszüntethetné vagy visszafordíthatná a betegséget. Aki észleli magán a tüneteket, a háziorvos felkeresése után eljuthat a megfelelő szakorvosokhoz, akik alapos vizsgálatokat követően állapítják meg a kór meglétét.

GettyImages-835733188
Fotó: KatarzynaBialasiewicz / Getty Images Hungary

Szakemberek segítségével a tünetek súlyossága, progressziója csökkenthető, az általuk javasolt életmódbeli változtatások segíthetnek a kognitív funkciók hanyatlásának késleltetésében. Az érintett és a családja pedig a lehetőségekhez mérten megpróbálhat felkészülni a jövőbeni eseményekre, a lelkileg is megterhelő helyzetekre.

Javítják a koncentrációt, serkentik az agyműködést: 8 étel és ital, ami segíti a gondolkodást

A táplálkozás nagyban befolyásolja a szervezet funkcióit, ez alól pedig a mentális működés sem jelent kivételt. Ha vitamindús élelmiszerekkel színesíted a napi menüd, sokkal könnyebben tudsz majd fókuszálni a teendőidre, javul a memóriád, derűsebb lesz a hangulatod.

Javítják a koncentrációt, serkentik az agyműködést: 8 étel és ital, ami segíti a gondolkodást

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük