18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

A több mint 100 kilós énekesnő meztelenül pózolt: Lizzo imádja teste minden porcikáját

Lizzo milliókat inspirál merész képeivel.

Lizzo meztelen fotója

Lizzo már a 2010-es évek elején elkezdte építeni zenei karrierjét, de 2019-ben jött a nagy áttörés. A 2017-es Truth Hurts című dala nagy népszerűségnek örvendett a TikTokon, emellett a Netflix egyik filmjében, a Someone Greatben is hallható volt ez a dal. Ennek köszönhetően egy csapásra milliókat ért el világszerte.

2020-ban három Grammy-díjat nyert, nem mellesleg a színészkedést is kipróbálta, sokaknak ismerős lehet a Wall Street pillangóiból. Nemcsak a munkásságával, hanem a testével is a figyelem középpontjába került, a duci énekesnő imádja kerek idomait, ezt pedig bátran megmutatja, a színpadon falatnyi ruhákat hord, a közösségi oldalán is rengeteg dögös felvételt oszt meg magáról rendszeresen, ezzel is azt hirdetve, hogy nem csak vékonyan érezheti magát valaki jól a bőrében. Sokan inspirálónak tartják ezért a viselkedéséért, de kap negatív kritikákat is, mert többen azt vélik, túl sokat mutat magából. Ám ő fittyet hány a kritikusokra.

Lizzo meztelen fotója

Az egyik legmerészebb fotóján meztelenül látható, amit még az Instagramon osztott meg, a képhez csak annyit írt, hogy "művészet". A felvételt több mint 1,6 millió ember lájkolta, és rengeteg dicsérő kommentet kapott.

lizzo
Fotó: Instagram/Lizzo

"Egy élő legenda vagy!" "Tudasd csak velük, Lizzo! Régen a telt idomú nőket imádták, ők köszöntek vissza a festményeken, és a szobrokat is róluk mintázták. Attól, hogy a mi generációnk amnéziában szenved, az nem azt jelenti, hogy egy nagyobb méretű test nem lehet értékes!" "Ha te és még sokan mások régen is jelen lettetek volna, nagy segítséget nyújtottatok volna nekem fiatal koromban. De legalább most már itt vagytok nekünk" - fogalmazták.

Az énekesnő a People magazin legújabb számának címlapsztárja lett, a lapnak a testpozitivitásról beszélt.

- Szerintem nekem egy nagyon dögös testem van! Testikon vagyok, és minden áldott nap ünneplem ezt. Lehet, hogy nem egy ember ideális testalkatával rendelkezem, ahogy mondjuk Kim Kardashian sem, de ő is testikon lett, és egy modern kor szépségideálját alkotta meg. 

Az a célja, hogy a benne lakozó önbizalmával és erejével egy Kardashianhoz hasonló szépségideált teremtsen meg.

- Tudom, hogy kövér vagyok, de ez engem nem zavar. Szeretek duci lenni, gyönyörű és egészséges vagyok. Szóval továbbléphetnénk ezen?

Elege van azokból a sztereotípiákból, amiket róla és a testalkatához hasonló nőkről megalkotott a társadalom.

- A vicces, duci barát, ez volt a védjegyem a gimnáziumban. De van az a barát, aki s***be rúg, mert nagy darab. Vagy van az a lány, aki azért bizonytalan magában, mert husi.

Azt szeretné, ha ő és sorstársai egy életre lemoshatnák magukról ezeket a címkéket, és szabaddá válhatnának.

Lizzo bikinis fotói

Képes összeállításunkban megnézheted Lizzo bikinis felvételeit.

A több mint 100 kilós énekesnő bikinis képekkel forrósítja a levegőt: Lizzo bátran megmutatja telt idomait

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?

Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. október 24. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük