Ezek a leukémia kezdeti tünetei - Éjjeli verejtékezés is utalhat rá
A leukémia kialakulásában genetikai és életmódbeli tényezők egyaránt szerepet játszanak. Az első tünetek gyakran nem szembetűnők, ezért sokáig nem derül fény a bajra.
Összesen 1287 találat.
A leukémia kialakulásában genetikai és életmódbeli tényezők egyaránt szerepet játszanak. Az első tünetek gyakran nem szembetűnők, ezért sokáig nem derül fény a bajra.
Ez állhat a tanganyikai nevetővírus mögött.
Cukorbetegeknél könnyen kialakulhat fekély. Ha már megtörtént a baj, orvosi méz alkalmazásával felgyorsítható a sebgyógyulás.
Az élővilágra káros mikroműanyagok akár az emberi viselkedést is képesek megváltoztatni.
De nem ez az egyetlen betegség, amelynek emeli a rizikóját.
A tüdőembólia népbetegségnek számít hazánkban, pedig kellő kivizsgálással időben észre lehet venni a figyelmeztető jeleket.
A vashiány napja kezdeményezés 2015-ben indult, és hazánkkal együtt már 26 országban vezették be, valamint több nemzetközi betegszervezet és szakmai szervezet is támogatja.
A zsíranyagcsere-zavar sokáig tünetmentes marad, van azonban pár apró jel, amiből gyanakodhatunk.
Lehet, hogy nemsokára eltűnik a polcokról a banán?
Ezer idős felnőttet figyeltek meg a kutatók kilenc éven keresztül.
A bélflóra összetételének megváltozása számos betegségben közrejátszik.
Nem is gondolnád, milyen tünetek jelezhetik ezt a súlyos betegséget.
Az aranyér gyakran okoz kellemetlen tüneteket, de a legtöbben csak későn fordulnak orvoshoz.
Az ország lakosságának több mint fele küzd pluszkilókkal.
A kellemetlen ujjfájdalom hátterében akár gyulladás vagy idegbántalmak is állhatnak.
Mivel manapság egyre gyakoribb, hogy már fiatal felnőttkorban méhnyakrákot okoz a HPV, a rendszeres vizsgálat sosem volt még ennyire fontos.
Bruce Willis egészségi állapotáról részleteket árult el A simlis és a szende készítője.
A gégegyulladás oka lehet baktériumfertőzés vagy túlerőltetés velejárója.
Az alsó végtagi érszűkület sokáig tünetmentes, ezért különösen kell figyelni az apró jeleket.
Brian Austin Green titokzatos betegségéről rántotta le a leplet.
Cukorbetegként érdemes bizonyos dolgokat mindig magadnál tartanod.
A székletinkontinenciát sokan szégyellik, pedig erősen javasolt orvoshoz fordulni vele, mert több betegség is állhat a hátterében.
Majka Hajdú Péter műsorában mesélt halálközeli élményéről.
Mindenkinek vannak dominánsabb személyiségjegyei, melyek akár megnövelhetik bizonyos betegségek kockázatát.
Somos András kedden jelentette be a Facebook-oldalán, hogy a tervezettel ellentétben nem ő, hanem kollégája vezeti az ATV műsorait.
Reviczky Gábor 2022 decemberében kezdett betegségre gyanakodni, kiderült, évek óta rákos volt, csak nem tudott róla.
Bruce Springsteennek szomorú hírt kellett közölnie rajongóival.
Magyarországon a magas vérnyomás népbetegség: a hatvan év felettiek több mint ötven százaléka szenved tőle.
Dés Lászlót olyan súlyos betegség támadta meg, melyből hónapokig tartott felgyógyulnia.
Az egyáltalán nem, vagy nem megfelelően kezelt betegségek gyakran szemészeti szövődményeket is okozhatnak.