Gyönyörű kis tó a dombok között: a Szálkai-tó strandja imádni való
A kis tolnai falu, Szálka környékébe azonnal beleszeret az ember.
A Szekszárdi-dombság déli részén, a Tolna megyei székhely és Bonyhád között található Szálka az ország egy gyönyörű kis tavával, a Szálkai-tóval, amely horgászok, túrázók és strandolni vágyók körében egyaránt kedvelt hely.
Az 577 fős Szálkát különlegesen szép fekvése és látnivalói miatt egész évben érdemes felkeresni, nyaranta viszont tava telik meg élettel. A mesterséges víztározó gyönyörű környezetben található, partja sekély, lassan mélyül, ráadásul vízminősége is kitűnő.
Szálkai-tó
Tolna megye apró szépsége mesterségesen jött létre, méghozzá a Lajvér-patak elzárását követően. A dombokkal ölelt tájat kedvelik a kirándulók, az erdőkkel borított vidék levegője kristálytiszta, a keleti oldalon kialakított strand pedig pont olyan, mint ami a nagykönyvben meg van írva, mégis kellőképp nyugodt.
A víz lassan mélyül, a part homokos, a tófenék viszont inkább agyagos, iszapos. Bőven akad a tóban érintetlen, nádas, sásos rész, de a keleti partszakaszon fürdőzők zavartalanul csobbanhatnak a tóban. Úszás után pedig egy valóban csodaszép tájon pihenhetnek meg.
Pihenés a tónál
A vízparton számos kikapcsolódási lehetőség biztosított, többek között sportpályák várják a látogatókat a fürdőzés után, de vízibicikli, kajak és csónak is kölcsönözhető, a gyerekek pedig a játszóteret és a csúszdás faházat szeretik meg gyorsan itt. Lazításképpen pedig remek büfék, árusok nyitottak meg, így éhen és szomjan sem maradhat senki.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A belépőjegyek ára minden 14 év felettinek egyformán 500 forint naponta, 14 éves korig 350 forint, hatéves korig pedig ingyenes. A tónál olykor rendezvényeket is tartanak.
A szállás sem jelenthet gondot az üdülés alatt: amellett, hogy Szálkán több panzió és vendégház működik, a tóparti kempingben sátorral ingyenesen is megszállhattok, ebben az esetben csak az áramhasználatért kell külön fizetni, de kölcsönözhető lakókocsi, lakóautó és sátras utánfutó is akár.
Kirándulás Szálkán
Szálka jól megközelíthető Szekszárd felől busszal, az út nem egészen harminc percet vesz csak igénybe, a tó pedig a falu déli részén található, ami egy kellemes séta a központtól. A falun végighalad a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra Szekszárd és Mórágy között vezető szakasza is.
Egy kis kitérőt azonban északi, északkeleti irányban is megéri tenni a faluból, itt található ugyanis a gyönyörű Mausz-kápolna Szálka és Decs község határán. A kápolnát kék színe és csodás panorámája is különlegessé teszi, nevét pedig a szálkaiak húsvéti Emmausz-járásáról kapta, melynek fontos állomása az épület.
Szekszárdon kihagyhatatlanok
Szekszárd gyönyörű város, amit egyszer látni kell. Kiváló borai mellett legjobb látnivalóit sem szabad kihagyni, ha ott jársz.
Messze nem csak a boruk kiváló: 10 dolog, amit ne hagyj ki, ha Szekszárdon jársz
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Országalbum/kpeti74, Facebook/Szálkai Strand, vagyis This is SZÁLKAAA!!! :), Indafotó/kiwiuser.)