Krisz Rudi tinisztár volt a 90-es években: felismered 41 éves családapaként?
Krisz Rudit a Csináljuk a fesztivált! című zenész szórakoztató műsorban láthattuk.
Homokba rajzolt szerelem, Keresem a szót, Törd át a csendet - Krisz Rudi dalai sokak emlékezetébe belevésődtek.
A ’90-es évek tinisztárjaként lett ismert, az ezredforduló után a Bravo Otto, a Popcorn és az Ifjúsági Magazin is megválasztotta a legsikeresebb férfi énekesnek. 2008-ig öt albuma jelent meg.
Krisz Rudi és a Csináljuk a fesztivált
Tíz roppant sikeres év után megritkultak a fellépései, úgy érezte, ideje váltania. Nyolc évig egy óceánjáró, illetve folyami hajón zenélt, de egy idő után a szülőföldje, a szerettei és a közönség is nagyon hiányoztak neki, ezért hazatért, 2016-tól elkezdett a hazai énekesi karrierjére koncentrálni.
Új dalokat írt, 2019 novemberében pedig szerelmével, aki ekkor már 11 éve a párja volt, szülők lettek. Kislányuk a Lea nevet kapta.
A 41 éves sztár évek óta most először, a Csináljuk a fesztivált! felkérésére vállalta, hogy fellép egy televíziós show-műsorban.
Az utolsó középdöntőből ötödikként jutott tovább a Bolond, aki sír...! című TNT-slágerrel, az első középdöntőből viszont csak három dal került be a döntőbe, Krisz Ruditól búcsúzniuk kellett a nézőknek.
Patai Anna egykor és most
Patai Anna tízéves kislányként mutatkozott be a 2010 májusában indult Megasztárban. Nemcsak énekesnő, színésznőként is kipróbálta magát (Törőcsik Marival játszhatott együtt), tavaly év elején pedig egy régi álma vált valóra: műsorvezetőként mutatkozott be.
A Megasztár cuki gyereksztárja volt: a 22 éves Patai Annából műsorvezető lett
Patai Anna továbbra is dolgozik új dalokon, nem fordít hátat az éneklésnek, de régi vágya volt az is, hogy műsort vezethessen.
ElolvasomDilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A közösségi média ilyen-olyan formában, de mindenki életének része. Mégis sokszor úgy tűnik, nem tudjuk megfelelően használni. De vajon hol rontjuk el? Miért mindig a legbántóbb kommenteken van a legtöbb like? Kell-e reagálni egy utálkozó hozzászólásra, vagy az ignorálás az egyetlen út? A legújabb epizódban többek között ezekre a kérdésekre Tóth Dani pszichológus, Verebélyi-Kovács Csilla, a Femina social media managere, valamint Pintér Ada műsorvezető kereste a választ.
Promóció
- sztár
- krisz rudi
- énekes
- 90-es évek
- tinisztár
- így néz ki most
- 40 fölött
- duna tv
- mtva
- csináljuk a fesztivált
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!