Londonba és Máltára is visz repülő Debrecenből: repterek Budapesten kívül
A vidéki repülőterek között is van, ahonnan indítanak nemzetközi járatokat.
A repülős utak kapcsán sokak első gondolata az, hogy a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a legjobb indulási hely, és fel sem igazán merül más lehetőség, esetleg távolabbi utak esetén jöhetnek szóba a szomszédos fővárosok repterei.
Az országban természetesen valóban a ferihegyi a legjelentősebb forgalmat bonyolító repülőtér, de érdemes még körülnézni vidéken is: az apróbb reptereken ugyanis nemcsak magánforgalom zajlik, de indítanak menetrend szerinti járatokat is egyes partnerországokba.
Debrecen repülőtere is forgalmas
Az ország második legnépesebb városáé, Debrecené a második legnagyobb repülőtér és utasforgalom is az országban, mely a belvárostól körülbelül 5-7 kilométeres távolságra érhető el. A repülőtérre közvetlen buszjáratok indulnak Airport-1 és Airport-2 jelzéssel.
Debrecenből főleg Wizzair-járatok indulnak, ám a diszkont légitársasággal számos ország elérhető, napi öt-hét alkalommal száll fel a gép a városban. A májusi és júniusi menetrend is elérhető a repülőtér honlapján, ahol természetesen online jegyfoglalási és jegyvásárlási rendszer is működik.
Néhány fontosabb úti célt említve indul járat többek közt Nagy-Britanniában Londonba vagy Doncasterbe, Németországban Dortmundba vagy Münchenbe, de Máltára, Párizsba, Mallorcára, Barcelonába, Zakynthos szigetére, a ciprusi Lárnaka városába, Tel-Avivba és még számos gyönyörű városba Európában és a kontinensen kívül. Az ajánlatok részleteiről és a menetrendről a repülőtér oldalán tájékozódhatsz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Balaton mellől Németországba
A másik jelentős vidéki repülőtér, amiről feltétlenül érdemes szót ejteni, a Hévíz-Balaton nemzetközi repülőtér, mely valójában Sármellék és Zalavár között található, Keszthelytől mintegy 12 kilométer távolságra. A repülőtér egyelőre nem bonyolít le hatalmas forgalmat, ám az elmúlt években új desztinációkkal bővült, így várhatóan egyre többen fogják igénybe venni a szolgáltatásait.
Sármellékről németországi úti cél esetén lehet sokak számára érdemes elindulni, a jelenleg elérhető menetrend szerint ugyanis indulnak innen járatok Berlinbe, Drezdába, Düsseldorfba, Erfurtba, Frankfurtba, Hamburgba és Lipcsébe is. A további részletekről a repülőtér oldalán érdemes tájékozódni.
Őrült képek a repterekről
Noha ezek a képek nem Magyarország repterein készültek, a szemtanúk minden bizonnyal jókat nevethettek a furcsa és őrült szituációkon.
(Képek: Getty Images Hungary.)