300 évig nem volt látogatható az apró sziget: sokáig nem is sejtették, milyen érték bújik meg rajta
A Cape Cod területén található Sipson-sziget több száz éven át nem fogadott látogatókat.
Az USA-parti szigetre azóta nem léphettek be látogatók, amióta a helyi indiánok angol telepeseknek eladták, ami már több mint háromszáz éve történt.
A 24 hektáros Sipson-sziget Cape Cod utolsó magántulajdonában álló szigete volt, végül 2020. júliusában nyílt meg a nagyérdemű előtt.
A Sipson-sziget
Hajdanán a mai Massachusetts állam területén, azon belül is Cape Codon megközelítőleg 9 ezer éven keresztül wampanoag indiánok laktak. A Pleasant Bay-en (mely magyarul nagyjából Kellemes-öbölnek fordítható) elterülő aprócska sziget is hozzájuk tartozott.
Amikor angol telepesek éreztek a területeikre, az úgynevezett Plymouth zarándokokból álló kolónia, 1711-ben megvásárolták törzsfőnöküktől, Tom Sipsontól a birtokokat. Ekkor került a gyarmatosítókhoz, majd később magántulajdonba a Sipson-sziget is. Senki nem látogathatta, csak a tulajdonosok. A sziget további birtokosai ismeretlenek, ám egy biztos, 2018-tól eladásra hirdették.
Megnyílt a sziget
A helyi lakosok összefogtak a Pleasant Bay Társasággal és a Cape Cod Érdekszövetkezettel, akik létrehozták a nonprofit Sipson-sziget Szervezetet, hogy együttes erővel összegyűjtsék a szükséges pénzösszeget, 12 millió dollárt.
Ugyan nem sikerült az egészet megvásárolniuk, 8 hektár még mindig magántulajdonban van, remélik, hogy idővel elegendő pénzt gyűjtenek ahhoz, hogy a kimaradt földterületeket is megszerezzék. Szerencsére már így is elegendő részt sikerült felvásárolniuk ahhoz, hogy újra látogatókat fogadjon a csodaszép terület.
Édenkert lapult magántulajdonban
A közel 100 ezer négyzetméternyi sziget az amerikai Massachusetts állam déli partjánál található. A régió környezetvédelmi szempontból kritikus állapotban van, így természetvédők külön örülnek annak, hogy ezentúl tanulmányozhatják és óvhatják a területet. A víz érzékeny ökoszisztémája miatt csak sekély vízszintes hajókkal lehet megközelíteni, illetve mindenhol tiltott tüzet gyújtani, vadászni vagy kempingezni. Rengeteg értékes növény- és madárfajnak ad otthont a paradicsomi kis hely.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezenkívül szinte bármit szabad, lehet hegyet mászni, fürödni a homokos parton, snorkelezni, kajakozni, vitorlázni vagy csak egyszerűen gyönyörködni Pleasant Bay magával ragadó körpanorámájában. A tervek szerint a közeljövőben létrehoznak még oktatási és kutatási központot is, szeretnék helyreállítani a sziget ökológiai egyensúlyát.
10 paradicsomi sziget, ami régen a kalózoké volt
Írország környékén egy kalóznő tartotta rettegésben a hajósokat titkos búvóhelyéről. Mára már a legtöbb titkos kalózszigetet feltárták - mutatjuk, hol bujkáltak, és őrizték kincseiket.
10 paradicsomi sziget, ami régen a kalózok kedvenc búvóhelye volt: Feketeszakáll is itt tanyázott
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary, Facebook kép forrása: Scott McDonnell / Facebook )
OLVASD EL EZT IS!
- horvátország
- portugália