Megelőzheti a rákot, harcol a depresszió ellen az omega-3 - Sokkal kevesebbet szedünk belőle, mint kellene
Az omega-3 zsírsav az egyik legalaposabban vizsgált tápanyag, és megfelelő bevitele számos egészségügyi előnnyel jár.
Számos súlyos betegséget meg lehet előzni a megfelelő mennyiségű omega-3-bevitellel.
Sőt, már kialakult betegségek esetén is rendkívül sokat segíthet az omega-3 pótlása a szervezetben.
Az omega-3 egészségügyi előnyei
Az omega-3 egy többszörösen telítetlen zsírsav. Az omega-3 zsírsav három különböző savból állhat össze: EPA, DHA és ALA. Ezeknek a zsírsavaknak a zömét az emberi szervezet képtelen önmagától előállítani, így táplálék vagy táplálékkiegészítő formájában kell pótolni a napi ajánlott beviteli értéket. Az emberi szervezet szempontjából az EPA és a DHA az igazán fontos, így az omega-3-pótlás során ezeknek a mennyiségére érdemes odafigyelni.
A WHO szerint egészséges felnőtteknek naponta minimum 250 milligramm EPA+DHA-t javallott fogyasztania. Ez a mennyiség a terhesség vagy a különböző krónikus betegségek esetén jóval nagyobb kell, hogy legyen. Ez esetben az érintetteknek mindenképp szükséges megkérdeznie kezelőorvosát az ajánlott arányokról és mennyiségekről.
Az omega-3 képes leküzdeni a depressziót és a szorongást
A depresszió az egyik leggyakoribb mentális zavar a világon. A tünetek közé tartozik a szomorúság, a letargia és az élet iránti érdeklődés általános elvesztése. A szorongást, amely szintén gyakori rendellenesség, állandó aggodalom és idegesség jellemzi.
Érdekes módon a tanulmányok azt mutatják, hogy azok az emberek, akik rendszeresen fogyasztanak omega-3 zsírsavat, kisebb valószínűséggel lesznek depressziósak. Sőt, amikor a depressziós vagy szorongásos emberek elkezdenek omega-3-kiegészítőket szedni, tüneteik javulnak.
Az ALA, EPA és DHA közül az EPA tűnik a legjobbnak a depresszió elleni küzdelemben. A Harvard Egyetem tanulmánya azt is megállapította, hogy az EPA olyan hatékony a depresszió ellen, mint egy általános antidepresszáns gyógyszer.
Segíthet megelőzni a rákot
A rák az egyik vezető halálok a nyugati világban. Az omega-3 zsírsavakról régóta azt állították, hogy csökkentik bizonyos rákos megbetegedések kockázatát. Érdekes módon kutatások szerint azoknál az embereknél, akik a legtöbb omega-3 zsírsavat fogyasztják, akár 55%-kal alacsonyabb a vastagbélrák kockázata.
Ezenkívül az omega-3-fogyasztás a férfiaknál csökkenti a prosztatarák, míg a nőknél a mellrák kockázatát. Azonban nem minden tanulmány adja ugyanazt az eredményt.
Javíthatják a mentális zavarokat
Alacsony omega-3-szintet mutattak ki a pszichiátriai zavarokkal küzdő embereknél. Tanulmányok azt mutatják, hogy az omega-3-kiegészítők csökkenthetik a hangulatingadozások és a visszaesések gyakoriságát skizofréniában és bipoláris zavarban szenvedő betegeknél.
Képes felvenni a harcot az életkorral összefüggő mentális hanyatlással és az Alzheimer-kórral
Az agyműködés hanyatlása az öregedés egyik elkerülhetetlen következménye. Több vizsgálat összefüggésbe hozza a magasabb omega-3-bevitelt az életkorral összefüggő mentális hanyatlás és az Alzheimer-kór kockázatainak csökkenésével. Az egyik ellenőrzött kísérlet azt mutatja, hogy az omega-3 étrend-kiegészítők előnyösek lehetnek a betegség kezdetén, amikor az Alzheimer-kór tünetei nagyon enyhék.
Viszont észben kell tartani, hogy még szükség van további kutatásokra az omega-3 és az agyműködés összefüggéseiről.
Javíthatja a szem egészségét
A DHA az omega-3 egyik fajtája, a szem retinájának egyik fő szerkezeti összetevője. Ha a szervezet nem kap elég DHA-t, látási problémák léphetnek fel. Érdekes módon az elegendő omega-3-bevitel összefüggésbe hozható a makuladegeneráció kockázatának csökkenésével, amely a tartós szemkárosodás és vakság egyik vezető oka a világon.
Elősegítheti az agy egészségét a csecsemőknél
Az omega-3 zsírsavak kulcsfontosságúak a csecsemők agyának növekedésében és fejlődésében. A DHA teszi ki a többszörösen telítetlen zsírsavak 40%-át az agyban, és 60%-át a szem retinájában. Ezért nem meglepő, hogy kimutatták, hogy a DHA-val dúsított tápszerrel táplált csecsemőknek jobb lett a látásuk, mint az anélkül táplált csecsemőknek.
