Ez aztán kínos! A kamerák előtt esett el a népszerű magyar énekes
SP-t a kamerák előtt érte furcsa baleset, ami csonttöréssel végződött számára.
Összesen 853 találat.
SP-t a kamerák előtt érte furcsa baleset, ami csonttöréssel végződött számára.
Szenteste is becsúszhatnak háztartási malőrök, de nem kell, hogy szétrombolják az egész ünnepet.
Balogh Edina autóbalesete után évekig depressziós volt.
Sági Szilárd Joshi Bharatnak mesélt borzalmas motorbalesetéről.
Egy apró óvatlanság is tragédiához vezethet. A következőkre nagyon figyelj!
Reese Witherspoon idén már sokadszorra sérül meg, ősszel elgázolták, ezúttal az ujja törött el.
Nina Dobrev égve felejtett egy gyertyát, miután a gyógyszerektől álomba merült.
George Clooney-ra rájár a rúd az utóbbi időben, ezúttal a könyökét műtötték.
Szabó Zsófi bizonyította, hogy nem adja fel egykönnyen, az esés után is folytatta a versenyt.
Réti Adrienn a Punk Rock című darab előadása közben szenvedett balesetet, sebe már szépen gyógyul.
Tunyogi Bernadett épp koncertre igyekezett, amikor elvesztette uralmát autója felett.
Egy órába telt, mire ellátták Arnold Schwarzenegger fejsérülését, ám a színész folytatta a munkát.
Stan Case 59 éves volt, a balesetben felesége is súlyosan megsérült, kórházban ápolják.
A közkedvelt német színész, Benno Fürmann karambolozott.
Ambrus Zoltán élete elmondása szerint egy baleset után darabokra hullott.
George Clooney-nak fájdalmai miatt az öngyilkosság is átfutott a fején.
Dévényi Tibor két métert zuhant a színpadról.
Lil C hétfői táncpróbáján sérült meg, kiugrott a válla.
Még tisztázatlanok a baleset okai, azonban kíváncsiak voltunk az utazási irodák véleményére.
Kelly Osbourne rögtön elájult, a baleset pontos körülményeiről egyelőre azonban nem beszélt.
Karda Bea szerint nem sokon múlott, hogy nem történt tragédia.
Pintér Gábort, a Jóban Rosszban szereplőjét a zebrán ütötte el egy szabálytalan autós.
Solti Ádám a Barátok közt csapatépítő táborában sérült meg, a jóképű színész kórházi ellátásra szorult.
Christina Hendricks a Foxnak idézte fel megrázó gyerekkori emlékét.
Csonka András a Cigányszerelem próbáján törte el a kezét, a premieren is bekötött karral lépett fel.
James Tobin gépkocsija az árokba borult, és totálkárosra tört.
Udvaros Dorottya egy korábbi színpadi sérülése miatt feküdt kés alá.
Összeomlott a díszlet A kaptár című mozifilm forgatásán, több szereplő és statiszta is megsérült.
Danny Blue Joshi Bharat műsorában mesélt hegymászóbalesetéről.
Eddie Cibrian a The Playboy Club című sorozat forgatásán sérült meg kedden este.