Titkos, föld alatti objektum Magyarországon
A balatonfűzfői, föld alatti erőmű igazi magyar kuriózum.
A Balaton keleti csücskében, Balatonfűzfőn nem mindennapi létesítményt rejt az erdő mélye: itt épült fel közel 90 éve Magyarország egyetlen föld alatti erőműve. Ipari műemlékként is bőven megállná helyét, de az MTI információi szerint az állami tulajdonú Nitrokémia Zrt. új funkciót szeretne találni a rendkívül különleges építménynek.
A régen leállított erőművet a település fölé magasodó dombok alá rejtették, ezért néhány téglaépületen és egy lerombolt kéményen kívül semmi sem utal a létezésére, ahogy a 71-es főút felől közelít az utazó a balatonfűzfői ipartelep felé.
Föld alatti világ Balatonfűzfőnél
A közel 460 hektáros fűzfői ipartelepen járva furcsa, mégis lenyűgöző látványt nyújt a vasúti pálya mellett egy alagút, mellyel együtt három bejáraton keresztül lehet megközelíteni az 1926-ban átadott erőművet. A létesítmény vasbeton boltívekkel, betonburkolattal készült, az akkori kor fegyverei ellen védettséget nyújtott. Alapterülete összesen háromezer négyzetméter, és két szintre osztották. Az erőmű három, egyre mélyebben elhelyezkedő hatalmas csarnokban dohogott, a csarnokokból kettő kétszintes volt.
A termeket zegzugos folyosók, lépcsők kötik össze, a legmélyebb rész több mint 50 méterrel van a földfelszín alatt. A munkálatok megkezdésekor a hegyoldalt méterről méterre kivájták, majd a kiásott hatalmas gödrökbe beköltöztették a technikát: négy nagy teljesítményű kazánt és két generátort. Majd egy kisebb hegyet hordtak rá az egészre, átlagosan 20-25 méternyi földtakarás felett ma is erdő van.
Nem tudni, mi lesz a jövője
Az erőmű 1972-ig működött, de ahogy működése gazdaságtalanná vált, leállították. A kilencvenes években eladták a berendezéseit, maradtak az üres termek. Tartottak már itt kortárs képzőművészeti tárlatot, divatbemutatót, egy néptáncegyüttes pedig lemezfelvételhez kérte kölcsön a termet kiváló akusztikája miatt, most azonban a fenntartók szeretnék, ha új funkciót kaphatna az épületegyüttes.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ötletből sok van, volt, aki borospincét vagy föld alatti szállodát létesített volna itt, emellett felmerült a bányászati múzeum, a háborús idők hangulatát idéző étterem vagy turisztikai attrakció, a föld alatti szórakozóhely, a paintball-pálya, a teniszpálya és a jégpálya lehetősége is, komoly befektető azonban még nem akadt.
Még egy titokzatos magyar hely
Ha kíváncsi vagy az ország egyik legkülönlegesebb helyére, a Sziklakórházat mindenképp látogasd meg!
A szellemerőmű máig kihasználatlanul áll, pedig remek állapotban van: a fehér falak még az eredeti meszelés nyomát viselik, hiába működött itt széntüzelésű erőmű, a termekben nyoma sincs a koromnak vagy füstnek. Ahogy több, az országban található létesítmény, a Nitrokémia Zrt. szerint a balatonfűzfői föld alatti erőmű is bekerülhetne Magyarország ipari műemlékei közé.
Képek: www.orszagalbum.hu, missmoon; www.flickr.com, Bánfalvy Zoltán.
OLVASD EL EZT IS!
- szikla
- természeti csoda
Emberi arc látható a magyar sziklán
- balaton
- hegyvidék