A terhesség alatti elegendő omega-3-bevitel számos előnnyel jár a születendő gyermek számára, hatásai lehetnek többek között magasabb intelligencia, jobb kommunikációs és szociális készségek, kevesebb viselkedési zavar, a lassú fejlődés kockázatának csökkenése, az ADHD, az autizmus és az agyi bénulás kockázatának csökkenése.
Javíthatja a szívbetegségek kockázati tényezőit
A szívroham és a szélütés a világ vezető halálokai. Évtizedekkel ezelőtt a kutatók megfigyelték, hogy a halevő közösségekben nagyon alacsony volt ezeknek a betegségeknek az aránya. Ezt később összefüggésbe hozták az omega-3-fogyasztással.
Azóta az omega-3 zsírsavak számos jótékony hatása kiderült. Ezek az előnyök a következőkre vonatkoznak:
- Az omega-3 zsírok csökkenthetik a vérnyomást a magas vérnyomásban szenvedőknél, és növelhetik az előnyös tulajdonságokkal rendelkező HDL-koleszterin-szintet, emellett megakadályozhatják a vérlemezkék összetapadását, ami segít megelőzni a káros vérrögök képződését.
- Egyes embereknél az omega-3 zsírsavak csökkenthetik a károsnak számító LDL-koleszterin-szintet is. A bizonyítékok azonban vegyesek - egyes tanulmányok az LDL szintjének emelkedését mutatják.
- A szívbetegségek kockázati tényezőire gyakorolt jótékony hatása ellenére nincs meggyőző bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az omega-3-kiegészítők megelőzhetik a szívrohamot vagy a szélütést.
Csökkentheti az ADHD tüneteit gyermekeknél
A figyelemhiányos hiperaktivitási rendellenesség (ADHD) egy viselkedési rendellenesség, amelyet figyelmetlenség, hiperaktivitás és impulzivitás jellemez. Számos tanulmány megjegyzi, hogy az ADHD-s gyermekek vérében alacsonyabb az omega-3 zsírsav szintje, mint egészséges társaikéban.
Mi több, kutatásokban azt is megfigyelték, hogy az omega-3-kiegészítők csökkenthetik az ADHD tüneteit.
Csökkentheti a metabolikus szindróma tüneteit
A metabolikus szindrómához tartozik a központi elhízás - más néven hasi zsír -, valamint a magas vérnyomás, az inzulinrezisztencia , a magas trigliceridek és az alacsony HDL-koleszterin-szint. Ez komoly közegészségügyi aggodalomra ad okot, mert növeli számos más betegség kockázatát, beleértve a szívbetegségeket és a cukorbetegséget.
Az omega-3 zsírsavak javíthatják az inzulinrezisztenciát, a gyulladást és a szívbetegségek kockázati tényezőit metabolikus szindrómában szenvedőknél.
Leküzdheti a gyulladást
A gyulladás a test természetes válasza fertőzésekre, a sérülésekre. Ezért létfontosságú az egészség szempontjából. Azonban néha hosszú ideig fennállhat, még fertőzés vagy sérülés nélkül is. Ezt krónikus - vagy hosszú távú - gyulladásnak is nevezik. A hosszú távú gyulladás szinte minden krónikus nyugati betegséghez hozzájárulhat, beleértve a szívbetegségeket és a rákot is.
Az omega-3 zsírsavak jelentősen csökkenthetik a gyulladáshoz kapcsolódó molekulák és anyagok, mint például a gyulladásos eikozanoidok és citokinek termelését. A vizsgálatok következetes összefüggést figyeltek meg a magasabb omega-3-bevitel és a gyulladás csökkenése között.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Segít az autoimmun betegségek kockázatának csökkentésében
Autoimmun betegségek esetén az immunrendszer összetéveszti az egészséges sejteket idegen sejtekkel, és megtámadja őket. 1-es típusú cukorbetegség esetén például az immunrendszer megtámadja a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit.
Az omega-3 zsírsavak előnyös hatásuk révén különösen fontosak lehetnek a korai életszakaszban. Tanulmányok mutatják, hogy az első életévben az elegendő omega-3-bevitel számos autoimmun betegség kockázatának csökkenéséhez kapcsolódik, beleértve az 1-es típusú cukorbetegséget, az autoimmun cukorbetegséget és a sclerosis multiplexet.
Az omega-3 zsírsavak a lupus, a rheumatoid arthritis, a fekélyes vastagbélgyulladás, a Crohn-betegség és a pikkelysömör kezelésében is segítenek.
Olvass tovább! 8 étel, amiben sok az omega-3 zsírsav
Nem csak a halakban van sok omega-3 zsírsav, más ételekben is megtalálható a rendkívül fontos tápanyag.
Csökkentik a koleszterinszintet, védik a szívet: 8 étel, amiben sok az omega-3 zsírsav
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)